Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál
Agriculture and technology concept. Agritech.
Nyitókép: metamorworks/Getty Images

Kisebb vállalkozásoknak ingyen pénz? Itt a lehetőség

Az új alkonstrukciókat 3 százalékos éves fix kamattal lehet igénybe venni.

A Széchenyi Kártya Programhoz csatlakozó új termékek célja, hogy a legkisebb agrárvállalkozások is stabilan tudjanak hozzájutni akár a mindennapi működéshez szükséges forrásokhoz – mondta el Végh Richárd, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója az InfoRádióban.

A Széchenyi Agrár Mikroforgóeszköz Hitelkonstrukció kifejezetten a legkisebb vállalkozások igényeire lett kialakítva – hangsúlyozta Végh Richárd. Ebbe a körbe mikro- és kisvállalkozások tartoznak, és két alkonstrukció érhető el március közepe óta, saját erő nélkül. Az egyik a „zöld út” konstrukció, amelyet kifejezetten a legkisebb mikrovállalkozásokra szabtak. Esetében a maximálisan igényelhető összeg 5 millió forint, a futamidő pedig maximálisan 5 év lehet.

A konstrukció keretében lezárt üzleti évre sincsen szükség

– emelte ki a vezérigazgató. Így a hitelt induló vállalkozások is felvehetik.

A másik konstrukció pedig a „normál konstrukció”, ez a mikrovállalkozások mellett a kisvállalkozások számára is elérhető. Itt nagyobb az igényelhető maximális hitelösszeg, maximum 50 millió forint. A futamidő ennek esetében is maximálisan 5 év lehet, és mindkét terméknél a máshonnan már ismert éves fix 3 százalékos kamattal lehet kalkulálni – magyarázta Végh Richárd.

Kiemelte, hogy a termékek feltételei a KAVOSZ honlapján, a kavosz.hu-n megtalálhatóak, ugyanakkor, mint a többi terméküket is, azokat a regisztráló irodákban lehet mélységükben megismerni. A hiteligénylést is ott lehet elindítani és a finanszírozó partnerek felé továbbítani.

Már az első egy-két napban komoly érdeklődést tapasztaltak a termék iránt az irodákban, a hazai agrár mikro- és kisvállalkozások megkezdték az igényléshez szükséges dokumentumok összegyűjtését, és arra számítanak, hogy meg fognak érkezni hamarosan az első konkrét hitelkérelem-igénylések is. Végh Richárd kiemelte, hogy a most bevezetett termék is ugyanúgy folyamatosan elérhető konstrukció lesz, mint a többi hiteltermék a Széchenyi Kártya Programban.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

A kapus Tóth Balázs szerint kicsalogatták az ukránok a magyar védőket a győztes góljuk előtt, de szomorkodni nincs idő, 3 nap múlva Észak-Írországban pályára kell lépni. Szoboszlai Dominik csapatkapitány úgy látja, a meccs végi balhé benne van a fociban, az ukránoknak ráadásul szerinte nem sok közük volt a találkozóhoz. Marco Rossi szövetségi kapitány szerint egyszerűen a két évvel ezelőtti Európa-bajnokság óta a válogatott balszerencsés.

Polgár Judit az InfoRádióban: ki vagyunk szolgáltatva a mesterséges intelligenciának

A kritikus gondolkodás áll a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál középpontjában. Az eseményt most szombaton rendezik meg a Magyar Nemzeti Galériában. Az InfoRádióban Polgár Judit beszélt a rendezvényről, és a tudatos gondolkodás szükségességéről
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

A befektetők ma is elsősorban az iráni fejleményekre és az amerikai kamatpályával kapcsolatos várakozások alakulására figyelhetnek. A kötvénypiacon tovább fokozódott a feszültség: a 10 éves amerikai állampapír hozama 2007 óta nem látott szintre emelkedett, miközben a 30 éves hozam is tovább kapaszkodott. A hozamemelkedést a Fed szigorúbb hangvétele, az iráni háború miatt tartósan magas energiaárak és a vártnál erősebb gazdasági adatok egyaránt fűtik. Ma kisebb emelkedés látszott Európa tőzsdéin, és az Egyesült Államokban is optimista hangulatban telt a kereskedés. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×