Infostart.hu
eur:
360.36
usd:
309.39
bux:
132046.37
2026. május 19. kedd Ivó, Milán
Félszáz! Már ennyi tehervonat ment végig a Budapest–Belgrád vasútvonalon, az 50. áruszállító épp ma lépett ki a határon – számolt be a közösségi oldalán Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója
Nyitókép: ÉKM/Facebook

Végigsuhant a félszázadik tehervonat a Budapest–Belgrád vonalon

„Félszáz! Már ennyi tehervonat ment végig a Budapest–Belgrád vasútvonalon, az 50. áruszállító épp ma lépett ki a határon” – számolt be a közösségi oldalán Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója.

Hegyi Zsolt a bejegyzésben a számháborút megelőzendő gyorsan leszögezte, hogy ezt nem tartja rossz részeredmények, majd hozzáteszi, félrevezető ebből napi átlagot visszaosztani az első, bő két hétre, hiszen a vadonatúj 150-es vasútvonal teherforgalma az indulás óta ütemesen épül, folyamatosan növekszik. „Éppen úgy, ahogy vártuk, és ahogy az minden új szállítási útvonal esetében történni szokott.”

A határokon átívelő tehervonati forgalom átszervezése ugyanis mindig időigényes folyamat – folytatja a MÁV-csoport vezérigazgatója, kifejtve: a fuvarozóknak a vonatok áttervezésével együtt a teljes fuvarlánc működését hozzá kell igazítaniuk az új útirányhoz, ráadásul a cargo cégek ilyenkor megvárják az első üzemi tapasztalatokat is. „A BuBén ezek szerencsére kedvezőek, ezért látványosan elindult a forgalom átterelődése a kelebiai útirányra – elsősorban a Röszke–Szabadka vonalszakaszról.”

A MÁV-nál úgy számolnak, hogy a teherforgalom felfejlődése egészen a nyár végéig tart majd. Különösen a személyforgalom indulását követően ugyanis már inkább az lesz a kihívás, hogy az elővárosi, belföldi és nemzetközi személyvonatok közé minél több nemzetközi áruszállító is beférjen. „A Budapest–Belgrád-vonal áru- és személyszállítási szempontból egyaránt versenyképesebbé teszi a magyar vasutat” – zárja gondolatait Hegyi Zsolt.

A vezérigazgató minap arról is beszámolt, hogy megkezdődtek a szakmai egyeztetések a Budapest–Belgrád vasútvonal személyszállításának előkészítéséről. Ennek részeként egy, a későbbiekben is közlekedő magyar szerelvényt mutattak be a szerb határon, amely a magyar oldalon 160, Szerbiában 200 km/h sebességgel közlekedik majd; a bemutatón a szerb vasutas kollégák áttekintették a jármű működését és a határátmeneti közlekedés gyakorlati kérdéseit is.

Címlapról ajánljuk
Euró klubtagság nélkül: Andorra, Monaco, San Marino, Vatikán, Koszovó és Montenegró eurótörténete

Euró klubtagság nélkül: Andorra, Monaco, San Marino, Vatikán, Koszovó és Montenegró eurótörténete

Az euróövezetbe elvileg szigorú felvételi vizsgán át vezet az út. Az infláció, a hiány, az államadósság, az árfolyam-stabilitás mind rendben kell, hogy legyen. Mégis vannak olyan államok, amelyek eurót használnak anélkül, hogy ezeket az elvárásokat kipipálták volna. Andorra, Monaco, San Marino és Vatikán szerződéssel kapott különleges státuszt, Koszovó és Montenegró viszont válsághelyzetben, egyoldalúan vezette be az eurót. Ugyanaz a pénz forog náluk, mint mondjuk Németországban, de egészen más történet áll a pénzük mögött.

Új végrehajtói, felszámolói és közjegyzői rendszer jön – itt vannak a friss kormánydöntések

Államilag ellenőrzött végrehajtói rendszer, bírósági kontroll alá kerülő felszámolási eljárások, egyszerűbb és olcsóbb közjegyzői eljárások jöhetnek. Döntött a kormány azbeszt-ügyben, az atomerőmű ügyében, a kormányzati gépkocsikkal és az állami célokra használt honvédségi repülők használatával kapcsolatban is. Elhangzott: az előző kormány meghamisította az idei költségvetést, mert 286 milliárd forint maradt ki az NGM-nél a betervezett fizetendő tételek közül.
Több döntést hozott az új kormány a hétfői ülésén, Sulyok Tamás nem akar lemondani

Több döntést hozott az új kormány a hétfői ülésén, Sulyok Tamás nem akar lemondani

Zajlik a hatalomátvétel: a napokban történik meg az új minisztériumok apparátusának felállítása, egyre több államtitkári név ismert. Hétfőre Magyar Péter ismét kormányülés összehívását lengette be, így várhatóan több fontos bejelentésre számíthatunk a kabinettől. Orbán Anita arról adott hírt, hogy tárgyalások kezdődnek a kárpátaljai magyarok kisebbségi jogainak rendezésére Ukrajnával. Sulyok Tamás köztársasági elnök egy interjúban arról beszélt, hogy nem tervez lemondani a tisztségéről, mire Magyar Péter újra távozásra szólította fel. Balásy Gyula két, az államnak felajánlott kommunikációs cégéről kiderült, hogy végrehajtás indult ellenük, Varga Mihály pedig kijelentette, hogy a jegybank partner lesz a kormánnyal az euró bevezetésében. A fejleményekről folyamatosan tudósítunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×