Infostart.hu
eur:
355.66
usd:
308.43
bux:
133993.81
2026. június 11. csütörtök Barnabás
A drónnal készített felvételen retró festésû M40-es Púpos dízelmozdony vontatta személyvonat áll Badacsonytomajon a MÁV balatoni retró hétvégéjén 2025. július 5-én.
Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Nagy változás jön a Balatonnál a május elsejei hosszú hétvégétől

A Kék Hullám vonatok már az előszezon első napjától InterCity minőségben közlekednek, vagyis helyjegy váltásával lehet igénybe venni, míg a déli partra utazók az óránként felváltva közlekedő Tópart, illetve Balaton InterCityk közül választhatnak.

2026-ban minden eddiginél korábban, már a május elsejei hosszú hétvégétől életbe lép a MÁV-csoport előszezoni menetrendje. Sűrűbben közlekedő vonatok, összehangolt buszcsatlakozások és több kerékpárhely – a többi között ez jellemzi majd az előszezont.

Váczi Viktor, a MÁV-csoport szóvivője az InfoRádióban elmondta: az előszezoni menetrend főként a balatoni vonalakat érinti, hiszen évről évre látszik, hogy egyre hamarabb kelnek útra a kirándulók, egyre hamarabb látogatnak el a Balatonhoz is az utasok. Ebből pedig arra következtet, hogy az előttünk álló hosszú hétvégén is sokan keresik majd a kikapcsolódáshoz és a pihenéshez kapcsolódó programokat, és ehhez alkalmazkodik a MÁV is azzal, hogy már május elsejétől több járatot indítanak a Balaton felé.

A szóvivő a legfontosabb újításokra is kitért. Az északi part településeire induló vonatok közül

a Kék Hullám vonatok már az előszezon első napjától InterCity minőségben közlekednek, tehát helyjegy váltásával lehet igénybe venni,

illetve Balatonfüredig már az előszezon alatt is minden nap közlekednek Budapestről a Katica InterRégiók, amelyeket kiegészítik a Vízipók sebesvonatok. Utóbbit kifejezetten a kerékpárral közlekedőknek ajánlja a MÁV.

Váczi Viktor felhívta a figyelmet arra is, hogy szombatonként és vasárnaponként, valamint ünnepnapokon a Keresztespók InterRégió emeletes motorvonatai (KISS) közlekednek Budapest-Keleti Pályaudvar és Balatonfüred között.

A déli partra utazók az óránként felváltva közlekedő Tópart, illetve Balaton InterCityket vehetik igénybe.

Mindezeken kívül újra közlekedik a népszerű Jégmadár vonat is, amely Szobról Fonyódra indul hétvégente, illetve a Szitakötő InterRégió is a fővárosból Fonyódra.

„Az utasellátó szolgáltatásokat is ajánljuk utasainknak, mert az étkezőkocsik már május első napján visszatérnek a Balaton déli partjára, a Keszthelyre közlekedő Balaton InterCityken” – tette hozzá a MÁV-csoport szóvivője.

Váczi Viktor hozzátette: akár a tavalyi balatoni rekord is megdőlhet idén. A jegyértékesítési számok alapján 2025 májusa és szeptembere között csak a dél-balatoni vonalon több mint 1,2 millió utazást tettek és mintegy 88 ezer kerékpárt szállítottak. Az északi parton is kiemelkedő volt a forgalom, ahol meghaladta a 600 ezret az utazások száma, míg a kerékpáros jegyek száma átlépte az 57 ezret.

A cikk alapjául szolgáló interjút Szabó Gergő készítette.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Rajta vagyunk az állami vagyon visszaszerzésén” – kormányszóvivői sajtótájékoztató Magyar Péterrel

„Rajta vagyunk az állami vagyon visszaszerzésén” – kormányszóvivői sajtótájékoztató Magyar Péterrel

Milliárdok indulnak a kórházi klímaügy rendezésére, átvilágítják a 100 milliárdos mohácsi Duna-híd ügyét, számokra támaszkodva csökkentik a beruházás értékét. Dekriminalizálják a kriptózást, az uniós pénzek hazahozatalához szükséges 27 szupermérföldkövet pedig rövidesen teljesítik. A vagyonadónál a 2025 végi állapot számít majd Magyar Péter miniszterelnök javaslata szerint. Néhány ügyben a Kormány.hu-n társadalmi konzultáció jön.
inforadio
ARÉNA
2026.06.11. csütörtök, 18:00
Dénes Ferenc sportközgazdász
Dénes Tamás az InfoRádió főmunkatársa, futballtörténész és -szakíró
Magyar Péter megszólalt a vendégmunkások ügyében

Magyar Péter megszólalt a vendégmunkások ügyében

A Master Good Csoport 350 milliárd forintos beruházása kerülhet veszélybe a vendégmunkásokat érintő szigorítások miatt – figyelmeztetett Bárány László ügyvezető igazgató, aki szerint a mintegy 3000 új dolgozót igénylő fejlesztéshez nem áll rendelkezésre elegendő hazai munkaerő. Magyar Péter miniszterelnök élesen bírálta a vállalat álláspontját, arra hivatkozva, hogy a cég jelentős állami támogatásokat kapott magyar munkahelyek létrehozására, miközben az alacsony bérek miatt nem tud elegendő hazai munkavállalót vonzani. A kormányfő szerint a 25,5 milliárd forintos adózott eredményt elérő vállalatnak a nyereségéből kellene bérfejlesztést finanszíroznia. Az ügy rávilágít a hazai munkaerőhiány kezelésének alapvető dilemmájára: a külföldi dolgozók bevonása vagy a magasabb bérek jelentik-e a megoldást.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×