Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 4. szombat Ulrik

Megszavazta a Bundestag a görög segélycsomagot

Jóváhagyta a berlini parlament alsóháza, a Bundestag pénteken a Görögországnak nyújtandó nemzetközi segélycsomagban való német részvételt. A legnagyobb német magánbankok, illetve biztosító társaságok is részt vesznek nyolc milliárd euróval Görögország támogatásában - jelentette be pénteken a berlini pénzügyminisztérium szóvivője.

A parlamenti szavazást több napos parlamenti vita előzte meg, amelynek során Angela Merkel kancellár igyekezett minél nagyobb támogatást szerezni a kormány által előterjesztett tervezethez, amely a nemzetközi segélycsomagban való német részvételt irányozza elő.

A pénteki szavazás során a kormánypártok, valamint az ellenzéki Zöldek pártjának képviselői támogatták a törvénytervezetet, míg a legnagyobb ellenzéki párt, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) tartózkodott a voksolásnál. A felsőház, a Bundesrat jóváhagyása biztosra vehető.

Németország az elkövetkező három évre előirányzott 110 milliárd eurós segélycsomagból 22,4 milliárd euróval veszi ki a részét.

A parlamenti szavazás közben döntöttek úgy legnagyobb német magánbankok, illetve biztosító társaságok, hogy részt vesznek nyolc milliárd euróval Görögország támogatásában. A banki támogatás önkéntes alapon történik. Értesülések szerint a szóban forgó bankok és biztosító társaságok vállalták, hogy Görögországgal, illetve a görög bankokkal szembeni hitelpolitikájukon nem változtatnak. Ezen kívül vállalták, hogy az állami tulajdonban lévő KfW bankot (Kreditanstalt für Wiederaufbau) értékpapírok vásárlásával segítik, és ily módon közvetve hozzájárulnak a német hitel finanszírozásához.

Németország az elkövetkező három évre előirányzott, 110 milliárd eurós segélycsomagban 22,4 milliárd euróval veszi ki részét. Ebből az idén 8,4 milliárd euró esedékes. A német közreműködés nem a központi költségvetésből történik, hanem egy hitelkonstrukcióval, amely felett az állam garanciát vállal. A német szerepvállalás a legnagyobb a nemzetközi segélycsomagban, annak 28 százalékát teszi ki.

Egyelőre nem ismeretes, hogy a részvétel hány - illetve melyik - magánbankra, valamint biztosító társaságra terjed ki.

Címlapról ajánljuk

Várhatóan még nyáron új államfőt választ az Országgyűlés: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit – videó

Magyar Péter miniszterelnök videón és 12 pontban tette közzé a módosítások részleteit. Kevesebb sarkalatos törvény lesz, az országgyűlési képviselők mandátumát három ciklusra (12 évre) korlátozzák. A mai képviselők mandátumát ez nem érinti, de a következő választásoktól alkalmazandó lesz. Mennek a vármegyék és a főispánok.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×