Ritoók Zsigmond az elmúlt hét évtizedben a magyar ókortudomány és klasszika-filológia kivételesen nagy formátumú életművét hozta létre. Munkásságában természetes egységbe illeszkedik klasszikus antik szövegek értelmezése, magyarra fordítása, magas szintű kiadása, az ókori zeneesztétika forrásainak bemutatása, valamint irodalmi jelenségek és egész művelődéstörténeti korszakok mélyreható átvilágítása – hangsúlyozták a közleményben.

Módszertanával mintapéldája lehet annak, amit az irodalommal való foglalkozás tágabb látóhatárú, kultúratudományi fordulatának nevezünk, de közben sohasem mondott le az irodalmi szöveg sajátos nyelvhasználatának tüzetes poétikai és retorikai vizsgálatáról, sőt, a természettudományok módszertani inspirációjára is fogékonyan új, teljesebb és jelentősebb szintézisbe tudta foglalni a homéroszi epikus nyelv hálózatos működésére vonatkozó korábbi ismereteket – emelték ki a méltatásban.

Mint írták, Ritoók Zsigmond műveinek anyagismerete, kiérlelt átgondoltsága és kristálytiszta stílusa egy nagy tudós-tanárra vall, aki nem csupán az egyetemi katedráról tanított: kifejtett gondolatai egyaránt hozzáférhetők, sőt élvezhetők a szaktudós, a középiskolai vagy egyetemi oktató, az egyetemi hallgató és a szélesebb művelt közönség számára.

Évtizedeken át szerepet vállalt hazai és külföldi tudományos szervezetek fontos posztjain, eközben megingathatatlan erkölcsi alapállásával nemzedékek sora számára lett szaktudományának lelkiismerete, mondhatni erkölcsi iránytűje – hangsúlyozták az MTA közleményében.

Ritoók Zsigmond 1929. szeptember 28-án született Budapesten. Nagyapja elismert belgyógyász, kórházigazgató, apja gépészmérnök volt, de az irodalom legalább olyan mértékben jelen volt a család életében, mint a természettudományok. Kamaszként Cicero egyik munkájának hatására kezdett el érdeklődni az ókor iránt, de hamar rájött, hogy ehhez szüksége van a latin és az ógörög nyelv ismeretére, amelyet magánúton kezdett el tanulni. Szülei nem ellenezték, hogy bölcsész legyen, az egyetemen a görög és a latin mellett az angol és magyar szakon is végzett szemesztereket.

Az ELTE Bölcsészettudományi Karán 1952-ben kapott görög-latin szakos tanári diplomát, majd 1965-ben magyar szakos középiskolai tanári oklevelet is szerzett. Végzése után tanársegédként dolgozott a görög nyelvi és irodalmi tanszéken. Az 1956-os forradalom után két évvel „népgazdasági érdekből” átirányították a középfokú oktatásba, valójában egyetemi kollégája, a halálra ítélt és kivégzett Brusznyai Árpád melletti kiállásáért kellett távoznia. Tizenkét évig az óbudai Martos Flóra Gimnáziumban tanított latint és történelmet, amit ő nem tekintett büntetésnek, mondván: „egy középiskolai tanárnak a középiskola nem lehet büntetés”.

1970-ben visszakerült az ELTE-re, az MTA ókortudományi tanszéki kutatócsoportjának tudományos munkatársa, majd főmunkatársa lett. A görög-latin kultúrával és a klasszika-filológia történetével foglalkozó írásaira a tudományos világ is felfigyelt. Az irodalomtudomány doktora fokozatot 1985-ben A korai görög epika című értekezésével nyerte el. 1986-tól az egyetem latin nyelvi és irodalmi tanszékén volt egyetemi tanár, 1987 és 1993 között ugyanitt tanszékvezető. 1999-es nyugállományba vonulása után oktatói tevékenységét professor emeritusként folytatta. 1980-ban a Magyar Ókortudományi Társaság főtitkárává, 1985-ben ügyvezető társelnökévé, 1991-ben elnökévé választották, e tisztséget 1997-ig töltötte be.

Ösztöndíjasként kutatott Oxfordban, a Magdalen College-ban, vendégtanár volt a grazi és a heidelbergi egyetemeken. Folyamatosan jelentek meg publikációi a görög-latin költészet, a görög esztétikai gondolkodás és a magyar klasszika-filológia történetének témaköreiben. Kiadta Arany János kéziratban és töredékesen megmaradt Szophoklész-fordításait, a görög zeneesztétikával kapcsolatos kutatásai úttörő jelentőségűek. 1993-tól tíz éven át az Acta Antiqua című tudományos szakfolyóirat főszerkesztője volt, több ókori témájú egyetemi és középiskolai tankönyv szerzője vagy társszerzője.

1990-től a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1993-tól rendes tagja volt. 1990-től az MTA Nyelv- és Irodalomtudományi Osztályának elnökhelyettese, majd 1996 és 1999 között elnöke volt, e minőségében az MTA elnökségének is tagja volt. 2007-ben a Vallástudományi Elnöki Bizottság elnöke lett.

A református egyház ifjúsági tevékenységében már az 1950-es évek elején tevékeny szerepet játszott. 1956 után ötvenöt évig volt a budapesti Kálvin téri egyházközség presbitere, majd tiszteletbeli főgondnoka. A Magyar Református Presbiteri Szövetség elnöke is volt, és komoly munkát vállalt az új budapesti református középiskola megindításában.

Ritoók Zsigmond 1992-ben vehette át a Szent-Györgyi Albert-díjat, 1995-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét. 2001-ben Széchenyi-díjat kapott következetes, a magyar ókor- és irodalomtudományt gazdagító tevékenységéért, különös tekintettel a Homérosz-filológiában és az epika elméleti kérdéseinek vizsgálatában elért eredményeiért, nemzetközileg is nagyra becsült életművéért. 2008-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal polgári tagozatát. 2009-ben a legnagyobb presztízsű magán alapítású tudományos elismeréssel, a Bolyai-díjjal tüntették ki, 2012-ben Prima-díjat, 2016-ban Magyar Örökség Díjat kapott. Díszdoktora volt az Eötvös Loránd Tudományegyetemnek, a Károli Gáspár Református Egyetemnek és a Debreceni Református Hittudományi Egyetemnek. 2018-ban megkapta a Corvin-lánc kitüntetést.