eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Teljes egészében felfüggeszti az unió az orosz vízumkönnyítési megállapodást – a nap hírei

Magyarország nem támogatja a gázársapka bevezetésére vonatkozó uniós javaslatot – közölte Brüsszelben Szijjártó Péter. Letette esküjét Magyarországon az első határvadász ezred. Az Egyesült Királyságban nemzeti gyász kezdődött II. Erzsébet királynő emlékére, III. Károly a nemzeti alapelvek fenntartását ígérte.

Az uniós gázársapka bevezetését nem támogatja, de az energiaügyben megfogalmazott másik négy uniós javaslatot kisebb korrekcióval elfogadhatónak tartja a magyar kormány. Erről a külgazdasági és külügyminiszter beszélt az uniós energiaipari miniszterek tanácskozása után. Szijjártó Péter megismételte, hogy a kormány álcázott szankciós intézkedésnek tartja a gázársapka ötletét, amely az energiaárak emelkedéséhez és súlyos ellátásbiztonsági kihívásokhoz vezetne. Mint mondta: volt nyolc másik tagállam is, amelyek ellenezték a javaslatot vagy fenntartásaik voltak vele szemben. A másik négy uniós javaslatot kisebb korrekcióval elfogadhatónak nevezte. Úgy értékelte ugyanakkor, hogy azok magát a válságot nem fogják megoldani.

Az uniós tagországok egységesek az energiaellátás biztosításában, és az Északi Áramlat gázvezetéken keresztül érkező orosz ellátás csökkentése ellenére Európa felkészült a télre - közölte az energiaügyekért felelős uniós biztos. Kadri Simson a tagországok energiaügyi minisztereinek rendkívüli tanácskozása után azt hangsúlyozta: a tárcavezetők brüsszeli tanácskozásukon megbízták az Európai Bizottságot, hogy dolgozzon ki javaslatokat a nem gázüzemű áramtermelők bevételeinek korlátozására, ezzel is csökkentve a fogyasztók energiaköltségeit.

Magyarország más tagállamokhoz hasonlóan kész garanciavállalással támogatni az Ukrajna megsegítését szolgáló uniós pénzügyi források kifizetését - jelentette ki a pénzügyminiszter. Varga Mihály az Európai Unió pénzügyminisztereinek informális tanácskozása után Prágában ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a közös segítségnyújtásnál szempontnak kell lennie, hogy az Ukrajnával szomszédos tagállamok számos olyan anyagi terhét viselik a háborúnak, amelyet más tagállamok nem. A miniszter felidézte, hogy Magyarország eddig is jelentős, több mint 28 milliárd forint értékű segítséget nyújtott Ukrajnának, és már 900 ezernél is több menekültet fogadott be.

Teljes egészében felfüggeszti az Európai Unió és Oroszország közötti vízumkönnyítési megállapodást az unió tanácsa. Az erről szóló határozatot már el is fogadta a testület. Annak értelmében mostantól az orosz állampolgárokra az uniós vízumkódex általános szabályai vonatkoznak. Emiatt 35 euróról 80 euróra emelkedik a vízumkérelem díja, a kérelmezőknek több igazoló dokumentumot kell benyújtaniuk, meghosszabbodik a vízumkérelem elbírálásának határideje, és szigorúbbá válnak a többszöri beutazásra jogosító vízumok kiadását érintő szabályok.

A biztonság a határoknál kezdődik – hangsúlyozta a miniszterelnök az első határvadászok eskütételén. Orbán Viktor a határvadász ezred megalakulásán úgy fogalmazott, hogy legyenek bármekkorák az akadályok, nem szabad feladni azt a célt, hogy Magyarország legyen Európa legbiztonságosabb országa. Szerinte ezt a célt fenyegeti a migráció, és az ebből fakadó veszélyek kivédése továbbra is elsőszámú feladat Magyarország számára. Az ígérte: anyagilag is megbecsülik a szolgálatot, amit a határvadászok a haza érdekében végeznek.

Megalakul a családbarát elnökök hálózata – jelentette be a köztársasági elnök Belgrádban. Novák Katalin a szerb államfővel tartott sajtótájékoztatóján elárulta: ez egy olyan hálózat lesz, amely a családközpontú, családbarát elnököket tömöríti. A magyar államfő elsőként Aleksandar Vucic-ot hívta meg a csatlakozásra, mert Novák Katalin szerint a szerb államfő személyesen és elnökként is bizonyította, hogy mennyire fontos számára a családok ügye. A belgrádi megbeszélésen szó esett a migrációs problémákról, az európai uniós bővítés kérdéséről, energetikai és családpolitikai kérdésekről.

Az Egyesült Királyságban 10 napos nemzeti gyász hirdettek a csütörtökön, 96 éves korában elhunyt II. Erzsébet emlékére. Elsőszülött fia, a III. Károly néven trónra lépett uralkodó a királyként tartott első televíziós beszédében ígéretet tett a nemzet alapelveinek fenntartására, valamint arra, hogy hűek maradnak édesanyja örökségéhez. Úgy fogalmazott: a mostani változó világban is hűnek kell maradni az intézményekhez, és az alkotmányos elvekhez. Az eddigi jelentések szerint III. Károlyt hivatalosan szombaton délelőtt 10 órakor kiáltják ki királynak a Szent Jakab-palotában. II. Erzsébet királynőt várhatóan szeptember 19-én helyezik örök nyugalomra, mely munkaszüneti nap lesz és az iskolákban sem lesz tanítás.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×