Infostart.hu
eur:
362.17
usd:
311.51
bux:
148307.14
2026. szeptember 4. péntek Rozália
Az OTP Bank új, innovációs fiókja Budapesten, az Árkád üzletközpontban az avatás napján, 2018. november 20-án.
Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

7 százalékos növekedést ért el az OTP

Miközben az OTP-Csoport Magyarországon tizenhét százalékos hitelállomány-növekedést ért el 2025-ben, a bank adózott eredménye itthon két százalékkal csökkent, ennek oka pedig a kormányzati teher. Az államkasszába befizetendő tranzakciós illeték például öt év alatt két és félszeresére nőtt, az extraprofit adó pedig a 2024-es hétmilliárddal szemben tavaly ötvennégy milliárd forintra emelkedett. A leánybankok teljesítményével együtt az OTP Csoport adózás utáni eredménye hét százalékkal növekedett.

Az OTP csoport sikeresen halad tovább azon a stratégiai úton, amelyet az elmúlt évtizedben követett, ezt mutatják az elért kiemelkedő eredményei – mondta Bencsik László, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese az OTP csoport 2025. utolsó negyedévi és egész éves eredményeiről tartott sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.

A várakozásaik szerint a tavalyi növekedési ütem idén folytatódni fog, kedvező évet várnak idén a lakossági és vállalati hitelezésben, „az aktuálisan megjelent problémák reményeink szerint nem rontják a képet” – mondta.

Hozzátette: három éve nem hajtottak végre akvizíciót, mégis az organikus hitelnövekedés erős, 15 százalékos volt 2025-ben, miközben a régiós versenytársak egyszámjegyű növekedést mutattak ki. A menedzsment vizsgálja az értéknövelő akvizíciós lehetőségeket a csoport jelenlegi földrajzi határain belül és azon kívül egyaránt, kiemelten a közép-ázsiai régióban.

A 2014 óta elért 4,5 szeres nettó hitelbővülés 74 százalékát az organikus növekedés adta

– húzta alá. A tőkearányos megtérülés (ROE) azért csökkent enyhén, a 2024-ben elért 23,5 százalékról 21,6 százalékra, mert nőtt a tőkeállomány – mondta, mivel a csoport tőkekövetelménye konzervatív. Az eszközminőség évek óta stabil, a nemteljesítő hitelek aránya tavaly 3,6 százalékról 3,5 százalékra csökkent.

A bank stabil tőke és likviditási helyzetét mutatja az is, hogy a likviditás forrása a stabil betétállomány, a teljes mérlegfőösszegnek pedig 7 százaléka a kötvényállomány – sorolta.

A magyar különadók mértékéről elmondta: az extraprofit-adó 7,5 szeresére nőtt tavaly, a bank 259 milliárd forint extra befizetést teljesített az előző évi teljesítménye alapján, és 2026-ban a kormányzati terhek tovább emelkednek 330 milliárd forintra. Kifejtette:

a magyar piacon a teljesítő hitelállomány 17 százalékkal nőtt, ami a csoportszintű eredmények feletti, ezzel együtt az magyar piacon elért eredmény tavaly 2 százalékkal 264 milliárd forintra csökkent a magasabb extraprofit adó teher miatt.

Jó hírnek nevezte, hogy az ügyfelek az extra terhekből semmit nem éreznek, a hitelezés bővült minden szegmensben. A lakáshitelezésben tavaly 21 százalékkal nőtt az állomány, jelentős részben az utolsó negyedévben az Otthon Start program hatására. A vállalati hitelállomány Magyarországon tavaly 18 százalékkal bővült, és a piaci részesedés új csúcsra, 21 százalékra emelkedett a 2024-es 19,5 százalékról.

Bencsik László ismertette, hogy a külföldi leánybankok erős eredményeket értek el tavaly, a hitelállomány majdnem minden országban kétszámjegyű bővülést mutatott.

Kitért arra, hogy a menedzsment 2026-ban nem vár érdemi változást a működési környezetben, a geopolitikai bizonytalanságok fennmaradtak, így a nettó kamatmarzs a 2025-ös 4,34 százalék közelében alakulhat. Az árfolyamszűrt organikus teljesítő hitelállomány növekedési üteme a tavalyi 15 százalék körül alakulhat. A költség/bevétel mutató „némileg” meghaladhatja a tavalyi 41,7 százalékos ütemet. A kockázati profil és a hitelkockázati költségráta 2025-ös évihez hasonlóan alakulhat. A ROE mutató a 2025. évi 21,6 százaléknál alacsonyabb lehet, a várhatóan csökkenő tőkeáttétel miatt – közölte. Hozzátette,

az igazgatóság döntésének értelmében a negyedik negyedéves tőkemegfelelési mutatók számítása során 300 milliárd forint (részvényenként 1071 forint) osztalékot vettek figyelembe.

Az igazgatóság osztalékfizetésre vonatkozó végleges javaslatát március második felében teszik közzé.

Az OTP konszolidált korrigált adózás utáni eredménye tavaly a teljes évben 1146,325 milliárd forint lett, 7 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Tavaly az utolsó negyedévben az elemzői várakozások átlagát megközelítve 297,255 milliárd forint konszolidált korrigált adózás utáni eredményt ért el a bank, ami 19 százalékkal magasabb az előző év azonos időszakában elértnél.

Az OTP Bank Nyrt. a BÉT prémium kategóriás kibocsátója. Részvényei árfolyama egy éven belül 18 800 és 41 890 forint között változott.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A rollerektől a zebrákig: fontos közlekedési változások Szlovákiában

A rollerektől a zebrákig: fontos közlekedési változások Szlovákiában

Szeptember elsejétől szigorodtak és lényegesen átalakultak a közúti közlekedés szabályai Szlovákiában. A belügyminisztérium előterjesztése nyomán hatályba lépett törvénymódosítások a járművezetőket, a kisméretű elektromos eszközöket használókat, valamint a gyalogosokat egyaránt érintik, a jogalkotó célja pedig a közlekedés biztonságosabbá és logikusabbá tétele volt.

Megszűnhetnek a trafikkoncessziók, kötelező orvoskamarai tagság, béremelés a szociális szférában, „három csapás” az akkugyáraknak

Két hét múlva várhatóan eltörlik a koncessziók jelenlegi rendszerét. Három elv mentén alakítják át a hulladékgazdálkodást, miután a kormány 90 milliárd forintnyi büntetést kell, hogy fizessen az EU-nak a Mohu mulasztásai után – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök a kormányzati tájékoztatón.
Amerika sem akart kimaradni a jóból

Amerika sem akart kimaradni a jóból

Jellemzően emelkedtek az ázsiai részvénypiacok csütörtökön, miután a globális kötvényhozamok csökkenése és az olajárak stabilizálódása javította a befektetői hangulatot. Európában is többnyire emlekedést láthatunk és Amerikában is emelkednek a tőzsdék, miután esni kezdtek a kötvényhozamok, azt követően, hogy a piacok ismét elkezdték kiárazni a szeptemberi kamatemelés esélyét. Eközben viszont a piaci szereplők  már a pénteken érkező amerikai munkaerőpiaci jelentésre is figyelnek, amely további fontos jelzést adhat a Fed várható kamatpályájáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×