2025 elején az Egyesült Államok és Kína között olyan mértékű vámháború bontakozott ki, amilyenre évtizedek óta nem volt példa. Február és április között az amerikai vámok többszörös emelésen mentek keresztül, elérve a 145 százalékot a kínai importárukra. Kína válaszul minden amerikai termékre 32,6 százalékos átlagvámot vetett ki, és korlátozta a ritkaföldfémek exportját. Azokét a nyersanyagokét, amelyek nélkül nincs félvezető, elektromos autó vagy modern fegyverrendszer. A következmények gyorsan jelentkeztek. Tőzsdei zuhanás, ellátási láncok zavarai, gyengülő ipari termelés és ideges piacok. Az év közepére ugyan ideiglenes fegyverszünetet kötöttek, de az egyensúly törékeny maradt. És most úgy tűnik, hogy nem is tartott sokáig.
Október elején Donald Trump újabb vámháborús lépéseket jelentett be. A Fehér Házban tartott kabinetülésen közölte, hogy november 1-jétől 100 százalékos új vámot vet ki minden kínai importra, válaszul arra, hogy Peking kiterjesztette a ritkaföldfémekre vonatkozó exportkorlátozásait. A lépés a gyakorlatban azt jelenti, hogy az amerikai piacra érkező kínai áruk vámterhe ismét megközelítheti a 130 százalékot. Magyarul visszatérhetünk a tavaszi szintekre. Trump szerint Kína agresszíven viselkedik, és ha kell, teljesen leállítja a behozatalt. A keleti állam reakciója sem maradt el. Kína bejelentette, hogy október 14-től új kikötői díjakat vet ki minden amerikai hajóra. Pontosan azon a napon, amikor az Egyesült Államok hasonló díjakat kezd felszámítani a kínai tulajdonú hajók után. Az üzenet világos jelzésértékkel bír tehát.
A vámok és díjak most már nemcsak a technológiai, hanem a mezőgazdasági és tengeri szektorokat is sújtják. Kína idén teljesen felfüggesztette az amerikai szójabab-vásárlásokat, ehelyett Brazíliából és Argentínából importál. Ez a döntés különösen fájdalmas az amerikai farmereknek. A szójabab ára 9 dollárra esett vékánként, miközben az előállítás költsége 12 dollár fölött van. Ráadásul a korábban beígért mezőgazdasági támogatások kifizetése elakadt a kormányzati leállás miatt, azaz a termelők lényegében magukra maradtak a piac szorításában.
A gazdasági hatás azonnali és drámai volt. A Dow Jones több mint 1000 pontot esett Trump bejelentése után, az S&P 500 pedig közel 3 százalékot. A technológiai részvények különösen megszenvedték a hírt. Az Nvidia, a Tesla és az AMD árfolyama 7-8 százalékkal esett. A befektetők aranyba és államkötvényekbe menekültek. A volatilitási index közel harmadával nőtt. A piacok tehát egyértelmű üzenetet küldtek, újra nő a bizonytalanság, reális veszély a kereskedelmi háború második hulláma.
A diplomáciai helyzet sem nyugtat meg senkit. Trump október végén Dél-Koreába utazna az Ázsia–Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés csúcstalálkozójára, ahol elvileg találkozna Hszi Csin-pinggel. Az amerikai elnök azonban most belebegtette, hogy lehet, hogy lemondja a találkozót.
A májusban kötött 90 napos kereskedelmi tűzszünet ráadásul november elején jár le. Magyarul, ha addig nem születik új megállapodás, a két fél eleve visszatérhet a vámháború újraindításához.
Mindez túlmutat az aktuálpolitikán. Az Egyesült Államok és Kína közötti gazdasági konfliktus a XXI. század egyik alapvető geopolitikai törésvonalát mutatja. A két hatalom nemcsak árukról és szolgáltatásokról vitázik, hanem a jövő technológiai fölényéről, a nyersanyag-hozzáférésről és a stratégiai függetlenségről. A ritkaföldfémek exportja, a hajózási díjak és a mezőgazdasági export ugyan külön történeteknek tűnnek, valójában ugyanazt a kérdést járják körül. Ez a kérdés pedig így hangzik: ki diktálja a feltételeket a globális gazdaságban?
A közgazdaságtan szempontjából a folyamat irracionálisnak tűnhet. A klasszikus elméletek szerint a kölcsönös vámemelés mindkét fél számára veszteséges. De a politikai racionalitás más szabályok szerint működik.
A vám, a korlátozás és a kemény fellépés belpolitikai tőkét termel. Kól kommunikálható, látványos, és rövid távon erőt sugároz. A gazdasági kár csak később, lassan, szinte észrevétlenül épül be az árakba, a munkahelyekbe és a befektetői bizalom romlásába. A kérdés az, hogy mindez hová vezet. Az év eleji vámháború után a világpiac alig kezdett magához térni, most pedig ismét ott tartunk, hogy két aláírás távolságra van egy újabb eszkaláció. A tanulság világos, egy vámháború ritkán zárul le végleg, jellemzően csak szünetel, egészen a következő eszkalációig.
A cikk szerzője Sebestyén Géza, az MCC Gazdaságpolitikai Műhelyének vezetője, a BCE egyetemi docense







