Szent Márton Pannónia területén, a római birodalomban született 316-ban. Később szülei ellenzésére beáll a római hadseregbe, és mint testőrtisztet Galliába vezényelték. A legenda szerint 334-ben Amiens városkapuja előtt találkozott egy fázó koldussal, akkor kettéhasította a köpenyét, és annak egyik darabját a koldusra adta. A következő éjszaka álmában megjelent a koldus, aki nem volt más, mint Krisztus - mondta az InfoRádióban Tátrai Zsuzsanna néprajzkutató.

A jólelkűségéről, felebarátai iránt vagy a szegények, elesettek iránt érzett szeretetéről híres Mártont 371-ben a Loire menti Torus püspökévé választották, ám ő szerényen a libák közé bújt el a megtiszteltetés elől. Az állatok gágogása azonban elárulta, hogy ott van.

Márton napjához, mint jeles naphoz számos hiedelem és kötöttség kapcsolódik. Eddig kellett például leróni a jobbágytartozásokat. Ekkor lehetett megkóstolni a már kiforrt újbort és ekkor vágják el először az adott évben született libákat.

Ilyenkor a pásztorok - kezükben vesszővel - végigjárták az állatok gazdáinak házait, köszöntőt mondtak, cserébe pedig ajándékokat kaptak. A gazdasági szerepen túl népi hiedelmek is kötődtek az ünnephez: a disznóól tetejébe ágat szúrtak, hogy megvédjék az állatokat a pusztulástól, tavasszal pedig ugyanezzel az ággal terelték ki a malacokat.

A középkorban Márton napja az egyik legnépszerűbb ünnep volt, a népszokások egészen a 20. század közepéig éltek, napjainkban pedig a Márton-napi libafogyasztás éli reneszánszát. A hagyomány szerint a Márton napi libát 11. hó 11-án, 11 óra 11 perckor kell feltálalni.