Infostart.hu
eur:
354.22
usd:
309.41
bux:
141231.81
2026. július 2. csütörtök Ottó
Judge gavel in background lawyer signs documents. Judge profession concept
Nyitókép: megaflopp/Getty Images

Százmilliókkal túlárazták a gépbeszerzéseket, milliárdos költségvetési kárt okoztak

A cég egy bonyolult láncolaton keresztül szerezte be a szóban forgó gépeket, jelentősen túlárazva. A három elkövető így egymilliárd forintot is meghaladó kárt okozott a magyar költségvetésnek.

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség három ember letartóztatását indítványozta egymilliárdos vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt indult bűnügyben – írja közleményében az ügyészség.

A megalapozott gyanú szerint a Bács-Kiskun vármegyei székhelyű gazdasági társaság az apa ügyvezetése alatt, 2021-ben nyújtott be támogatási kérelmet a cég üzemépületének rekonstrukciójára és gépbeszerzésekre. A gépekre vonatkozó árajánlatot a fiú szerezte be, azonban a támogatási kérelemben a gépek beszerzési értékét az árajánlatban szereplő összegnél több mint 600 millió forinttal nagyobb összegben határozták meg. A pályázat későbbi szakaszában a fiú rendelkezése alapján

valótlan vesztes ajánlatokat és valótlan tartalmú szerződést adtak be.

A gépeket végül nem az első árajánlatot adó magyar cégtől, hanem külföldről szerezték be. A gépek túlárazása érdekében és azért, hogy a cégnek a belföldi beszerzés után jogosulatlan ÁFA levonási joga keletkezzen, a gépeket a külföldi cégtől a pályázat elején projektmenedzseri feladatokat ellátó férfi cége vette meg, és számlázta tovább a Bács-Kiskun vármegyei cégnek.

Az elkövetők a bűncselekménnyel

1 milliárd forintot meghaladó vagyoni hátrányt okoztak a magyar költségvetésnek.

A nyomozó hatóság az apával, a fiúval és a projektmenedzserrel különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntettének és 2 rendbeli folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat felhasználásának vétségének megalapozott gyanúját közölte.

A főügyészség mindhárom gyanúsított esetében a legszigorúbb kényszerintézkedés, a letartóztatás elrendelésére tett indítványt. Az apa és a projektmenedzser esetében a szökés, elrejtőzés, valamint a bizonyítás megnehezítésének veszélye, míg a fiú esetében a bizonyítás megnehezítésének veszélye miatt.

Az apa és a projektmenedzser letartóztatását a Kecskeméti Járásbíróság nyomozási bírája a pénteki napon elrendelte, míg a fiú letartóztatásáról április 27-én, hétfőn születik döntés.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
Nagy bejelentést tett az ismert magyar ingatlanfejlesztő: teljesen átalakul a vezetés

Nagy bejelentést tett az ismert magyar ingatlanfejlesztő: teljesen átalakul a vezetés

Július 1-jétől új vezetői struktúrában folytatja működését az ingatlanfejlesztő Metrodom Csoport. Nagy Zsolt ügyvezető igazgatóként veszi át a cégcsoport operatív irányítását, míg Pongrácz Tamás a műszaki igazgatói, valamint a vállalat projektjeinek kivitelezéséért felelős Cataldo Construction Kft. ügyvezető igazgatói feladatait látja el. Kígyósi András értékesítési igazgatóként erősíti a vállalat vezetését, míg Kiss Gábor, a csoport korábbi vezetője saját, korábban meghozott személyes döntésének megfelelően hátrébb lép az operatív feladatok napi szintű ellátásától.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×