Infostart.hu
eur:
364.2
usd:
316.2
bux:
150366
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Magyar származású brit képviselőjelölt

A brit parlamenti választások nagy csalódást okoztak a liberális demokratáknak, akik az előzetes várakozások alapján joggal reménykedhettek abban, hogy megszorongatják a Munkáspártot és a konzervatívokat. Az egyik észak-angliai választókerületben egy magyar származású liberális jelölt is indult. András Péter, aki korábban Romániában az RMDSZ színeiben politizált, az InfoRádiónak azt mondta: a kampányban nem érték személyes támadások amiatt, hogy csak tíz éve él Nagy-Britanniában.

A 650 képviselői helyből mindössze 57-et szerzett meg a brit Liberális Demokrata Párt a csütörtöki nagy-britanniai választáson, ahol az előzetes felmérésék szerint a liberálisoknak még arra is volt esélyük, hogy a kormányzó Munkáspártot megelőzzék.

A Nick Clegg által vezetett párt azonban nem tudott kiugró eredményt elérni és meglepetést okozni, mégis, a választás után királycsinálóvá válhatnak a liberálisok, miután úgy tűnik, a nyertes, de az abszolút többséget megszerezni nem tudó konzervatívoknak szövetségre kell lépniük velük a stabil kormányzás érdekében.

A liberális demokraták színeiben egy romániai magyar is indult a képviselőségért. András Péter, vagy ahogy angolul írja, Peter Andras 2000-ben költözött Angliába, ahol csatlakozott a libdemekhez. A Gatesheadben élő politikus, aki egyébként a Newcastle-i Egyetem docense, 2007-ben és 2008-ban is indult a helyhatósági választásokon, most csütörtökön pedig a parlamenti voksoláson lehetett rá ikszelni mint a Washington & Sunderland West választókerület liberális jelöltje.

A körzetben a Munkáspárt politikusa nyert valamivel több mint 52 százalékkal, közel 30 százalékkal megelőzve a konzervatív kandidálót, míg a magyar származású politikus 17,1 százalékkal a harmadik helyen végzett.

Mielőtt Angliába költözött, a romániai RMDSZ-ben politizált. Már ott is a liberális értékeket képviseltem - mondta az InfoRádiónak András Péter, aki alapítója volt a romániai magyar társadalom egyik első non-profit szakmai szervezetekének, a Civitas Alapítványnak 1992-ben.

Bevándorlóként a bevándorlás-ellenes kampányban

Az idei parlamenti választások egyik fő témája a bevándorlás kérdése volt. Nem véletlen, hiszen rengeteg külföldi érkezik Nagy-Britanniába a jobb megélhetés reményében, és a közvélemény egyre türelmetlenebb, amiért a bevándorlók elveszik a munkalehetőségeket, a közintézmények pedig egyre nehezebben bírják a bevándorlók miatt megnövekedett terheket.

A David Cameron vezette Konzervatív Párt a választási kampányban leszögezte: még az EU-hoz újonnan csatlakozó országok polgáraival szemben is átmeneti korlátozást kell bevezetni, és összességében a jelenlegi néhány százezerről néhány tízezerre kell csökkenteni az évente Nagy-Britanniába érkező letelepülők számát.

Ezzel szemben a liberális demokraták szerint a legjobb megoldás az lenne, ha amnesztiában részesítenék még az illegális bevándorlókat is, bevonva őket a gazdaság szürkésfekete zónájából a törvényes - és az adóhivatal által is látható - szférába.

András Péter szerint nem értek el jó eredményt azok a pártok, akik bevándorlás ellenes politikával kampányoltak. Õt személyesen nem érték támadások amiatt, hogy csak tíz éve él a szigetországban. Egyetlen esetet említett: a Daily Telegraph összeállítást közölt a liberális jelöltekről, akik közül külön kiemelték a - mint fogalmazott - "nem szokványos hátterűeket". Természetesen a listán ott volt ő is, mint aki mindössze egy évtizede él Angliában.

Fasírtban

A konzervatív és a liberális párt tárgyalói vasárnap délelőtt ülnek le, hogy közelítsék álláspontjukat az együttműködés - netán koalíció - reményében. Nick Clegg pénteken azt mondta, hogy a toryknak van joguk megpróbálni először a kormányalakítást, mivel ők kapták a legtöbb szavazatot.

A liberális demokraták támogatására a 13 éve kormányzó, de most csak második helyre szorult Munkáspárt is igényt tartana. Gordon Brown jelenlegi kormányfő kijelentette: ha a liberálisok nem tudnak megállapodni a konzervatívokkal, akkor a Labour ajtaja nyitva áll előttük.

Nincs előzetes preferenciánk, hogy kikkel léphetünk koalícióba - mondta András Péter, aki hozzátette: nem annyira rendkívüli a helyzet, mint ahogy azt a sajtó beállítja, de tény, hogy az Egyesült Királyságban nem túl gyakori a koalíciós kormányzás - a második világháború óta nem volt erre példa a szigetországban.

Hanganyag: Szvetnik Endre

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sors vagy csapda? Lakatos Júlia elemző az új államfő szerepfelfogásáról az Arénában

Sors vagy csapda? Lakatos Júlia elemző az új államfő szerepfelfogásáról az Arénában

Még a Tisza Pártra is visszaüthet Baka András államfővé választásának módja, noha egyelőre a Fideszt érte utol a sorsa azután, hogy 15 éve eltávolította a jogtudóst a Legfelsőbb Bíróság éléről – fejtette ki az InfoRádió Aréna című műsorában Lakatos Júlia, a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója.

Magyar Péter Paksról: 160 méter szélességben emeli meg a két bárka a Duna fenekét, a honvédek rakják a követ

Megkezdődött a jogszabályi és fizikai munka is a Duna vízszintcsökkenése mentén, a folyó vízszintjét két bárka elsüllyesztésével és egy víz alatti kőgát (ugrató) építésével emelhetik meg, a teljes munka 3-4 hetet vesz igénybe.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×