Az erről szóló beszámoló a csütörtökön közzétett Hivatalos Értesítőben olvasható. A Mi Hazánk számait is mutatjuk.
A Tisza Párt 2,4 milliárd forintot költött a 2026-os országgyűlési választásra. Az erről szóló beszámoló a csütörtökön közzétett Hivatalos Értesítőben olvasható.
Az országgyűlési képviselők 2026. évi általános választására fordított állami és más pénzeszközök, anyagi támogatások összegéről, forrásáról és felhasználásának módjáról szóló beszámoló szerint a Tisztelet és Szabadság Párt (Tisza) 2 434 033 739 forint forrással rendelkezett.
Ebből állami költségvetési kampánytámogatás 1 029 467 875 forint, a jelölő párt javára lemondott támogatás 182 786 612 forint, és az egyéb forrás, azaz a támogatás magánszemélyektől, 1 221 779 252 forint volt.
A Magyar Péter pártelnök által jegyzett beszámolóból az is kiderül, hogy a Tisza a 2,4 milliárd forintot „anyagjellegű ráfordításra” fel is használta a kampányban.
Új trend kezd kialakulni a Z-generáció, de az idősebbek nyaralási szokásaiban is – mondta el az InfoRádióban Bereczki Enikő generációkutató. A szakember szerint sokan ma már az új készségek tanulását részesítik előnyben a nyári vakáció során, nem pedig a csendes pihenést, ennek azonban lehetnek negatív következményei.
Budapest turizmusa sikerágazat lehetne, de a megnövekedett forgalom nem hozott magával arányos minőségi ugrást. Sokan érkeznek, de rövid időre, viszonylag alacsony költéssel, miközben a turizmus haszna nem épül vissza elég tudatosan a város fejlesztésébe. Pedig minden adottság megvan ahhoz, hogy a főváros a világ élvonalába tartozó, prémium városi desztináció legyen. A következő lépés ezért a turizmus szerkezetének magasabb szintre emelése. Budapestnek erősebb nemzetközi láthatóságot, magasabb költésű vendégkört, erősebb városi márkát és jobb szolgáltatási minőséget kell építenie – olyan ágazatot, amely a főváros és az ország gazdasági növekedésének egyik motorja lehet.