A miniszterelnök azzal vádol egy magyar ellenzéki pártot, hogy tevékeny szerepet vállalt egy ukrán titkosszolgálati akcióban. Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke közölte: emiatt feljelenti a kormányfőt. Orbán Viktor a Védelmi Tanács ülése után tett közzé egy videót, amelyen arról beszélt, hogy összehangolt lejárató akciót indított Ukrajna Magyarország ellen azért, hogy ellehetetlenítse az ukrán uniós tagságról szóló szavazási kezdeményezést.
Rontotta 0,5 százalékponttal Magyarország 2025-ös növekedési kilátásait az EBRD, főként az autóimportra kivetett amerikai vámok miatt. Az előrejelzés szerint a magyar gazdaság az idén 1,5 százalékkal, jövőre 2,7 százalékkal bővül.
A vártnál alacsonyabb gazdasági növekedés ellenére is stabilnak nevezte Magyarország pénzügyi helyzetét Brüsszelben a nemzetgazdasági miniszter. Nagy Márton az ECOFIN tanácskozása után arra hívta fel a figyelmet, hogy a kormány végrehajtja Európa legnagyobb adócsökkentési programját, de közben a költségvetés stabilitása nem sérülhet.
Szigorúbb és részletesebb szabályokat vezet be az állami építési beruházások költségellenőrzésére a kormány. A rendelet részben orvosolja azokat az aggályokat, amelyeket korábban az Európai Bizottság fogalmazott meg a közbeszerzési eljárások átláthatóságával, az összeférhetetlenségi szabályok hiányosságaival és az uniós források felhasználásának kockázataival kapcsolatban.
Támogatta a kormánypártok két jelöltje, Polt Péter és Hende Csaba alkotmánybíróvá választását az Országgyűlés igazságügyi bizottsága. A Mi Hazánk 3 jelöltjét, Gaudi-Nagy Tamást, Bánovics Tamást és Pápai Ákost nem támogatta a testület.
Megalapította a Duna Pártot a Demokratikus Koalícióból kizárt Leel-Őssy Gábor. Az új párt nem indul a jövő évi választáson, az alapító célja, hogy a Tiszát segítse.
Saját akaratából, a nemtelen támadások miatt ajánlotta fel lemondását a főpolgármesternek a BKV eddigi vezérigazgatója. Bolla Tibor erről az InfoRádióban beszélt, és azt is közölte: a BKV és a főváros érdekében döntött így. Bolla Tibor azt is hangsúlyozta: semmi olyat nem követett el, ami bűn lett volna. A Tisza párt és a Podmaniczky Mozgalom is vizsgálatot sürget a BKV gazdálkodásának feltárására.
Megjelent az a rendelettervezet, amely szabályozza, hogy mely energiaitalokat nem lehet 18 év alattiaknak árusítani júniustól. Eszerint azokra az italokra vonatkozna a korlátozás, amelyek 100 milliliterenként 15 milligrammnál több koffeint tartalmaznak. Ez alól kivételt jelentenek a tejes vagy növényi tejes italok.
Jóváhagyta a Jobbik népszavazási kezdeményezését december 24-e munkaszüneti nappá nyilvánításáról a Nemzeti Választási Bizottság – közölte az ellenzéki párt. A kormánypártok korábban már számos alkalommal utasították el a parlamentben Jobbik ezen kezdeményezését.
Washington kivonul az ukrajnai háború rendezéséből, ha Kijev és Moszkva nem ér el eredményt a béketárgyalásokon – erősítette meg Steve Witkoff, az Egyesült Államok elnökének különmegbízottja a Breitbart News amerikai hírportálnak. Oroszország és Ukrajna képviselői csütörtökön Törökországban tárgyalnak a béke feltételeiről.
Az ukrán elnök személyesen is részt venne a tárgyaláson, az orosz elnök jelenléte azonban továbbra is kérdéses.
Szaúd-Arábia 600 milliárd dollár értékű amerikai befektetésre és beszerzésre vállalt kötelezettséget az Egyesült Államokban – közölte Donald Trump amerikai elnök rijadi tárgyalásai után. A fejlesztések elsőként az energiabiztonságot, a védelmi ipart, a vezető technológiákat érintik.
A kínainál keményebb kétoldalú kereskedelmi tárgyalásokra készül Európával az amerikai elnök. Donald Trump tájékoztatóján úgy fogalmazott: az Európai Unióval sok tekintetben nehezebb kereskedni, mint Kínával.
Feloldotta Kína a Boeing repülőgépek átvételére vonatkozó tilalmat a kereskedelmi egyezség hatására. Peking még április elején, a vámháború kirobbanása után utasította arra a légitársaságokat, hogy ne vegyék át Boeing gépeiket.
Több mint 60 milliárd jüan értékű hitelkeretet jelentett be Latin-Amerikának a kínai államfő a térség fejlesztésének támogatására. Hszi Csin-ping azt is bejelentette, hogy Kína vízummentességet vezet be 5 latin-amerikai és karibi ország állampolgárai számára.
Az atomprogram folytatása miatt új szankciókat jelentett be Teherán ellen az Egyesült Államok. Marco Rubio külügyminiszter egy nappal azután jelentette be a döntést, hogy Ománban véget ért a két ország magas rangú képviselőinek újabb tárgyalási fordulója.
Albániában Edi Rama miniszterelnök pártja, nagyarányú győzelmet aratott a vasárnap tartott parlamenti választáson. A kormányzó Szocialista Párt a voksok 52 százalékát szerezte meg, ami kényelmes többséget biztosít majd a kormányalakításhoz.
Földrengés okozott riadalmat Nápoly környékén, a 4,4 erősségű földmozgás miatt egy időre a régió vasúti közlekedését is felfüggesztették. A rengés középpontja a Campi Flegrei régióban volt.






