Infostart.hu
eur:
363.94
usd:
325.5
bux:
143103.75
2026. november 6. péntek Lénárd
Donald Trump amerikai elnök beszél az oklahomai Tulsában tartott kampányrendezvényén 2020. június 20-án. A koronavírus-járvány miatt Trump több mint három és fél hónap után rendezhetett ismét kampánygyűlést a járvány miatt csak részben megtelt BOK Centerben.
Nyitókép: MTI/EPA/Albert Halim

Donald Trump tömeggyűlésekkel folytathatja

Kampánytámogatóit arra kéri, segítsenek neki a következő hetekben, amíg ő a bíróságokon is harcol igazáért.

Mialatt jogi küzdelmét folytatja az elnökválasztás tiszta eredménymegállapításáért, tömegtüntetéseket szervezne szimpatizánsainak Donald Trump még hivatalban lévő amerikai elnök - írja a Fox News.

Ismert, a republikánus vezető nem fogadja el a választás végeredményét, szerinte több államban gyanús körülmények között folytak be a levélszavazatok, ennek köszönhető szerinte, hogy Joe Biden győzött.

A beszámoló szerint Donald Trump azt tervezi, hogy az eljárások során be fogja bizonyítani, többek között halott emberek Joe Bidenre "leadott" levélszavazatai miatt szenvedett vereséget, ehhez pedig gyászjelentéseket gyűjt igazolásul.

Akciója Georgiára, Arizonára, Michiganre, Nevadára és Pennsylvaniára terjed ki - utóbbi államban Trump szerint 21 ezer halott embertől érkeztek levélszavazatok -, de híradások további perek lehetőségéről is beszámolnak.

Kampánya anyagi támogatóit arra kéri, segítsenek neki ebben a folyamatban is.

Korábban Rudy Giuliani volt new yorki polgármester jelentette ki, hogy a szavazatszámlálás igen furcsán zajlott, ellenőrizhetetlenül összesítették a szavazatokat számos helyen.

Címlapról ajánljuk

JD Vance-nek most kellett bírálnia Donald Trumpot, hogy maradjon még esélye az elnökjelöltségre

JD Vance amerikai alelnök szerint a republikánusok az iráni háború miatt veszítették el az időközi választásokat. Ezzel nyíltan szembement Donald Trump amerikai elnökkel, és – és elemzők szerint – így próbálja biztosítani, hogy esélye legyen a következő elnökválasztásokon.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Pánikhangulat a tőzsdéken - Nagy esés Európában is

Pánikhangulat a tőzsdéken - Nagy esés Európában is

Történelmi eladási hullám söpört végig csütörtökön az amerikai tőzsdéken, az AI-részvények zuhanása pedig példátlan vagyonvesztést okozott. Az S&P 500 vállalatainak összesített piaci értéke egyetlen nap alatt mintegy 2900 milliárd dollárral csökkent, amire korábban még nem volt példa. A pánikhangulat péntek reggelre Ázsiát is elérte: a japán tőzsde több mint 6, a dél-koreai Kospi pedig több mint 8 százalékos mínuszban is járt, utóbbinál a kereskedést is fel kellett függeszteni. A befektetőkre ráadásul újabb komoly erőpróba vár, délután ugyanis érkezik a kulcsfontosságú amerikai munkaerőpiaci jelentés, amely tovább fokozhatja a piaci kilengéseket.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×