Infostart.hu
eur:
363.43
usd:
325.98
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd
Kamala Harris amerikai alelnök beszédet mond egy választási kampányrendezvényen Los Angelesben 2022. november 7-én. A félidős kongresszusi és helyi választásokat november 8-án tartják az Egyesült Államokban.
Nyitókép: MTI/AP/Jae C. Hong

Megvan, mikor vitázhat először Kamala Harris és Donald Trump

Donald Trump két további lehetséges vitát is említett, de ezekről egyelőre még nem született megállapodás.

Szeptember 10-én vitázik először egymással az ABC tévécsatornán Donald Trump és Kamala Harris - írja a CNN híradása nyomán a hvg.hu. A csatorna közölte: mindkét fél megerősítette, hogy részt vesz az eseményen.

Csütörtökön a floridai birtokán tartott sajtótájékoztatón Donald Trump azt mondta, alig várja a vitát a jelenlegi alelnökkel, valamint, hogy a Fox News, az ABC és az NBC csatornákkal is megállapodott egy-egy időpontról. Sajtóhírek szerint a Foxon szeptember 4-én, az NBC-n pedig szeptember 25-én lenne vita, bár a felek között erről még egyelőre nem született kétoldalú megállapodás.

Kamala Harris is megerősítette az ABC-csatornán tartandó vitán való részvételét. Elmondta, örül, hogy ellenfele végre beleegyezett a szeptember 10-i időpontba. Úgy fogalmazott: alig várja, és reméli, hogy Trump eljön. Arra a kérdésre, hogy nyitott lenne-e a volt elnök által említett többi vitára is, azt monda: "Szívesen tárgyalnék egy szeptember 10-e utáni további vitáról is."

Az ABC-s vitában korábban Donald Trump és Joe Biden is megegyezett, de a jelenlegi elnök később bejelentette, hogy mégsem indul újra. A hét elején Trump még azt mondta, hogy nem vitázik Harrisszel, ha a demokrata elnökjelölt nem hajlandó részt venni a Fox News szeptember 4-re tervezett vitáján - írja a lap.

Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökakták nyilvánosságáról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára. Beszélt arról is, hogy megbízhatóak a levéltári anyagok, illetve hogy segítik a családokat az esetleges traumák feldolgozásában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Tisza-kormány: új részletek derülhetnek ki a kegyelmi botrányról, kőkemény változások jönnek

Tisza-kormány: új részletek derülhetnek ki a kegyelmi botrányról, kőkemény változások jönnek

Tovább zajlik az elszámoltatás, miközben a Tisza-kormány több területen is komoly változásokat készít elő. A fideszes Pócs Jánost azonnali hatállyal kitiltották a parlamentből, mert megzavarta az Országgyűlés munkáját. Szigorúbb szabályok jönnek a hulladékkoncesszióban és a MOHU működésében, emellett a kormány nagy biztosítási szabályozási csomagot is bejelentett, és véget vetne az Orbán-kabinet fizetős bevándorlási programjának. Kozármisleny visszavonta Matolcsy György díszpolgári címét, a volt jegybankelnök gyanúsítási listája pedig tovább bővülhet, ő azonban csak zárt ülésen hajlandó beszélni. A Médiatanács a reklámadó eltörlését kéri a parlamenttől, a kormány pedig tervet készített arra, hogyan pótolja a magyar talajból hiányzó, hét Balatonnyi vizet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×