Infostart.hu
eur:
365.04
usd:
324.43
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly
Nyitókép: Facebook/Tóth-Szántai József

Már működik az új okospad – mutatjuk, mit tud

Okospadrendszert, valamint ahhoz kapcsolódó roller- és biciklitárolót adtak át kedden Miskolc egyik forgalmas közlekedési csomópontjában, a Miskolctapolcai elágazás nevű buszmegállóban. A területen a helyi és a regionális buszjáratok mellett az autósok, a gyalogosok, a rolleresek és a kerékpárosok forgalma is jelentős, a fejlesztés célja a közlekedők kényelemérzetének növelése.

A Kuube Note Plus márkájú okospadrendszert bemutatva Gallai Máté, a Kuube Hungary Kft. ügyvezetője arról beszélt, hogy bár azt nem kifejezetten buszmegállónak fejlesztették ki, ennek a funkciónak is eleget tud tenni. A fejlesztés 100 százalékban napenergiával működik, a telepítése pedig mindössze fél órát vett igénybe, és télen is működőképes - ismertette.

Elmondta, hogy a rendszer lehetőséget biztosít telefonok, de akár laptopok töltésére is, a digitális kijelzőkön pedig bármilyen tartalom megjeleníthető. Az okospadot egy hangrendszerrel is felszerelték, így zenét is lehet azon hallgatni, emellett a termék kis mértékben még a levegőt is tisztítja.

Tájékoztatása szerint a teljes mértékben magyar fejlesztésben készült rendszert olyan bevonattal látták el, amely képes napi 10 autó károsanyag-kibocsátását kompenzálni, lebontani.

Gallai Máté a sajtótájékoztatón bejelentette, hogy szeptemberben egy „felokosított”, zöldfallal és nagy digitális kijelzőkkel felszerelt okos buszmegállóval is meg fog jelenni cégük a vármegyeszékhelyen.

Juhász János, a Miskolc Városi Közlekedési (MVK) Zrt. szolgáltatási és műszaki igazgatója közölte, hogy az okospadrendszer telepítése a metaCCAZE című projektben valósulhatott meg, amely a Horizon Europe európai uniós programban zajlik. A kezdeményezésben 44 szervezet dolgozik együtt 12 országban olyan jellegű mobilitásieszköz-fejlesztésekben, amelyek a részt vevő városokat segítik a klímasemlegesség elérésében és a „zöld mobilitás” megvalósításának elősegítésében – mondta.

Megjegyezte, hogy a miskolci konzorciumban hárman vesznek részt: a Budapesti Műszaki Egyetem, a HC Linear nevű pécsi informatikai fejlesztő cég és az MVK Zrt. A társulás a programnak köszönhetően együtt összesen 780 ezer eurós költségvetésből gazdálkodhat, a városi közlekedési cég pedig egy 164 ezer eurós támogatásból tudja a projektet menedzselni – közölte.

Kitért arra, hogy a fejlesztéssel egyfajta közlekedésimód-váltó pontot szerettek volna létrehozni, hiszen az okosrendszer telepítési helyéül szolgáló buszmegállónál van személygépkocsi-parkoló, kerékpárút, elektromos rollerek és biciklitároló is. Hozzátette, az eszközöket akár innovatív módon is tudják cserélni az utazók, ehhez pedig egy applikációt is kifejlesztettek, de a városi közlekedési alkalmazáson és az okospad kijelzőjén is elérhető a hozzáférés.

Kiemelte:

a mobilalkalmazással úgy tervezhető meg az utazás, hogy az a lehető legköltséghatékonyabb és környezetkímélőbb legyen.

Tóth-Szántai József (Pont Mi Egyesület - Fidesz-KDNP) polgármester a sajtótájékoztatón elmondta, hogy bár kedden adták át hivatalosan a létesítményt, azt a miskolciak már pár hete használatba vették. Úgy fogalmazott, „öröm látni egyébként, hogy aki buszra vár, az ide felül, lógatja a lábát, tölti a telefonját és nézi azokat az értékeket, amit ezen a nagyszerű rendszeren keresztül lát”.

Hozzátette, az MVK Zrt. szerinte idén nagyon sokat lépett előre az innováció terén. Elmondta, hogy az év elején 6 új elektromos BYD busz érkezett a városba, néhány hete pedig ismét 4 új buszt kapott Miskolc, és még további 2 jármű fog érkezni.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: tarolnak a demokraták, kíméletlen gyomros fenyegeti Trumpot

Amerikai választás 2026: tarolnak a demokraták, kíméletlen gyomros fenyegeti Trumpot

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, a VoteHub előrejelzése szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. Eddig Észak-Karolinát hódították el a republikánusoktól, és további három fordításra lenne szükségük, hogy övék legyen a szenátus irányítása. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×