Infostart.hu
eur:
365.46
usd:
321.13
bux:
152002.25
2026. szeptember 24. csütörtök Gellért, Mercédesz
Nyitókép: Fotó: A Párbeszéd közösségi oldala

Kölcsey-igazgató az elbocsátásokról: „ha jogszabályokból következik is, az íratlan törvényeken fennakad”

Fazekas Csaba Facebook-posztban reagált arra, hogy tankerület rendkívüli felmentéssel elbocsátotta öt kollégáját.

A budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumból korábban öt tanárt távolított el rendkívüli felmentéssel a tankerület, miután részt vettek a pedagógusok jogaiért és az oktatás reformjáért szervezett polgári engedetlenségi akciókban, ami miatt előtte írásbeli figyelmeztetést kaptak szintén a tankerülettől.

A kirúgott tanárok között van Törley Katalin, a Tanítanék Mozgalom alapítója és Palya Tamás is.

Fazekas Csaba, a gimnázium igazgatója a Facebookon tett közzé az ügyben bejegyzést.

„Értem, hogy az intézkedést figyelmeztetés előzte meg, és a jogszabályokból következett. De tetteink hátterében ezeknél magasabb rendű elveknek kell állniuk. Mérlegelni kellett volna, hogyan állja meg a helyét a döntés az emberiesség nézőpontjából.

Az iskolában 34 éve dolgozó és 6 hónappal a nyugdíjazás előtt álló kolléganő rendkívüli felmentése kegyetlen, embertelen dolog volt

szerintem. Mi, tanárok, nem szoktunk a ballagás előtti hónapokban kizárni diákot az iskolából, akkor sem, ha súlyosan megszegi a házirendet. Mert tudjuk, hogy az érintett szabályszegése a mi kudarcunk is” – írja az igazgató.

Azt írja, az igazságszolgáltatásnak, a bírói gyakorlatnak is fontos eleme a mérlegelés. Ezt írja a tankerület döntéséről a posztja végén: „Még ha jogszabályokból következik is, az íratlan törvényeken fennakad.”

Fazekas Csaba bejegyzése:

Címlapról ajánljuk

Több ezer embert érinthet a vagyonosodási vizsgálat, itt vannak az első konkrétumok

Társadalmi egyeztetésre bocsátották a vagyonosodási vizsgálatról szóló törvény módosítását. A törvény célja annak biztosítása, hogy az országgyűlési képviselők, a miniszterek, az államtitkárok, a közigazgatási államtitkárok, miniszteri, miniszterelnöki és kormánybiztosok vagyongyarapodása összhangban álljon az adózott jövedelemmel.
inforadio
ARÉNA
2026.09.24. csütörtök, 18:00
Tóth Gábor
a Magyar Kórházszövetség elnöke
Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Enyhe csökkenéssel zártak a vezető európai tőzsdék, miközben a magyar piac felülteljesített, elsősorban a Mol emelkedésének köszönhetően. Amerikában is esek a vezető részvényindexek. A tengerentúli részvénypiacokra az állampapírhozamok emelkedése nehezedik, miután a vártnál erősebb makrogazdasági adatok fokozták a további Fed-kamatemelésekkel kapcsolatos várakozásokat. Európában az amerikai–kínai egyeztetések előtti kivárás és a közel-keleti fejlemények is meghatározták a kereskedés hangulatát. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×