Infostart.hu
eur:
362.52
usd:
312.15
bux:
147747.91
2026. szeptember 5. szombat Lőrinc, Viktor
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke felszólal az Európai Parlament plenáris ülésén Strasbourgban 2025. január 22-én. Az uniós törvényhozás január 20. és 23. között ülésezik.
Nyitókép: MTI/EPA/Ronald Wittek

Súlyos eurómilliárdok égtek el hetek alatt – és ez még csak a kezdet?

Az Európai Bizottság elnöke a szövetség plenáris ülésén hangsúlyozta: csökkenteni kell a külső energiafüggőséget, és erősíteni kell a saját, megfizethető és tiszta energiaforrásokat, beleértve a megújulókat és a nukleáris energiát is, hiszen a válság már most kevésbé érinti azokat a tagállamokat, ahol nagyobb szerepet kapnak az energiamixben az alacsony szén-dioxid-kibocsátású energiaforrások.

A közel-keleti konfliktus következményei hónapokig, sőt akár évekig is érezhetők lehetnek – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerdán Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésén.

Von der Leyen kiemelte, hogy a konfliktus mindössze 60 napja alatt az EU több mint 27 milliárd euróval többet volt kénytelen fosszilis energiahordozókra költeni anélkül, hogy ténylegesen többet importált volna.

Az uniós vezető szerint a megoldás egyértelmű: csökkenteni kell a külső energiafüggőséget, és erősíteni kell a saját, megfizethető és tiszta energiaforrásokat, beleértve a megújulókat és a nukleáris energiát is, a technológiasemlegesség elvének tiszteletben tartásával. Hozzátette:

„már jelenleg is kevésbé érinti a válság azokat a tagállamokat, amelyek energiamixében nagyobb arányban szerepelnek az alacsony szén-dioxid-kibocsátású források”.

Példaként Svédországot említette, ahol a gázár megawattóránkénti egy eurós emelkedése mindössze 0,04 euróval növeli az áram árát, mivel a villamosenergia-termelés döntő része megújuló és nukleáris forrásból származik. Hangsúlyozta: ez az út vezet az EU jövőbeli sokkokkal szembeni ellenálló képességéhez és energiafüggetlenségéhez.

Kiemelte: a tagállamok eltérő energiaszerkezete miatt nem létezik egységes, mindenki számára megfelelő megoldás, ezért a bizottság olyan intézkedéscsomagot terjesztett elő, amely rugalmasan alkalmazható az unió különböző részein. A javaslat három pillérre épül: az európai szintű koordináció erősítésére a fogyasztók és vállalkozások célzott védelmére – például közös gázbeszerzés által és az olajkészletek felszabadításának összehangolásával – , valamint az energiaigény csökkentésére és a villamosítás felgyorsítására. Ursula von der Leyen hangsúlyozta:

a közös fellépés hatékonyabb az árak letörésében, miközben a támogatásokat a leginkább rászorulókra kell koncentrálni.

Beszédében kitért az Ukrajnának nyújtott támogatásra is. Közölte: az EU teljesíti a 90 milliárd eurós hitelre tett vállalását, és még ebben a negyedévben folyósítja a 45 milliárd eurós első részletet, amelynek egyharmadát költségvetési célokra, kétharmadát pedig védelmi kiadásokra fordítják. Hozzátette: az első, mintegy 6 milliárd euró értékű védelmi csomag drónok beszerzését tartalmazza.

Kiemelte: az EU továbbra is támogatja Ukrajnát, miközben Oroszország fokozza agresszióját. Felhívta a figyelmet, hogy az unió elfogadta a 20. szankciós csomagot, amely – mint fogalmazott – érzékelhetően hat az orosz gazdaságra, növeli az inflációt és a kamatlábakat, és közvetlenül érinti az orosz lakosságot is. Hozzátette: a Kreml válaszként korlátozza az internetet és a kommunikációt, ami szerinte egy „digitális vasfüggöny” kialakulásához vezet.

A többéves uniós pénzügyi keretről szólva elmondta: a következő uniós költségvetés kulcsfontosságú a versenyképesség szempontjából, ugyanakkor 2028-tól megkezdődik helyreállítási alapok hiteleinek visszafizetése. Hangsúlyozta:

az új prioritások finanszírozása és a hagyományos politikák fenntartása mellett elengedhetetlen új saját források bevezetése.

Dömötör Csaba fideszes EP-képviselő felszólalásában hangsúlyozta: a közel-keleti háború gazdasági értelemben megint Európát sújtja a legjobban, leginkább az energiaellátásban.

A politikus szerint a következmények „szörnyűségesek”: másfél hónap alatt 24 milliárd euróval nőtt az európai energiaimport számla, ami egy négytagú családnak 210 eurós többletköltséget jelent.

Hozzátette: a kőolaj ára 54 százalékkal, a földgázé 43 százalékkal, a dízelé 26 százalékkal emelkedett. Úgy fogalmazott: mindez az itt korábban hozott döntések következménye, mivel a beszerzési és termelési lehetőségeket nem bővítették, hanem szűkítették, „boszorkányüldözést” folytattak az atomenergia ellen, és levágták Európát az olcsóbb keleti forrásokról. Dömötör Csaba szerint így már nemcsak az a kérdés, hogy meddig emelkedhetnek még az árak, hanem az is, hogy lesz-e egyáltalán elegendő energiaforrás Európában.

Kijelentette: azonnali újratervezésre van szükség, ideológiai szemüveg helyett józan észre. Hozzátette: nem tudja, minek kell még történnie ahhoz, hogy ezt elegen felismerjék, mert „ez így nem mehet tovább, Európa belerokkan”.

Címlapról ajánljuk
Már kimutatható, hogy az újabb generációk képességeit rontották az okoseszközök

Már kimutatható, hogy az újabb generációk képességeit rontották az okoseszközök

Most első alkalommal fordulhat elő, hogy egy fiatal generáció bizonyos képességekben rosszabbul teljesít, mint a szülei korosztálya – mondta Pöltl Ákos. A Semmelweis Egészségfejlesztési Központ digitális gyermekvédelmi szakértője a Kék Bolygó podcastban arról beszélt, hogyan befolyásolhatja a túlzott okostelefon-használat a gyerekek idegrendszeri fejlődését, figyelmét és tanulási képességeit.

Ezért akar mindenki egyre nagyobb szeletet az Északi-sarkvidékből

Donald Trump többször is felvetette Grönland megszerzésének lehetőségét, ami jelentősen felgyorsította az Európai Unió Északi-sarkvidéki szerepvállalását. A transzatlanti feszültségekre válaszul Brüsszel erősítette együttműködését Norvégiával és Izlanddal. A térségben ezalatt Oroszország és Kína is igyekszik növelni befolyását. Németh Viktóriát, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány senior kutatóját kérdezte az InfoRádió.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×