Infostart.hu
eur:
364.27
usd:
325.48
bux:
145330.02
2026. november 2. hétfő Achilles
Hívők gyülekeznek a vatikáni Szent Péter téren a pápaválasztó konklávé második napján, 2025. május 8-án. A pápaválasztásra jogosult bíborosok a vatikáni Sixtus-kápolnában az előző napon kezdték meg konklávéjukat, amelyen zárt ajtók mögött megválasztják az április 21-én, 88 éves korában elhunyt Ferenc pápa utódját.
Nyitókép: MTI/EPA/ANSA/Giuseppe Lami

Óvjuk meg Európa lelkét – sürgetik a katolikus püspökök

Az alapvető európai értékekhez való visszatérést szorgalmazta pénteken Németország, Franciaország, Olaszország és Lengyelország püspöki konferenciájának elnöke.

A pénteken Rómában közzétett közös felhívásukban a püspökök hangsúlyozták, hogy a jelenlegi világhelyzetre tekintettel az emberek nem veszíthetik szem elől "Európa lelkét".

"Erőszak és háborúk által kettészakított és polarizált világban élünk" - áll a nyilatkozatban. "Ebben a helyzetben Európának újból fel kell fedeznie a lelkét, hogy megadhassa a világnak a közjóhoz való elengedhetetlen hozzájárulását".

A Remény ereje című felhívást George Bätzing, a Német Püspöki Konferencia elnöke, Tadeusz Wojda lengyel érsek, valamint Matteo Zuppi olasz és Jean-Marc Aveline francia bíboros írta alá.

Egy olyan korban, amikor aláaknázták a nemzetközi rendet, a "megbékélt társadalom" modellje elengedhetetlen védőbástyája a szabadságnak - hangsúlyozták az egyházi vezetők. A püspökök emlékeztettek az európai egység alapító atyáira, Konrad Adenauerre, Nyugat-Németország első kancellárjára, Robert Schuman volt francia miniszterelnökre és Alcide De Gasperi olasz kormányfőre.

Idézték a volt olasz miniszterelnököt, aki kijelentette: "Az egységes Európa nem a nemzetállamok, hanem az azokat elpusztító nacionalizmus ellen jött létre." A felhívás hangsúlyozta, hogy Európának nem szabad magát elszigetelnie, és mindig késznek kell lenne a nemzeti határokon túllépő megoldásokra.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Erősödött a forint, 364 körül járt az euró hétfőn

Erősödött a forint, 364 körül járt az euró hétfőn

Széles körben erősödött hétfőn a forint, amiből csak késő este adott vissza egy keveset: az euró 364 felett, a dollár 324 és 325 között járt nap közben, és a magyar deviza a lengyel zlotyval, valamint a cseh koronával szemben is feljebb araszolt. A piaci figyelem középpontjába a zloty került, amely a mélyülő lengyel belpolitikai válság hatására hároméves mélypontra gyengült az euróval szemben. Az olajárak esése ugyanakkor a nyersolajimportra szoruló országok, köztük India, Dél-Afrika és Magyarország devizáinak kedvezett; az árupiaci enyhülést az a hír váltotta ki, hogy Donald Trump amerikai elnök hajlandó több időt adni az Iránnal folytatott diplomáciai rendezésnek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×