Infostart.hu
eur:
355.56
usd:
311.49
bux:
142467.45
2026. július 12. vasárnap Dalma, Izabella
Nyitókép: Gyurcsány Ferenc hivatalos Facebook-oldala

Gyurcsány Ferenc: ha az ember elmegy, jó ideig maradjon csendben

Könyvheti dedikálása alkalmával kapták el villáminterjúra a volt miniszterelnököt, aki a hazai politikai eseményeket nem követi, és nem is szeretné kommentálni. Karácsony Gergely azonban nem lepődne meg, ha Gyurcsány Ferenc feladná ezt az álláspontját.

Az Index videoriportere elkapta a 97. Ünnepi Könyvhéten csütörtökön Gyurcsány Ferencet, aki várta a könyve dedikálására érkezőket Budapest belvárosában.

A politikából visszavonult exminiszterelnök megerősítette korábbi elhatározását, mely szerint nem kíván már politikával foglalkozni, ezért lényegében a DK-elnökváltását Dobrev Kláráról Varju Lászlóra éppúgy nem kívánta véleményezni, mint a Tisza Párt hatalomra lépését és az új kormány működését sem, inkább új könyvéről beszélt.

„Akik azt hiszik, hogy az elmúlt pár évtizedről fogok szólni a maga konkrétságában, azoknak csalódást fogok okozni. Amit most írtam, az inkább egy filozófiai nagy esszé, Arisztotelésszel, Platónnal indul, és a posztmodern világával ér véget. Van benne egy nagyon izgalmas filozófiai kísérlet, az isteni embernek a gondolata mint új abszolútum. Lesz majd pár ember, aki eldobja a könyvet... de a nagy része fejtegetés arról, hogy kik is vagyunk, hogyan élünk együtt, miért viselkedünk másként csoportosan, mint külön-külön” – fejtegette Gyurcsány Ferenc.

Megfogalmazása szerint „véletlenül sem kommentálja” Orbán Viktor viselkedését sem a választások óta eltelt hónapokban, még magántársaságokban sem, ebben konzekvens.

Ugyanazt gondolja a világról, mint egy éve, a részletek pedig nem érdeklik, nem is követi ezeket.

Nem tagadja, legerősebb érzelemmel még mindig a DK-hoz kötődik, azt szeretné, ha sikeres lenne, de nem kíván véleményt mondani erről sem, így is a szerencsés: „ha az ember elmegy, akkor legalábbis jó ideig maradjon csendben”.

A politikába nem tervez visszakacsintani, el sem tudná képzelni.

A videoriportban Gyurcsány Ferenc politikai szerepvállalásának lehetőségéről Karácsony Gergely főpolgármester is megszólalt, emlékeztetett, a volt miniszterelnök nem írta meg azokat a könyveket a baloldalról, amelyeket az őszödi beszédben 2006-ban megígért, mostani könyve sem a baloldalról szól, pedig azt meg kéne valakinek írni, amiről a volt kormányfő említést tett; Gyurcsány Ferenc viszont szerinte nehezen teszi le azt, hogy miniszterelnök volt korábban, de komolyan gondolhatja, hogy nem tér vissza, nincs oka kételkedni ebben. De azon sem lepődne meg, ha egyszer csak újra politizálni kezdene, nem is beszélné le erről, „karakteres szereplője volt az elmúlt évtizedeknek”.

Címlapról ajánljuk

„Elértük a vendégek teherviselő képességének határát” – drágább, de egyben gyengébb is az idei strandszezon

A munkabérek és az energiaárak emelkedését érvényesíteni kellett a strandjegyek árában, ez a fő oka annak, hogy átlagosan 10 százalékkal drágultak a belépők – mondta az InfoRádióban a Magyar Fürdőszövetség főtitkára. Balogh Zoltán kitért arra is, hogy a víz- és csatornadíjak év közben emelkedtek, ami korábban nem volt jellemző, az üzemeltetőknek viszont ezt is figyelembe kell venniük az árak meghatározásánál.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×