A kevésbé fejlett országok egy bizonyos pontig viszonylag gyorsan képesek ledolgozni lemaradásukat a fejlettekhez képest – még országonként eltérő ütemben is, de a lehetőség megvan. Így van ez például az EU-ban az újonnan csatlakozott tagállamok esetében is. Ám egy bizonyos szint után a felzárkózás megtorpan, és sokan képtelenek áttörni azon a határon, amelyen keresztül a fejlett országok közé tudnának lépni – fogalmazott az InfoRádiónak a Kopint-Tárki vezérigazgatója, aki szerint Magyarország még nagyon messze áll ettől az állapottól.

Ugyanis Európában

hazánk a közepes jövedelműek csoportjának inkább az alsó perifériáján mozog,

ahogyan a V4 országok is. Közülük legfeljebb Csehország és Szlovénia lehetnek azok, akik már küzdenek az említett áttöréssel, miután az egy főre jutó vásárlóerő-paritáson, tehát a legszakszerűbben mért GDP tekintetében EU átlagának 90-95 százalékán állnak. Lengyelország, Magyarország és Szlovákia ugyanakkor csak 70 százalék körül van, tehát messze állnak még a „csapdától”. Palócz Éva megjegyezte, Csehország és Szlovénia mellett még Észtország fejlődik viharos gyorsasággal, és gyakorlatilag egy évtizeden belül ugyanolyan skandináv ország lehet, mint a többi.

Bár az eleinte gyors ütemű, majd megtorpanó fejlődésnek számtalan mutatója létezik, egyik közös jellemző a külföldi tőke magas aránya, és ez Magyarország esetében az egyik legnagyobb, ha nem a legnagyobb érték az országok között. Mindez kezdetben nagyon erősen tudja támogatni a növekedést, ám amikor egy cég külföldre megy, és telephelyet létesít, jellemzően a termelést viszi ki, nem pedig az azt megelőző, illetve követő fázisokat, mint a kutatás-fejlesztés, a marketig vagy a kereskedelem, pedig kimutatott tény, hogy

maga a termelés által keletkezik a legkevesebb hozzáadott érték.

A fenti paradoxon ellenére a Kopint-Tárki vezérigazgatója úgy véli, az egész termelési fázist és értékláncot tekintve a viszonylag alacsony egy főre jutó hozzáadott érték, amit a külföldi vállalatok itt termelnek, még így is messze magasabb a hazainál: kétszerese a magyar átlagnak, és háromszorosa a belföldi tulajdonú cégekének. Magyarán, mi még nagyon az alsó szélén vagyunk a közepes jövedelmi rétegnek.

A jövőben minden azon fog múlni, hogy a belföldi tulajdonú vállalatok milyen innovációs hajlandósággal fognak rendelkezni, illetve, hogy a magyar oktatás hajlandó lesz-e – váltva a feudális, múlt századi rendszerről – haladni a korral, és egy progresszív, használható tudást nyújtó rendszert bevezetni, mint például amilyen Észtországban van.