Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska
Itt a nagy fordulat a hazai lakáspiacon

Itt a nagy fordulat a hazai lakáspiacon

Tavaly másfélszer gyorsabban nőttek a lakásárak, mint a keresetek.

A KSH adatai szerint 2015 júniusától a tavalyi év végéig duplájára nyílt a bérek és a kínálati lakásárak között az olló. Míg 30-35 százalékos növekedés volt a bérekben, addig az lakásárak elérték a 66 százalékos emelkedést, az elkövetkező időszakban pedig már nem is várható további jelentős munkabér-növekedés – mondta Mester Nándor, az Otthontérkép vezető elemzője.

Az InfoRádióban azt is mondta,

tavaly a nettó átlagbér 13 százalékkal, a lakásárak pedig 18 százalékkal emelkedtek.

Olyan magasan vannak az ingatlanárak, hogy ezt a növekedési ütemet biztosan nem fogják tartani. Az Otthontérkép elemzése szerint még 5-8 százalékkal drágulhatnak az ingatlanok. Ez azzal magyarázható, hogy az ingatlanfejlesztők áthárítják az alapanyagárak és a munkabérek növekedését az új építésű lakások árába, ugyanakkor az elemzők szerint

az áremelkedés már elérte a tetőpontját.

Mester Nándor elmondta, a lakásbérlésben is megfigyelhető az árnövekedés:

a fizetések 30-35 százalékát költik átlagosan a bérleti díjakra,

de hozzátette, főleg Budapest belső kerületeiben, már elérték a drágulás felső határát, így további jelentős árnövekedés már nem várható.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kiss Róbert Richard a magyar idegenforgalomról: osztrák mintára kellene változtatni

Kiss Róbert Richard a magyar idegenforgalomról: osztrák mintára kellene változtatni

Bécset és Budapest más környékbeli konkurensét nagyobb számban keresik fel azok a gazdagabb turisták, akik kikapcsolódásuk során megvásárolnak olyan termékeket, amelyeket egy átlagos turista nem tud vagy nem akar kifizetni – mondta az InfoRádióban a turisztikai szakújságíró, aki szerint Budapestnek az osztrák főváros lehet a követendő példa. Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség elnöke pedig arról számolt be, hogy hazánk tavaly duplaannyi vendéget fogadott, mint amennyien az országban élnek.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×