Infostart.hu
eur:
364.28
usd:
316.03
bux:
150381.6
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Segített feleségének meghalni, életfogytiglan vár rá

Felesége meggyilkolása miatt akár életfogytiglani börtönbüntetést is kaphat az a brit férfi, aki segített hitvesének öngyilkosságot elkövetni, majd amikor a kísérlet nem sikerült, egy párnával megfojtotta.

Hiába állt ki az elhunyt asszony családja, és két gyerekük is Frank Lund mellett a bíróságon, az esküdtek - akiket figyelmeztettek, hogy tegyék félre érzelmeiket, és kizárólag a tények alapján ítélkezzenek - valószínűleg élete végéig tartó börtönfogságra ítélik majd a férfit.

Az 58 éves volt könyvelő a törvény szerint gyilkosságot követett el, amiért automatikusan életfogytiglan jár, így hiába védekezett azzal, hogy felesége könyörgött: segítsen neki meghalni, mert már képtelen volt elviselni betegségét.

Frank Lundnak még akkor is legalább 12 évet kell eltöltenie a rácsok mögött, ha büntetését mérséklik.

A hatodik végül sikerült

A tárgyalás során a férfi elmondta, milyen volt felesége, Patricia élete, amelyet megkeserített az asszony bélbetegsége. A nő emiatt az 1970-es évek közepe óta ötször próbált meg öngyilkos lenni.

Annak ellenére, hogy az orvosok szerint állapota javulhatott volna, Patricia Lund megalázónak érezte helyzetét, és a betegség tünetei miatt visszavonult életet kellett élnie.

A férj hosszú ideig tiltakozott felesége kérése ellen, tavaly augusztusban azonban az asszony ismét felhozta a dolgot, miután a televízióban végignézett egy eutanáziáról szóló műsort.
Megtette

Frank Lund ekkor megígérte a 65 éves nőnek, akivel 33 éve élt együtt, hogy segít neki a saját ágyában meghalni azon a napon, amit kiválaszt. A feleség rögtön ezután határozott, férje azonban kért még két hetet. Az asszony végül szeptember elsején közölte: "Ma van a napja. Ma akarom."

"Tökéletesen értettem, mire gondol, mert akkoriban már csak erről beszélgettünk" - közölte a férfi, aki a bíróság előtt elmondta: közel száz paracetamol tablettát, és egy csokor rózsát vásárolt az asszonynak, még búcsúkártyát is írt neki.

Patricia Lund bevette a tablettákat, ám hamarosan hányni kezdett, és attól tartott, hogy ez a kísérlete sem sikerül. A férje megkérdezte: akarja-e hogy kórházba vigye, de a nő nemet mondott.

Nem árulta el

A férfi a bíróság előtt kijelentette: sosem vitte volna kórházba a feleségét a nő akarata ellenére, mert ez lett volna a legnagyobb árulás, amit ellene elkövethetett.

Így Frank Lund egy műanyag zacskót húzott felesége fejére, és megfojtotta egy párnával. Ezután megmosdatta és átöltöztette a holttestet, mielőtt felhívta volna a nő felnőtt fiait, és bevallotta volna, mit tett.

A férfi a május 24-i bírósági döntésig vizsgálati fogságban marad.

Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×