Infostart.hu
eur:
364.55
usd:
326.04
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
Egy dolgozó leemeli a töltőpisztolyt a tankolás előtt egy OMV töltőállomáson a II. kerületi Szilágyi Erzsébet fasoron 2017. január 25-én.
Nyitókép: MTI Fotó: Mohai Balázs

Nyílt levél Kapitány Istvánnak: vannak, akik benzináremelést szeretnének

Neves közgazdászok fordultak nyílt levélben Kapitány István gazdasági és energiaügyi miniszterhez – ahogyan fogalmaznak, a társadalmi és szakmai párbeszéd reményében. Az üzemanyagok védett árának mielőbbi kivezetése és a jövedéki adó visszaemelése mellett szociális kompenzáció bevezetését sürgetik. Úgy vélik, a jelenlegi ár fenntartása a gazdagoknak kedvez, és súlyos gazdasági problémákhoz vezet. Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke is elmondta a véleményét az InfoRádióban.

Azért szólaltak meg, mert úgy gondolják, hogy ezen a téren is pont az ellenkezőjét kellene tennie a mostani kormánynak, mint amit az előző kormány tett; mint Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke az InfoRádióban elmondta,

szerinte a nemzetközi energiaválság, benne az olajválság lehetőség arra, hogy ne csökkentsék az üzemanyagárakat, hanem éppen növeljék, hogy a fogyasztás csökkenjen, másképp súlyos bajok lehetnek.

Szerint a másik nagy probléma, hogy ha támogatják az üzemanyagár alacsonyan tartását, akkor döntő mértékben a gazdagokat támogatják Magyarországon. A lakosság leggazdagabb 10 százaléka körülbelül tízszer annyi üzemanyagot használ, mint a legszegényebb 10 százalék, tehát olyanok kapják döntő mértékben ezt a támogatást, akiknek semmi szükségük nincs rá, ez pedig „óriási pazarlás a közpénzekkel”.

A háborús veszélyhelyzet kivezetésével viszont épp törvényi erőre emelkedett a védett üzemanyagár, csakhogy Lukács András szerint ezt a kormány bármikor meg tudja változtatni, akárcsak az alaptörvényt, „ez csak politikai döntés kérdése”.

Hogy milyen hátulütői lehetnek még az 595 forintos benzinárnak, illetve a 615 forintos dízelárnak, arról azt mondta, az egyik legnagyobb veszély, hogy tényleg hiány keletkezik benzinből és gázolajból, aminek most is már számos jele van.

„Azt olvasni, nem bírják a kis benzinkutak, be fognak zárni. További probléma a környezeti terhelés: ha csökken az üzemanyagár, akkor nő a fogyasztás, nagyobb lesz a légszennyezés. És még egy:

az embereket félrevezetik, azt hiszik, hogy ez fenntartható, hogy a kormány meg tudja állítani a világpiaci folyamatokat, ami nem igaz. A valódi árat mindenki megfizeti, csak egyrészt nem feltétlenül azok, akik az üzemanyagot használják, hanem az összes adófizető,

és nem az üzemanyagárban, hanem valahogy másutt, mert »nincsen ingyen ebéd«, ennek a költségét valamilyen módon mindenképp meg kell fizetni” – hangsúlyozta a Levegő Munkacsoport vezetője.

Hogy mi lesz a levél sorsa annak fényében, hogy egy kivezetésnek társadalmi elégedetlenség is a következménye lehet, arról azt reméli, hogy a kormány megfontolja a kivezetést, ahogy meg is ígérte, hogy a szegényeket fogja támogatni, nem a gazdagokat, és környezetvédelmi-éghajlatvédelmi elkötelezettséget ígért.

Végül hangsúlyozta: az összegből, amelyből támogatják az üzemanyagárat, kompenzálni lehetne nagyon sok embert, például emelni lehetne az alacsony nyugdíjakat vagy a családi pótlékot, tehát másra kellene használni ezt a pénzt, nem arra, hogy egy környezetszennyező, „válsághelyzetet előidéző tevékenységet” támogassanak.

A cikk Tatár Tímea interjúja alapján készült.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

November 4-én megkezdődik az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A parlamentben a nyilvános ügynöklisták és a magántőkealapok mellett a milliárdosok vagyonadójáról, az új legfőbb ügyészről, a december 24-i munkaszüneti napról és a költségvetésről is szó lesz; a TISZA-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását. A költségvetési vitában további módosításokra készülnek, köztük a volt köztársasági elnökök alapítványok támogatására fordítható, évi több tízmillió forintos keretének megszüntetésére. Matolcsy Ádám és Stofa György körözését a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának fejvadászai vették át. Az Alkotmánybíróság teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé. Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter azonnali hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát, miután az intézmény átvilágítása minisztériumi jóváhagyás nélkül megállapított vezetői prémiumokat, vitatott szerződéseket és a produkciók költségelszámolásával kapcsolatos hiányosságokat tárt fel. Két kórházigazgatónak is mennie kellett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×