eur:
395.36
usd:
366.39
bux:
65503.2
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna
Nyitókép: Bucsy Levente

Sorvezetőt adott ki a PDSZ az egyhetes sztrájkhoz

Fontosnak tartják, hogy olyan munkabeszüntetésben gondolkodjanak a kollégák, ami mindenki számára kockázat nélkül rendelkezésre áll.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete a napokban közölte, hogy a rendkívüli kongresszusuk úgy döntött, folytatják a munkabeszüntetéseket, továbbra is érvényben van a gördülő sztrájk meghirdetése. Ennek keretélben január 23-tól hét napig tartó országos sztrájknapokat hirdettek, amihez – meglátásuk szerint – minden intézmény, közösség saját megoldásokkal tud csatlakozni. Arra is felhívták a figyelmet, hogy a sztrájkot legkésőbb január 16-án 16 óráig be kell jelenteni.

Jelezték, hogy a fent említett akció január 31-én azzal záródna, hogy az egy évvel ezelőtt lebonyolított figyelmeztető sztrájk évfordulójára meghirdetnék a szolidaritás napját, amihez csatlakozásra hívják a szakszervezeteket, civil szervezeteket és az állampolgárokat. Ezzel kapcsolatban további részleteket későbbre ígért a PDSZ.

A szakszervezet szerint a munkabeszüntetés a munkavállalók legkeményebb – és statisztikában is megjelenő – eszköze, amiről nem szabad lemondani. Éppen ezért fontosnak tartják, hogy olyan munkabeszüntetésben gondolkodjanak a kollégák, ami mindenki számára kockázat nélkül rendelkezésre áll. A nedolgozzingyen.hu-n hat pontban taglalják, hogy hogyan lehet egy hétre megszervezni a sztrájkot:

  1. Legkésőbb január 16-án 16 óráig be kell jelenteni a sztrájkot egy egész hétre, és január 31-ére, a figyelmeztető sztrájk jubileumára is. Ez az intézményvezetőnek írott levélben tehető meg – e-mailben, az intézményi titkárságon érkeztetve, esetleg ajánlott levélben. A lényeg, hogy legyen nyoma az értesítésnek.
  2. Úgy érdemes a hetet megszervezni, hogy ha a szülők visszajelzései alapján kevés lesz a jelenlévő tanuló, a sztrájk ideje alatt csak felügyeletet szervezzen az intézmény, mivel távollévő tanulókat nem lehet tanítani, ezáltal a tanórák megszervezéséről sem kell gondoskodni.
  3. Ha az intézményvezető a sztrájk idejére tanítást rendel el, legyenek olyan időszakok az adott sztrájknapon, amikor nincs tanítás még 50 százalékban sem. Ez úgy oldható meg, hogy ha pl. egy osztály hétfői órái közül az első hármat érinti a sztrájk, akkor ezek az órák ténylegesen elmaradnak és csak felügyelet van elrendelve. A tanórák 50 százalékát egy másik sztrájknapon tartjuk meg az aznapi 50 százalékkal, azaz ezen a másik napon az órát 100 százalékban megtartva. Ez az óra is sztrájknak minősül statisztikailag, és még ki is kell fizetni. De, hasonlóképpen: ha egész nap sztrájkolni szeretnénk a héten (és az intézményvezető a sztrájk idejére tanítást rendel el, amelyre sztrájkolókat osztana be), akkor két hétre jelentsük be a sztrájkot. Így a 23-i héten sztrájkolni fogunk, csak a legalapvetőbb felügyeletet elvállalva, ha épp nem megoldható a sztrájkolók bevonása nélkül, majd a rákövetkező héten normál munkarend szerint dolgozunk – bár papíron az is sztrájknak minősül majd, és kifizetendő az ez alatt végzett munka. (Ha egész nap is sztrájkolnak, minden napra könyveljenek legalább egy óra munkavégzést, a jogfolytonos tb-jogviszony fenntartása érdekében.)
  4. Ha az intézményvezető úgy dönt, hogy minden nap elrendeli a tanórák 50 százalékának megtartását (érettségire felkészítés esetén a 100 százalékot), a tanórára berendelt kollégák ne tartsanak teljes tanórát, hanem hagyják félbe az órát, és a maradék időben felügyeljenek. Fontos, hogy nem a pedagógusok, hanem a tanulók óraszámának 50 százalékára írja elő a törvény, hogy azt meg kell tartani, következésképpen, elsősorban a nem sztrájkolókat kell beosztani ezek megtartására. Ha az intézményvezető nem tud szakszerű helyettesítést biztosítani, azokat az órákat ne írjuk be, és ez vonatkozik egyébként a sztrájkon kívüli időszakra is.
  5. A sztrájkhét lényege az, hogy a naplóban, a statisztikában mindenképpen legyen nyoma, hogy a hét lehetőleg minden napján munkabeszüntetés volt.
  6. Az óvodák azért vannak jobb helyzetben, mert ott sztrájk alatt jórészt csak felügyelet van (leszámítva az iskolai felkészítést, amit meg kell tartani), és azzal tudják láthatóvá tenni a sztrájkot, ha a szülőket megkérik, hogy a gyermeküket ne vigyék be az intézménybe. Ha ezzel kapcsolatban vita alakulna ki, akkor meg lehet említeni, hogy az óvodai foglalkozások megtartása – az iskolakezdés előtt álló gyermekek felkészítése kivételével – a sztrájk ideje alatt nem kötelező

– hívja fel a figyelmet mások mellett a PDSZ.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×