Infostart.hu
eur:
361.7
usd:
311.6
bux:
131773.44
2026. május 19. kedd Ivó, Milán

Lezárult a pénzügyminisztériumi vizsgálat a sukorói telekcsere ügyében

A Pénzügyminisztériumban lezárult a sukorói telekcsere ügyében indított, és többször meghosszabbított vizsgálat - közölte a tárca.

A Pénzügyminisztérium közleménye szerint a vizsgálat meghosszabbítását az indokolta, hogy annak során figyelembe kívánták venni az időközben felmerült újabb fejleményeket, így a Központi Nyomozó Főügyészségen beszerzett igazságügyi szakértői véleményt is, amely a csereterületek forgalmi értékét a szerződésben szereplőnél lényegesen alacsonyabbra becsülte.

Végül is a vizsgálat azt állapította meg, hogy a különböző független értékbecslők által készített értékmeghatározások között olyan nagyfokú ellentmondás áll fenn, hogy ebben a kérdésben csak bíróság hivatott állást foglalni.

Ennek figyelembevételével kérte fel a pénzügyminiszter a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanácsot, illetve az MNV Zrt-t, hogy folytassanak egyeztetést Joav Blummal a csere előtti eredeti állapot helyreállítása érdekében, és ha ez nem hoz eredményt, kezdeményezzék bíróságnál a szerződés megtámadását, érvénytelenségének megállapítását. Ez utóbbinak az MNV Zrt. eleget tett.

A vizsgálat azt is megállapította, hogy a döntés előkészítése és végrehajtása során felmerültek hiányosságok, formai gondok. Az MNV Zrt. korábbi vezérigazgatójának munkajogi felelősségre vonására azonban nincs mód, miután más ügyekben felmerült problémák miatt időközben munkaviszonya rendkívüli felmondással megszűnt.

A vizsgálat más személyek esetében munkajogi felelősségre vonás kezdeményezését nem tartja megalapozottnak.

Büntetőjogi felelősség kérdésében a Központi Nyomozó Főügyészségen folyamatban van eljárás, ami mindez idáig vádemelésig nem jutott el. Esetleges vádemelés esetén az illetékes bíróság feladata, hogy határozzon büntetőjogi felelősség megállapítás kérdésében.

Címlapról ajánljuk
Nem is gondolnánk, mennyi mindenre kell figyelni a nyári táborozásnál – szervezőnek, résztvevőnek

Nem is gondolnánk, mennyi mindenre kell figyelni a nyári táborozásnál – szervezőnek, résztvevőnek

Magyarországon a táborszervezés szigorú szabályhoz kötött, amelynek elsődleges célja a gyermekek biztonságának és egészségének védelme – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ élelmezés-, táplálkozás-, gyermek- és ifjúság-egészségügyi osztályának vezetője, Csizmadia Hajnalka. Hozzátette: a táborokban biztosítani kell a megfelelő tisztálkodási lehetőséget, valamint alapvető fontosságú az ivóvíz-minőségű víz garantálása is.

Scherer Péter utolsó interjúja az InfoRádióban: nem volt megírva semmi…

Hatvannégy éves korában kedd délelőtt elhunyt Scherer Péter. A Jászai Mari-díjas színművész az idén januárban interjút adott az InfoRádiónak, amelyben az akkor elnyert Páger Antal-díj jelentette elismerés mellett beszélt a pályája kezdetéről, a Mucsi Zoltánnal alkotott legendás párosukról, a színésszé válás rögös útjáról és arról is, miért fontos, hogy a néző kapjon hideget és meleget is.
inforadio
ARÉNA
2026.05.20. szerda, 18:00
Horn Gábor
a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke
Kisebb lefordulás az amerikai tőzsdéken

Kisebb lefordulás az amerikai tőzsdéken

A tőzsdei hangulatot továbbra is az iráni helyzet mozgatja, Donald Trump elhalasztotta a tervezett katonai csapást Irán ellen, és egy lehetséges nukleáris megállapodásról beszélt, amire az olajár esni kezdett. A vállalati hírek közül az Uniper került fókuszba, a német kormány elindította az energiacég értékesítési folyamatát, miután a 2022-es energiaválság idején 13,5 milliárd euróért államosította a társaságot. Ami a tőzsdei mozgásokat illeti, Ázsiában vegyes elmozdulásokat láttunk reggel, Európában viszont enyhe emelkedéssel kezdődött a nap, majd a nyitástól távolodva egyre jobb lett a hangulat. Az USA-ban ezzel szemben esés látszik, főleg a technológiai szektorban.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×