Infostart.hu
eur:
351.97
usd:
304.29
bux:
135724.68
2026. június 14. vasárnap Vazul
Nyitókép: Unsplash.com

Pisikártya ürügyén élesedik a nyilatkozatcsata a Master Good körül

Újabb fejezetéhez érkezett a Master Good cégcsoport körüli politikai és érdekvédelmi vita. A kormányfő éles bírálatára a Fidesz közleményben reagált, miközben a Magyar Szakszervezeti Szövetség a munkakörülmények miatt indított támadást a vállalat ellen.

A konfliktus egyik legfőbb szála a kormányfői álláspont, amely szerint a vendégmunkások beáramlásának korlátozását kifogásoló Master Good korábban jelentős állami támogatási összegeket kapott munkahelyteremtésre.

Magyar Péter miniszterelnök rámutatott: a cél az, hogy a magyar embereknek megérje a hazai cégeknél dolgozni. Mint mondta,

a vállalat most alacsony fizetésért külföldi munkaerőt alkalmaz ahelyett, hogy megfelelő bérezéssel hazai dolgozókat foglalkoztatna,

mert tisztességes fizetés mellett lenne magyar munkaerő is. A kormányfő egyúttal jelezte: a kormány nyitott az egyeztetésekre a Magyar Szakszervezeti Szövetséggel, mivel az előző kormányzati évek alatt rengeteg egyeztetés maradt el.

A miniszterelnök szavaira a Fidesz közleményben reagált, amelyben úgy fogalmaztak: a Master Good tulajdonosa hiába támogatta a Tisza Pártot, az új kormányfő őt is megfenyegeti és megalázza. Az ellenzéki párt szerint, hogy a cégcsoport korábban becsülettel használta fel a tíz- és százmilliárdos kormányzati gazdaságfejlesztési forrásokat.

Szakszervezet

A politikai vita mellett a MASZSZ a munkavállalói beszámolók alapján súlyos bírálatokat fogalmazott meg a cégcsoport HR osztályával szemben. A szakszervezet közlése szerint a gyárban úgynevezett „pisikártya-rendszert” vezettek be, amely korlátozza a mosdóhasználatot: az egész műszakra és több mint kétszáz emberre mindössze tíz darab kártya jut,

amelyeket a biztonsági őrök ellenőriznek.

Az érdekvédők felhívták a figyelmet arra, hogy a korlátozások úgy zajlanak, hogy a vállalat a nyilvános cégadatok szerint – az állami támogatások mellett – 2025-ben 213 milliárd forintos árbevétel mellett 25,5 milliárd forint adózott eredményt ért el.

Bárány László, a Master Good ügyvezető igazgatója egy korábbi szakmai konferencián azzal indokolta a helyzetet, hogy Magyarországon már nem áll rendelkezésre elegendő hazai munkaerő a növekvő termelési igényekhez, és a külföldi munkavállalók bevonása nem a spórolás, hanem a strukturális hiány miatt szükséges.

A cégvezető hangsúlyozta, hogy a szabályozás szigorítása miatt a vállalat elállhat a tervezett 120 milliárd forintos új gyárépítéstől, és a hazai termelést is visszafoghatja.

Fotónk illusztráció.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.06.15. hétfő, 18:00
Virág Andrea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Kiszelly Zoltán a Századvég politikai elemzési igazgatója
Megújuló energiaforrások Magyarországon: eljött az energiaközösségek ideje

Megújuló energiaforrások Magyarországon: eljött az energiaközösségek ideje

Magyarország megújuló energiatermelése négy év alatt történelmi átalakuláson ment keresztül: a beépített napelemes kapacitás 3 GW-ról több mint 8355 MW-ra nőtt, meghaladva az ország valaha mért legnagyobb villamosenergia-igényét. Az energiatermelés 34,3%-a már megújuló forrásból származik, ám a teljes energiafogyasztásban a megújulók aránya még mindig csak 18,3%, ami jócskán elmarad az uniós átlagtól. A gyors kapacitásbővülés új kihívásokat hozott, a hálózati integráció, az energiatárolás és a visszaszabályozás kérdése mára fontosabbá vált, mint maga a termelés növelése. A következő időszak kulcskérdése az energiamegosztás, az energiaközösségek kiépítése és az intelligens hálózatok fejlesztése lesz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×