eur:
395.11
usd:
365.66
bux:
65398.26
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna
Nyitókép: Pixabay

Szakértő: hosszú távon maradhat a hibrid oktatás

Koren Balázs, a Telenor HiperSuli szakmai vezetője fásultságot, fáradtságot lát a digitális munkarend résztvevői között, ám a távolléti tanítás-tanulás szerinte lehetőség is, bármikor jöhet olyan, hogy néhány diáknak nem szabadna lemaradnia.

Lezárult az utóbbi idők egyik legrendhagyóbb oktatási féléve. Nyáron úgy tűnt, hogy a tanárok és a diákok lassan megfeledkezhetnek a tavasszal a vírus következtében kialakult oktatási nehézségekről, és szeptemberben újra a normál körülmények között köszönthetik egymást az iskolában. De a járvány őszi alakulása átírta a számításokat. Az oktatás ugyan kötelezően csak a gimnáziumokban tért vissza az online formára, a zavartalan tanmenet biztosítása így is sok pedagógus számára okozott kihívásokat.

A tavasszal történt események valósággal sokkolták a közoktatásban szereplőket, mert akkor az egyetlen lehetséges útnak a távoktatásra való átállás tűnt. A nyári szünet ugyan adott egy lélegzetvételnyi szünetet, de a jelenlegi tanév továbbra is nagyon bizonytalan, mert azzal, hogy folyamatosan tolódik a korlátozások határideje, nem látni, hogy mikor lesz vége – monda Koren Balázs matematikatanár, a HiperSuli szakmai vezetője.

A pandémia, illetve az iskolabezárások idején, amikor a gimnazisták és az egyetemisták távoktatásban folytatják tanulmányaikat, az Innovációs és Technológiai Minisztériummal egyeztetve sok oktatási oldalér nem számol fel adatforgalmat a Telenor, melyek segíthetik a diákokat, pedagógusokat, szülőket - fejtette ki az InfoRádióban.

A program eddig mintegy 600 tanárt és 5000 diákot ért el.

A középiskoláknak különösen nehéz a jelenlegi helyzet, még inkább a számos olyan hatosztályos gimnázium számára, ahol a hetedik és nyolcadik osztályosok még az osztályteremben követik a tanórákat, a felsőbb évesek viszont már otthonról, ami hatalmas terhet ró a pedagógusokra. Nekik akár folyamatosan, váltakozva kell az egyik órát a jelenlévő diákoknak, majd az online bejelentkezőknek megtartaniuk. Ráadásul számtalan olyan helyzet is adódik, amikor egy-egy diák, vagy akár az egész osztály karanténba kerül, és ilyenkor hibrid környezetben kell tanítani.

"Ezáltal

a pedagógus fókusza megoszlik, nem csak a teremben ülők visszajelzéseire, kérdéseire, válaszaira kell figyelnie, hanem azokra is, akik online módon vesznek részt az órán.

Ez egy egészen új kihívás a diákok és a tanárok számára is" - ecsetelte. Mint mondta, a hibrid oktatás látszólag csak az élő és az online tanítás összegyúrása, egy teljesen újszerű formátum, amit nem könnyű elsajátítani.

Alapvetően minden módszernek, így az oktatáskutatásnak is több pillére van, az átgondolástól, a kialakításon át a kipróbálásig. Koren Balázs szerint gondot jelent, hogy ennél a módszernél kimaradt a felkészülési fázis. „Az oktatás soha nem úgy működött, hogy a diákok »tesztalanyok« voltak, hanem általában minden módosítást, változást alapos tervezés, előkészítés előzött meg, és ha minden megfelelőnek bizonyult, csak akkor vezették be.

Egy oktatáskutatás akár egy 8-10 éves ciklust is felölel, de ebben a különleges esetben erre nyilván nem volt lehetőség.

Az oktatás jelenleg startup üzemmódban működik. Egy termék esetében nem probléma, ha elhasal, maximum csődbe megy a vállalkozás. De

ha a diákok esetében valami nem működik, annak egy életre hatása lesz a diákok jövőjére.”

Annak ellenére, hogy a módszer rohamtempóban került be az oktatásba, hosszú távon is velünk maradhat, hiszen járványok a jövőben is lesznek, emellett pedig a hibrid oktatás különösen hasznos a tanteremtől távollévő diákok tanórába való bevonására is.

Fásultság

A mostani "karanténfélév" szerinte azért nehezebb a tavaszinál, mert akkor egy belátható időt kellett "megúszni", most viszont nem látni a "célt"; bár reménykedtek a középiskolák, hogy januárban visszatérhet az élet a normális kerékvágásba, most már a márciusban is csak reménykednek.

Koren Balázs fáradtságot, fásultságot lát az oktatásban, hogy "most már vége lehetne ennek", de azt gondolja, a hibrid oktatási forma "velünk fog maradni".

"Alapvetően lássuk azt, hogy előfordulhat a jövőben is járvány, vagy csak olyan szituáció, amikor egyes diákok valamilyen okból kifolyólag távol maradnak az oktatásból. A most elsajátított technológiák segítségével őket mégis be lehet vonni távolról."

Az elmúlt félév során 3000 fölé nőtt a HiperSuli keretében indított Webuni-kurzusokat elvégző pedagógusok száma. A program hamarosan további képzési formákkal gazdagodik.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
Jó sztorik a magyar tőzsdén

Jó sztorik a magyar tőzsdén

Reggel Ázsiában felemás hangulatban telt a kereskedés, ezt követően Európában és Amerikában is óvatos emelkedést láthatunk a tőzsdéken. A magyar piacon különösen jó ma a hangulat, izgalmas befektetési sztorikban nincs hiány: jelentős pluszban áll a Waberer's részvénye, miután kiderült, hogy a társaság sikeresen lezárta a szerb disztribúciós piac meghatározó szereplőjének, az MD International többségi részesedésének felvásárlását. Ezen felül magas forgalom mellett emelkedik a PannErgy részvénye is, miután rekord évről tudott beszámolni a társaság bevétel és profit szinten is. Délután pedig az Alteo is bejelentette, hogy az egy részvényre jutó 200 forintos alap osztalék mellett 200 forintos rendkívüli osztalékot javasol részvényenként. Ami a gazdasági eseményeket illeti, ma az USA-ban a lakáspiaci adatok mellett az 5 éves inflációs várakozásokat is közzéteszik. Legutóbb növekedtek a várakozások, ami semmiképp nem jó hír a Fed számára.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×