Infostart.hu
eur:
363.23
usd:
314.43
bux:
148632.55
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc
Egy fiatal hölgy pénzt vesz fel egy ATM-automatából Budapesten.
Nyitókép: Getty Images/urbazon

Nőnek a lakossági banki költségek, sorra jelentik be a drágítást a pénzintézetek – itt a határidő

A bankokra az előző kormányzat idején Nagy Márton akkor miniszter nyomást gyakorolt, hogy az év elején még ne emeljenek árat, ezért a bankok elhalasztották a drágítást – most viszont sorra jelentik be a banki költségek emelését, a többségük júliustól.

A Magyarországon működő szolgáltatóknak jellemzően egy hónappal azelőtt kell közzétenniük díjváltozásaikat, hogy azt bevezetnék, ám kivételek ez alól a bankok, amelyeknek két hónappal előtte kell ugyanezt bejelenteniük – írja a hvg.hu összefoglalója.

Az OTP Bank a honlapján már közzétette, hogy mely tételeket emeli majd július elsejétől. A normál számlavezetési díj például 1416 forintról 1478 forintra emelkedik, a belföldi ATM-ből a készpénzfelvétel díja a 150 ezres határig 165 forint + 1,79 százalékról 172 forint + 1,79 százalékra emelkedik.

Az OTP Bank az Infostartnak megküldött közleményében ugyanakkor kiemeli, hogy számos népszerű szolgáltatását teszik díjmentessé, valamint bővítik a kedvező feltételeket igénybe vevők körét. Mint írják, hogy a KSH által mért 2025. évi 4,4 százalékos inflációnál alacsonyabb mértékben módosulnak a díjak: a lakossági számlavezetéshez kapcsolódó díjbevételek 3,6 százalékkal nőnek. Ez egy tipikus lakossági ügyfél esetében átlagosan havi 100 forintnál kisebb többletköltséget jelent. A most és a közelmúltban bevezetett, illetve véglegessé tett kedvezmények ugyanakkor átlagosan kompenzálják a díjemelés hatását a lakossági ügyfelek számára.

„A legnagyobb kedvezményeket a Junior ügyfeleink kapják, akik számára mind a hazai bankokkal mind a fintech szolgáltatókkal messze versenyképes szolgáltatáscsomagot (díjmentes számlavezetés, díjmentes fizikai és virtuális bankkártya, díjmentes e-utalás havi 100 ezer forintig, díjmentes devizaszámla, díjmentesen havi 600+600 ezer forintig elérhető OTP középárfolyamon történő devizaváltás) nyújtunk ezáltal” – zárul az OTP Bank közleménye.

A CIB Bank is közéttettem mekkorát emel, a CIB Eco Bankszámla havi számlavezetési díja például 3733 forintra nő 3449 forintról. Összesen 8,2-8,3 százalékkal emelkednek a díjaik.

A K&H Bank hivatalosan áprilistól emelte az árakat, 4,4 százalékkal. Azt is megjegyezték, hogy a számlavezetési és számlacsomagdíjak esetében a bank a felemelt díjak érvényesítésétől 2026. június 30-ig tartó akciós időszakban eltekint. A lakossági bankszámlvezetési díj így havi 786 forintól 828 forintra nő.

Hivatalosan áprilistól emelt a Raiffeisen Bank is, ugyancsak 4,4 százalékkal, de ők is elhalasztják az emelést június 30-ig. Így például számos szolgáltatásnál 1000 forintról 1044 forintra nő a díj.

Az Erste Bank április végén jelentette be, hogy júliustól árakat emel, ami a lakossági számlák, a bankkártyák és az SMS-szolgáltatások díjait érinti. Ők is tartják magukat a 4,4 százalékhoz, így például egy eseti átutalásért internetbankon és mobilalkalmazáson nyár közepétől 0,272 százalékot fognak felszámolni, de minimum 265 forintot, maximum 16 910 forintot.

Az UniCredit Bank szintén 4,4 százalékkal emel.

Címlapról ajánljuk
Egyre nagyobb az AfD árnyéka – szakértő a német belpolitikai „válságról”

Egyre nagyobb az AfD árnyéka – szakértő a német belpolitikai „válságról”

A CDU/CSU Bundestag-frakcióvezető meggondolatlan lépése miatt kénytelen volt átalakítani a szövetségi kormányát Friedrich Merz kancellár. Közben az őszi tartományi parlamenti választások előtt nő az AfD előnye a kormánypárttal szemben. A németországi belpolitikai helyzetről beszélt a Mathias Corvinus Collegium Magyar Német Intézetének kutatási vezetője, Dobrowiecki Péter az InfoRádióban.

Baka András: A kétharmados többség sem jogosít fel mindenre

Baka András, a Tisza Párt köztársaságielnök-jelöltje korábbi nyilatkozataiban még a ciklusokon átívelő mandátumok és a hatalommegosztás védelmének fontosságát hangsúlyozta, ám a kormánypárti bírálatok szerint most mégis asszisztál a Sulyok Tamás mandátumának megszüntetéséhez vezető alkotmánymódosításhoz.
inforadio
ARÉNA
2026.08.10. hétfő, 18:00
Bíró Tibor
egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatósági Intézetének vezetője, a Magyar Hidrológiai Társaság alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×