Infostart.hu
eur:
354.42
usd:
306.07
bux:
133528.69
2026. június 12. péntek Villő
Nyitókép: MNB/YouTube

A választások utáni első kamatdöntő ülés jön – Elemző: Varga Mihálynak most lesz mire választ adnia

A jegybankelnök a közelmúltban a leendő pénzügyminiszterrel már eszmét cserélt az euróbevezetési pályáról is, de továbbra is adottság, hogy a magyar monetáris politika a választások eredményétől függetlenül is bizonytalan geopolitikai környezetben van. Kedden kamatdöntő ülés, majd tájékoztató.

Kedden ismét összeül a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa. A testület a választások után először dönthet a kamatról. Az elemzők nem számítanak változtatásra, de kiemelt figyelem övezi, hogyan reagál a jegybank a Tisza Párt győzelmére, illetve mit gondol az MNB elnöke az új kormány euróbevezetési terveiről.

Ezzel az elemzői várakozással Madár István, a Portfolio elemzője is egyetért.

„A kamatsztori rövid előtörténete, hogy a jegybank elkezdte az idén a kamatcsökkentést, látva, hogy nagyon jól alakulnak az inflációs számok, aztán rögtön utána kénytelen is volt megállni már az első kamatvágás után, nem követte ezt további, bár előzetesen azt gondolta mindenki, hogy nem kell megállni. Azért kellett végül mégis, mert kitört közben az iráni háború, az olajárak elszálltak, és egy rendkívül bizonytalan geopolitikai környezetbe került a magyar monetáris politika is; úgy tűnik, hogy egyelőre az elemzők, szakértők azt gondolják, hogy

még mindig korai lenne újraindítani a kamatcsökkentést,

és ez a kivárás – elnézve az iráni háború jelenlegi nagyon bizonytalan kimenetelét – logikusnak is tűnik. Mindenki arra számít, hogy a jegybank továbbra is szinten tartja ezt a 6,25 százalékos irányadó kamatot, és nem kívánja újrakezdeni a kamat lazítását” – részletezte az InfoRádió megkeresésére Madár István.

Ugyanakkor nagyon fontos változás történik az ország belpoltikai berendezkedésében, a választás eredményeképp ugyanis a kétharmados parlamenti többségű Fidesz-KDNP-kormány távozik, és egy kétharmados parlamenti támogatottságú Tisza-kormány érkezik, Magyar Péter vezetésével; a választásokat követően pedig először tart kamatdöntő ülést a jegybanki Monetáris Tanács, és akár a gazdasági folyamatok nyelvére is fordíthatják a váltást. Délután Varga Mihály MNB-elnök akár választások eredményét is kommentálhatja, amire az is utal, hogy meghívta magához Kármán András pénzügyminiszter-jelöltet, kettejük találkozóján pedig az euró bevezetéséről is beszélgetés folyt.

Madár István is arra számít, hogy Varga Mihály tájékoztatóján szóba kerül a politikai váltás, ha másképp nem, a tájékoztató második felét kitevő „kérdezz-felelek” alkalmával. „Biztos, hogy Varga Mihály készül egy válasszal” – jegyezte meg az elemző.

„Az régebben is sejthető volt, hogy

Varga Mihály azért a kormányról távozó Fideszhez képest megengedőbb az euróbevezetéssel kapcsolatban;

a kormánypártnak volt egy rendkívül merev elutasító álláspontja, azt lehetett félig-meddig informálisan sejteni, hogy Varga Mihály ehhez képest azért jóval európártibb, és azt gondoljuk, hogy ha valamit ezzel kapcsolatban mond, akkor vagy valami óvatos tartózkodás lesz a tartalma, vagy finoman elkezdi érzékeltetni azt, hogy nincs ellenére, hogy az új kormányzat gazdaságpolitikájának egyik sarokköve az euróbevezetés hosszabb távon” – mutatott rá.

Arra is számít, hogy akár konkrétan a választás eredményére reagálva is mond valamit Varga Mihály, de amire biztosan, az

  • a hosszú lejáratú állampapírok hozamainak jelentős esése, illetve
  • a forint jelentős erősödése a külföldi fizetőeszközökhöz képest,

„ami nyilván inflációs szempontból kedvező, ugyanakkor az utóbbi időben már lehet hallani olyan vállalati hangokat, amelyek ezt már túlzónak minősítik”, az exportőrök kifejezetten szomorkodnak most, hiszen forintban előállított értékükért kevesebb eurót kapnak.

Tulajdonképpen nemcsak egy többé-kevésbé borítékolható kamatdöntést kell a jegybanknak lemenedzselnie kommunikációs szinten, hanem – az elemző várakozása szerint – több más izgalmas kérdésre is lesz lehetőség választ kapnia a nyilvánosságnak, amire aztán szintén reagálhatnak a piacok.

A cikk Sipos Ildikó interjúja alapján készült.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Piros lapok színezték ki a vb nyitómeccsét egy irgalmatlan nyitóünnepség után
Foci-vb 2026

Piros lapok színezték ki a vb nyitómeccsét egy irgalmatlan nyitóünnepség után

Mexikó megérdemelten „tartotta otthon” a három pontot, ugyanennyi kiállítást azonban a játékvezetőnek is „szerveznie kellett” a Dél-Afrika elleni labdarúgó-vb-nyitómeccsen.

Mohácsi új Duna-híd: százmilliárdos a tét, három alapelv szerint tervezik újra a beruházást

Felülvizsgálja a kormány a „túlárazott és pazarló” mohácsi új Duna-híd beruházását. Vitézy Dávid miniszter elmondta: egyrészt megpróbálják visszaszerezni a százmilliárd forintos nagyságrendű, előlegként már kifizetett tételeket, másrészt megnézik, lehet-e még racionálisan 2x2 sávról 2x1 sávra csökkenteni a híd, illetve az alföldi bekötőút szélességét, de mindezt úgy, hogy „torzókat nem hagyunk”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.12. péntek, 18:00
Marsai Viktor
a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
Már a hétvégén jöhet az iráni megállapodás - Azonnal itt a reakció a tőzsdéken!

Már a hétvégén jöhet az iráni megállapodás - Azonnal itt a reakció a tőzsdéken!

A részvénypiaci hangulat alapvetően továbbra is törékeny, két meghatározó téma uralja a tőzsdéket, az egyik a technológiai és mesterséges intelligencia részvények esése, a másik pedig az iráni háború eszkalációja. Az európai részvénypiacok ma felfelé vették az irányt, a régiónkban a magyar és az osztrák részvénypiac is kiemelkedően teljesített - szektorszinten elsősorban a bankpapírok vezették az emelkedést. Az Európai Központi Bank kamatemelése után valamelyest csökkent az optimizmus az európai részvénypiacokon délután - az EKB 3 éves szünet után emelt először egész pontosan 25 bázispontot -, illetve a Kormányzótanács lefelé módosította a GDP-növekedési várakozásokat és megemelte az inflációs előrejelzéseket a következő évekre. Koraeste Donald Trump közölte, hogy mégsem lesz ma amerikai támadás Irán ellen, erre reagálva emelkednek a nemesfémek és esik a Brent jegyzése, a vezető tőzsdék pedig raliznak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×