INFORÁDIÓ
2022. augusztus 15. hétfő
Mária

európai parlament

európai bizottság

alapszerződés

eu-jövője konferencia

Series of images to create a giff of the EU flag blowing in the wind and contorting with strong backlight

Növekszik az EU-intézményi nyomás az alapszerződés módosításáért - kérdés, hogy mindez mire elég

Infostart / Fóris György

Múlt héten az EP plenáris ülése döntött úgy, hogy kezdeményezi az EU alapszerződésének módosítását, illetve az ehhez szükséges „Európai Konvent” összehívását. Szerdán az Európai Bizottságtól várható támogató állásfoglalás. Szakértők azonban arra is emlékeztetnek, hogy hiába a felbuzdulás, ha a tagállamok nem partnerek rá.

Kiszivárgott hírek szerint az Európai Bizottság a biztosok szokásos szerdai tanácskozása után teszi közzé álláspontját az uniós szerződés évek óta tabutémának számító esetleges módosításáról, valamint az ezt célzó eljárások elindításáról.

A testület alelnöke, Dubravka Suica a téma múlt csütörtöki EP-plenáris vitáján mindenesetre annyit már megelőlegezett a várható brüsszeli véleményből, hogy kijelentette: az Európai Bizottság „készen áll az uniós alapszerződések módosítására”.

Szerződést módosítani mindig nagyon kockázatos és időben felettébb elhúzódó, emellett többnyire megosztó folyamatnak számított az EU (korábbi EK, közös piac) életében.

Különösen, hogy a ratifikáció több országban akár népszavazás kiírását is szükségessé teheti, ami végképp kiszámíthatatlan tényezőnek számíthat. Az efféle gyakorlatoktól már a Maastrichti Szerződés 1992-es dániai referendumon történt leszavazása óta sokan tartanak, (még ha konkrétan Dániában a kisiklást egy külön jegyzőkönyv kitárgyalását követő második, 1993-as népszavazás korrigálta is).

De volt éppenséggel többszöri példa népszavazás-ismétlésre Írországban is (a 2000-es Nizzai és a 2007. évi Lisszaboni Szerződés első ír referendumokon történő elutasítása miatt). És persze a legismertebb eset az akkori Európai Konvent sok év munkájával 2004 tavaszára kihordott EU Alkotmányos Szerződés 2005-ös (végleges…) megbuktatása volt a franciaországi és hollandiai népszavazásokon.

Ha ehhez hozzávesszük, hogy a taglétszám e példák óta közel megduplázódott, amivel a tagállamok közötti különbségek és véleményeltérések szükségszerűen nőttek, az elmúlt tíz-tizenöt évben pedig az EU és tagországai lényegében egy folyamatos válságsorozat frusztrációit élik meg (pénzügyi válság, migrációs válság, brexitválság, energiaválság, Covid-válság stb.), akkor sokak szerint nem meglepő, ha a politikai vezetők körében viszonylag csekély az étvágy még egy fenti tortúrát előrevetítő szerződésmódosítási küzdelembe is belevágni.

Az EU-jövő konferencia az oka

Hogy a kérdés ez év tavaszán mégis napirendre került, annak oka az idén május 9-én véget ért egy éves „EU-jövő konferencia” végkövetkeztetése volt. Az EU-t ismertebbé, népszerűbbé és működésében hatékonyabbá formálni óhajtó egyéves tanácskozás a „nép véleményének” a becsatornázására társadalmi csoportok, szervezetek, érdekképviseleti intézmények, nemzeti és európai törvényhozások delegáltjait foglalta magába, a konferencia végkövetkeztetésében pedig 49 témakörben összesen 326 ajánlást fogadtak el.

A nehézséget az okozza, hogy

ezek egy része csakis úgy válhat valósággá, ha módosítják hozzá az alapszerződést is, ami viszont már pusztán eljárástechnikában is komoly előkészületeket igényel.

Ezért is vált a konferencia zárószakaszában visszatérő vitatémává, hogy vajon a konferencia végkövetkeztetéseire válaszul indokolt-e és főként lehetséges-e újra nekifutni egy újabb szerződésmódosító Európai Konventnek? (Ami egyébként eddig tapasztalatok szerint legalább további egy év, ha ugyan nem több.)

Hamar kitűnt, hogy az uniós intézmények – de különösen a közvetlenül választott Európai Parlament – határozottan támogatná az újabb Konvent összehívását, lévén a Konferencia ajánlásaiban felvetett kezdeményezések többnyire az integráció mélyítését – nem egy esetben éppen az EP szerepének növelésével is – céloznák.

A két közismert példa az egyes területeken még létező

egyhangú döntéshozás felváltása a többségi szavazásra való áttéréssel, illetve az uniós jogalkotásban a törvénykezdeményezési jog megadása az Európai Parlamentnek.

Az elmúlt hetekben – igazából években – mindkét törekvésnek nagy sajtója volt/van. Nem csoda, hiszen az első szándék többségi szavazásra – tehát a nemzeti vétó megszüntetésére – állítaná át a jelenleg konszenzusos uniós döntéshozást egyebek között közösségi külpolitikai (szankciós!), védelmi, energiaügyi, adózási, egészségügyi, szociális és költségvetési ügyeknél. (Egy további javaslat a többségi szavazást tenné általános szabállyá a 7. cikk szerinti jogállamisági eljárásban is az ennek kitett tagországokkal szemben. Jelenleg éppen Magyarország és Lengyelország ellen zajlik ilyen.)

Ami a másik témakört illeti, ez az EP számára érthető módon különösen kedves és fontos: ugyanis az uniós parlamenti törvényhozási kezdeményezési jog megteremtését célozza. Jelenleg alaphelyzetben csupán abból lehet EU-törvény, amit formálisan a nemzetek feletti Európai Bizottság kezdeményez, és amivel utóbb a közvetlenül választott EP és a nemzeti törekvéseket megtestesítő tagállamok delegációinak szükséges többsége egyetért.

Az EP-képviselők többsége azonban éppen múlt héten újabb plenáris állásfoglalásban szögezte le, hogy megítélésük szerint azzal, hogy Európai Parlament az egyetlen közvetlenül választott uniós intézmény, tagjainak igenis rendelkeznie kellene a jogszabály-kezdeményezés jogával is. A képviselők éppen ezért kiemelt törekvésként kezelik, hogy a kérdés kellően előtérben maradjon egy leendő – általuk is támogatott – szerződésmódosító Konvent munkájában.

Tekintettel az EP plenárisának mindezt imponáló többséggel támogatott múlt heti állásfoglalására, médiakörökben nem egy esetben már-már folyamatban lévő uniós törekvésként kezdték el ábrázolni főként a többségi szavazásra való áttérést a ma még konszenzusos területeken is. Fontos azonban emlékeztetni, hogy

pusztán attól, hogy az Európai Parlamentben létezik egy ilyen többségi törekvés, ez a folyamatok összességében csupán az egyik komponens marad,

aminek önmagában nincs ügydöntő képessége.

Sok tagország ellenzi

Az unió működését írásba foglaló alapszerződés megalkotása és módosítása ugyanis kizárólagos módon az uniót alkotó tagállamok joga. Ennyiből egy újabb „alkotmányozó konvent” esetleges következtetései is csupán ajánlások, nem pedig kötelezően figyelembe veendő elvárások lennének.

A tagállamok politikai vezetői amúgy jövő héten ismét csúcstalálkozóra gyűlnek össze Brüsszelben, ahol általános várakozások szerint a szerződésmódosítás kérdése is jó eséllyel előkerül majd, különös tekintettel a májusban véget ért konferencia hangsúlyozott francia elnöki támogatottságára. Értelemszerűen most még semmiféle döntésre, de még csak vitára sem kerül sor a konkrét ajánlások – tehát a szerződés módosításának lehetséges tételei – kapcsán. Itt még csak annak elhatározása lehet a tét, hogy

vajon megvan-e a szükséges tagállami többség egy ilyen folyamat megkezdésére, első lépésként a leendő Konvent összehívásával.

Ezt elérni látszólag nem annyira lehetetlen, ehhez ugyanis elegendő a tagországok minősített többségének az egyetértése. Másfelől viszont szakértők emlékeztetnek, hogy májusban 13 ország közös nyilatkozatban vetette el bármilyen szerződésmódosítási eljárás elindítását. (Az aláírók: Bulgária Csehország, Dánia, Észtország, Finnország, Horvátország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Málta, Románia, Svédország és Szlovénia voltak. Más jelentések ugyanakkor tudni vélték, hogy hasonló állásponton van Ausztria, Hollandia, Írország és Szlovákia kormánya is, miközben ehhez közelálló álláspontot sejtetnek a magyar kormány nyilatkozatai is.)

Ez persze hetekkel ezelőtt volt, azóta – például az orosz-ukrán háború alakulása nyomán – esetenként változhattak a nemzeti prioritások. Ám, még ha mindez azt jelentené is, hogy esetleg elhárulhat az akadály egy szerződésmódosító konferencia összehívása elől, még mindig kérdéses, hogy a konferencia maga képes lehet-e közös eredményre jutni.

És persze mindennek a végén ott áll bármilyen szerződésmódosítás legfontosabb előfeltétele: a 27 tagállam kormányainak teljeskörű egyetértése és a leendő szöveg huszonhét nemzeti ratifikálása.

Ha csak egy hiányzik is, már bukhat az egész projekt.

Ami azt is jelenti, hogy az elmúlt napok politikai kezdeményezéseit is ennek fényében célszerű kezelni.

Nyitókép: Daniel Day/Getty Images
A címlapról ajánljuk

×
×

Iratkozzon fel hírlevelünkre

és nem marad le az Infostart legfontosabb híreiről.
FELIRATKOZOM
×
INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

Médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018