Infostart.hu
eur:
359.5
usd:
313.51
bux:
140857.32
2026. július 16. csütörtök Valter
a close-up view of a police vehicle with blue lights patrolling near a public park with the windows and doors closed
Nyitókép: aire images/Getty Images

A Védvonal és Orbán Viktor is megszólalt Szakács István ügyében

Szerda reggel rendőrök házkutatást tartottak az influenszernél, majd elvitték, napközben pedig kiengedték.

Terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés bűntettének megalapozott gyanúja miatt intézkedtek a Megafon influenszerének otthonában. Mint Szakács István felesége a Magyar Nemzetnek elmondta, a hatóságok arra a videóra alapoztak, amelyben férje kijelentette: ha elviszik Orbán Viktort, „akkor ötszázezer magyar fog menni és ki fogjuk szabadítani akárhonnan, akárki áll velünk szembe”. A házkutatás után férjét szerda reggel elvitték a rendőrök.

„A férjem nem követett el erőszakos cselekményt. Mindössze hangot adott a felháborodásának, és azt mondta: ha Orbán Viktort jogtalanul elviszik, azt mi sem fogjuk szó nélkül hagyni” – idézte a feleség közösségimédia-bejegyzését az Index.

Az ügy előzménye tehát az lehet, hogy Szakács István korábban egy videóban arra szólította fel Magyar Péter miniszterelnököt, ne merje elvitetni Orbán Viktort az „aranykonvoj-ügyben”, amelyben nemrég indítványozták Orbán Viktor és mások gyanúsítását és őrizetbe vételét is.

Szakács-Tanító Orsolya úgy tudja, hogy nem érkezett feljelentés férje ellen, a rendőrség saját hatáskörben járt el.

Szakács szerdán már korábban azt írta a Facebook-oldalán, hogy „letartóztattak”, de nem közölt részleteket a történtekről.

Az eset hírére a Védvonal vezetője, Czunyiné Bertalan Judit fideszes politikus közölte: a szervezet szerda hajnalban értesült Szakács István őrizetbe vételéről. Azonnali intézkedést követően a legkiválóbb ügyvédek közül fogják biztosítani a jobboldali influenszer jogi védelmét.

„A tiszás önkény a rendvédelmi szerveket politikai furkósbotként használja, és mindenkire le akar csapni” – fogalmazott Czunyiné Bertalan Judit a Fidesz/Védvonal közleményében. Hangsúlyozta, hogy a véleménynyilvánítás alapjogának szükségtelen és aránytalan korlátozása, ha valakit politikai véleményének kifejtéséért büntetőeljárás alá vonnak. „Ezután is fellépünk minden politikai megtorlás és félelemkeltés ellen!” – írta a politikus.

Orbán Viktor Fidesz-elnök, volt kormányfő pedig azt írta a Facebookon, hogy „szintet lépett az önkényuralom”.

„Már akkor is elvisznek a rendőrök, ha kritizálni mered a miniszterelnököt. Ma ő, holnap te”
– írta, hozzátéve, hogy „ne hagyjuk”.

Frissítés, 12.00: A 24.hu azt írta, Szabadon engedték Szakácsot, akit szerda reggel 6 órakor vettek őrizetbe a rendőrök. Szakács egy videóban megköszönte támogatóinak az aggódást és a kiállást – külön megemlítve Orbán Viktort –, továbbá „tiszás önkényről” beszélt. Időt kért, mielőtt a további részletekről beszámol.

(A nyitókép illusztráció.)

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.07.16. csütörtök, 18:00
Bóna Szabolcs
agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter
Pluszban zártak az amerikai tőzsdék

Pluszban zártak az amerikai tőzsdék

A részvénypiaci hangulat jelenleg rendkívül törékeny, az Egyesült Államok és Irán közötti konfliktus újabb fordulata befolyásolja elsősorban most a tőzsdéket; ezen felül a negyedéves gyorsjelentések is hozzátesznek valamennyit a képhez, bár ez inkább a tengerentúli piacokra igaz. Az Iránnal szembeni újabb amerikai csapások és a tengeri blokád hatására gyengén alakult a kereskedés ma Európában, ez alól a magyar tőzsde sem volt kivétel. Az USA-ban a chipgyártókra, félvezető-gyártókra komoly nyomás nehezedett, de az indexek ezt könnyen ledolgozták, a három nagy pluszban zárt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×