Infostart.hu
eur:
361.7
usd:
311.6
bux:
131773.44
2026. május 19. kedd Ivó, Milán

Navracsics: szakmailag és a jövő szempontjából is veszélyes a büdzsé

Navracsics Tibor szerint szakmai szempontból és a jövő szempontjából is veszélyes a hétfőn elfogadott 2010-es költségvetés. "Ha a Fideszt hatalmazzák fel a választópolgárok, akkor mi erre a legjobb tudásunk szerint fogunk kísérletet tenni" - mondta az ellenzéki párt frakcióvezetője.

A Fidesz parlamenti frakciójának vezetője keddi budapesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: akármilyen színezetű kormány kerül is hatalomra a választások után, valószínűleg a jelenleginél is nehezebb szociális helyzetben lévő országot fog megkapni, és ennek a kabinetnek kell majd megoldania a jövő év közepén, hogy egy új költségvetéssel valahogyan megpróbálja kivezetni a válságból Magyarországot.

A büdzsé "szakmai veszélyességével" összefüggésében emlékeztetett a Magyar Nemzeti Bank állásfoglalására, amelyben - mint mondta - "a Bajnai Gordon által kőbe vésni szándékozott 3,8 százalékos költségvetési hiány" már 4,3 százalékos hiányként jelenik meg legvalószínűbb adatként. Emellett a jegybank felsorolja az úgynevezett adósságtípusú kockázatokat - például a MÁV és a BKV -, amelyek "ott vannak az állam számára kötelezettségként", és ezeket 2,7 százalékra becsüli - tette hozzá.

Ezt a 2,7 százalékot hozzáadva a jegybank által prognosztizált 4,3 százalékos költségvetési hiányhoz, "máris 7 százalék körül vagyunk, vagyis ott vagyunk, amit a Fidesz jósolt a jövő évre" - mondta Navracsics Tibor.

Véleménye szerint a költségvetés a jövő szempontjából is veszélyes, ugyanis azok az elvonások, amelyek a büdzsé révén a magyar társadalmat sújtják, sokak számára a jövő lehetőséget zárják be.

Arra a kérdésre, hogy ha a Fidesz kormányra kerül, 2010-ben kifizetik-e az adósságtípusú kockázatokat, Navracsics Tibor úgy válaszolt: ezeket akkor kell kifizetni, amikor szükséges, amikor az összeomlás fenyegeti ezt a rendszert.

Ugyancsak kérdésre, a Fidesz kormányra kerülése esetén megalkotandó új büdzsével kapcsolatban a politikus kifejtette: jogilag nem lehet megoldani egy már hatályban lévő törvény visszavonását, a jogilag helyes forma a pótköltségvetés. Hozzáfűzte, ha nem tartható a költségvetési hiány, ki kell dolgozni egy olyan tervezetet, amely tárgyalási alap akár a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) is a jövőbeni együttműködés ütemezéséről.

Azzal összefüggésben, hogy hétfőn az Országgyűlésben leszavazták a kormányt a MÁV átalakítása ügyében, a frakcióvezető azt mondta: a jövő heti zárószavazáson azt a szocialisták "valahogyan át fogják passzírozni a magyar Országgyűlésen".

A kampányfinanszírozás ügyével kapcsolatban Navracsics Tibor közölte, hétfőn azért tartózkodtak a Házban az MSZP javaslatáról való szavazáskor, mert a célt ugyan dicséretesnek tartják, de szerintük ez nem a pártok költségvetési támogatásának és kampánytámogatásának növelése irányába kell hogy történjen, hanem a fegyelmezettség és a takarékosság jegyében.

Emlékeztetett: az európai parlamenti választás előtt is tettek kísérletet arra, hogy elfogadtassanak a pártokkal egy olyan memorandumot, amely lehetővé tenné, hogy a pártok bizonyíthatóan kijöjjenek a számukra megállapított költségvetési keretekből. Ezt annak idején az MSZP, az SZDSZ és az MDF sem fogadta el - jegyezte meg, hangsúlyozva, hogy szerinte a mostani választások előtt is meg kell ezt kísérelni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Nem is gondolnánk, mennyi mindenre kell figyelni a nyári táborozásnál – szervezőnek, résztvevőnek

Nem is gondolnánk, mennyi mindenre kell figyelni a nyári táborozásnál – szervezőnek, résztvevőnek

Magyarországon a táborszervezés szigorú szabályhoz kötött, amelynek elsődleges célja a gyermekek biztonságának és egészségének védelme – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ élelmezés-, táplálkozás-, gyermek- és ifjúság-egészségügyi osztályának vezetője, Csizmadia Hajnalka. Hozzátette: a táborokban biztosítani kell a megfelelő tisztálkodási lehetőséget, valamint alapvető fontosságú az ivóvíz-minőségű víz garantálása is.

Scherer Péter utolsó interjúja az InfoRádióban: nem volt megírva semmi…

Hatvannégy éves korában kedd délelőtt elhunyt Scherer Péter. A Jászai Mari-díjas színművész az idén januárban interjút adott az InfoRádiónak, amelyben az akkor elnyert Páger Antal-díj jelentette elismerés mellett beszélt a pályája kezdetéről, a Mucsi Zoltánnal alkotott legendás párosukról, a színésszé válás rögös útjáról és arról is, miért fontos, hogy a néző kapjon hideget és meleget is.
inforadio
ARÉNA
2026.05.20. szerda, 18:00
Horn Gábor
a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke
Kisebb lefordulás az amerikai tőzsdéken

Kisebb lefordulás az amerikai tőzsdéken

A tőzsdei hangulatot továbbra is az iráni helyzet mozgatja, Donald Trump elhalasztotta a tervezett katonai csapást Irán ellen, és egy lehetséges nukleáris megállapodásról beszélt, amire az olajár esni kezdett. A vállalati hírek közül az Uniper került fókuszba, a német kormány elindította az energiacég értékesítési folyamatát, miután a 2022-es energiaválság idején 13,5 milliárd euróért államosította a társaságot. Ami a tőzsdei mozgásokat illeti, Ázsiában vegyes elmozdulásokat láttunk reggel, Európában viszont enyhe emelkedéssel kezdődött a nap, majd a nyitástól távolodva egyre jobb lett a hangulat. Az USA-ban ezzel szemben esés látszik, főleg a technológiai szektorban.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×