Infostart.hu
eur:
363.03
usd:
314.7
bux:
150413.86
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Több mint tízezer orosz katona sorakozott fel a Vörös téren

Moszkvában és további 19 orosz városban megkezdődött a fasizmus felett aratott II. világháborús győzelem 65. évfordulójára rendezett díszszemle. A Kreml melletti Vörös téren több mint tízezer orosz katona sorakozott fel, a felvonuláson részt vesznek a volt szovjetköztársaságok és a háborús szövetségesek egységei is.

A térre kihozták az orosz állami zászlót és a győzelmi zászlót. Dmitrij Medvegyev államfő rövid beszéde után kezdődött meg a parádé. Az ünnepségre több mint 30 állam vezetői fogadták el a meghívást, és a volt Szovjetunió köztársaságaiból mintegy ezer háborús veterán is megjelent.

Címlapról ajánljuk
Aszódi Attila: tartós megoldás lehet Paksnál az épített fenékküszöb

Aszódi Attila: tartós megoldás lehet Paksnál az épített fenékküszöb

Az atomenergetikai szakértő, egyetemi tanár, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Természettudományi Karának dékánja az InfoRádióban csütörtök reggel azt is egyértelművé tette, Paks 2-nél már nyilván nem lesz ez elég. Rögzítette: lehet, hogy most akár 15-20 milliárd forinttal is magasabb az ország villanyszámlája a szükséges import miatt, de a későbbi problémák elkerüléséhez ezt most fel kell áldozni.

Kórházi fertőzések: pár héten belül megnézhetjük az adatokat

Ősztől nyilvánossá válhatnak a magyar kórházak fertőzési adatai: intézményenként lehet megnézni, milyen gyakran fordulnak elő, milyen kórokozók miatt, és egyes esetekben mennyire ellenállók az antibiotikumoknak. A nyilvánosságra hozatal két lépcsőben történne, szeptember 1-jétől jönne az első kör.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×