Infostart.hu
eur:
351.97
usd:
304.29
bux:
135724.68
2026. június 13. szombat Anett, Antal
Galambos Ádám, a művet gondozó G-ADAM kiadó vezetője, Tamás Rita, a könyv szerzője és Csabai Edvin, a Kolonics György Alapítvány Kuratóriumának elnöke (b-j) a 2008-as pekingi játékok előtt 36 éves korában tragikus körülmények között elhunyt Kolonics György olimpiai és világbajnok kenusról megjelent, a Koló, egy kenus legendája című könyv bemutatóján Budapesten, a Stopper hajón 2022. október 13-án.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Könyv idézi meg Kolonics Györgyöt

Koló, egy kenus legendája címmel könyv jelent meg a 2008-as pekingi játékok előtt 36 éves korában tragikus körülmények között elhunyt olimpiai és világbajnok kenusról.

"A könyv méltó emléket állít Kolónak, a szívügyünk volt" - emelte ki Csabai Edvin, a Kolonics György Alapítvány Kuratóriumának elnöke, majd megköszönte a Magyar Kajak-Kenu Szövetségnek (MKKSZ) és a Magyar Olimpiai Bizottságnak (MOB) a jubileumi év eseményeihez nyújtott segítséget. Hozzátette: sokat gondolkoztak azon, miként tudnának méltó módon megemlékezni Koló születésének 50. évfordulójáról.

"A könyv írása során úgy éreztem, ez egy kegyelmi állapot. Mindenki azért volt együttműködő, mert jó ügyért dolgoztunk. Nehéz út volt az írás folyamata, de minden perce megérte. Aki elolvassa, nemcsak megismeri, meg is szereti Kolót" - mondta Tamás Rita, a könyv szerzője.

"Csak sportrajongóként ismertem Kolonics Györgyöt, a halálára viszont nagyon emlékszem, tudom, mit csináltam, amikor meghallottam a hírt" - mondta Galambos Ádám, a művet gondozó G-ADAM kiadó vezetője, majd hozzátette, büszke rá, hogy részese volt a könyv megszületésének.

"Amikor elkezdtem kenuzni, gyerekként azt játszottuk, hogy mi vagyunk a Horváth-Kolonics páros, és én térdeltem hátul a hajóban, én voltam Koló. Az élet aztán úgy hozta, hogy egy csapatban készülhettem vele, akkor ismertem meg Kolót mint embert, aki miatt ma is ennyien gyűltünk össze, halála után 14 évvel - mondta Kiss Tamás olimpiai bronzérmes kenus, aki Kolonics halála után a helyére lépett, és Kozmann György társa volt a pekingi olimpián. - Szerény bajnok volt. Olyan értékeket képviselt, amelyek alapvetőek kellene, hogy legyenek, mégsem azok. Ezért maradt meg ő bennünk ilyen mélyen, és ápoljuk az emlékét."

A szövetség Stopper úszóházában megtartott eseményen Kolonics György egykori versenyző társai, sportvezetők - Fábián László MOB-főtitkár, Molnár Zoltán, a Magyar Edzők Társaságának elnöke -, valamint a kajak-kenu sport kiemelkedő egyéniségei, olimpiai és világbajnokok - többek között Vaskuti István, Szabó Gabriella, Kolonics volt párosbeli társa, Kozmann Görgy, továbbá Schmidt Gábor sportért felelős helyettes államtitkár, a szövetség elnöke, Baráth Etele volt MKKSZ-elnök - gyűltek össze, hogy emlékezzenek a kétszeres olimpiai és 15-szörös világbajnok Kolonicsra. Megjelent Kolonics György édesanyja és Kolonics edzőjének, Ludasi Róbertnek az özvegye is.

A bemutatón levetítették az 1996-os atlantai olimpia C2 500 méteres versenyszámának döntőjét, a Horváth Csaba-Kolonics kettős győzelmét.

Címlapról ajánljuk
Módosították a Fidesz alapszabályát, tisztújító kongresszust tart a párt – percről percre, cikkünk frissül!

Módosították a Fidesz alapszabályát, tisztújító kongresszust tart a párt – percről percre, cikkünk frissül!

A Fidesz 32. kongresszusára 901 küldöttet delegáltak. Orbán Viktor pártelnök tíz pontban összegezte a választási vereség okait és a párt ellenzéki feladatait sorolta kongresszusi beszédében. Szerinte őszre eljön az ellenállás ideje. A felszólalók közül többen is bírálták a Fidesz kampányát és a luxizást, többek szerint is „egyértelmű üzenetet küldtek a választók, hogy valamit változtatnunk kell”. Gyakorlatilag minden hozzászóló a közösségépítést szorgalmazta, mondván: a Fideszt vissza kell építeni, hogy „megakadályozzák a Tisza országrombolását”.

MNB: eztán hamarabb kaphatunk digitális választ panaszainkra a pénzintézetektől

A jegybank pénzügyi szervezetek panaszkezelését szabályozó megújított rendelete immár kiterjed az újfajta piaci szereplőkre, például a hitelgondozókra. Szóbeli panaszos ügyfelek kérhetik, hogy postai helyett a gyorsabb digitális úton érkezzen meg az intézmény válasza. Ha az intézmények ilyen csatornákon is fogadják a panaszokat, panaszkezelési szabályzatukban fel kell tüntetniük a panaszok applikáción, ügyfélportálon, illetve más digitális csatornán történő beadásának lehetőségét.
inforadio
ARÉNA
2026.06.15. hétfő, 18:00
Virág Andrea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Kiszelly Zoltán a Századvég politikai elemzési igazgatója
Tisza-kormány: közétették az Orbán kormány titkos terveit, változás jön a szakképzésben

Tisza-kormány: közétették az Orbán kormány titkos terveit, változás jön a szakképzésben

Magyar Péter egy reggeli sajtótájékoztatón azt állította, hogy az előző kormány 2024-ben egy, a Vitnyéd melletti Csermajorban létrehozandó migránstábor tervén dolgozott, miközben nyilvánosan ennek ellenkezőjét kommunikálta. Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter közölte, hogy a szakképzési centrumokban megszűnhet a kancellári rendszer, és egyszemélyi vezetés válthatja fel a jelenlegi modellt. Pósfai Gábor belügyminiszter új vezetőket nevezett ki az Alkotmányvédelmi Hivatal és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat élére. Eközben a Fidesz 32. kongresszusán Orbán Viktor tíz pontban összegezte a választási vereség okait, a párt pedig tovább értékeli a történteket.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×