Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd
Nyitókép: Facebook/Márki-Zay Péter

Hivatalos: az MSZP Márki-Zay Pétert támogatja

Bár több prominensük és volt elnökük Dobrev Klára mellett tette le a garast, pártként végül félre tették a korábbi tartózkodó álláspontjukat a szocialisták.

A Magyar Szocialista Párt országos elnöksége rendkívüli ülésén értékelte az előválasztás második fordulójának eseményeit, a miniszterelnök-jelöltek által képviselt programot és a kormány- és korszakváltás esélyeit. Mindezek alapján a testület úgy döntött, hogy az előválasztás második fordulójában – korábbi tartózkodó álláspontját megváltoztatva –

Márki-Zay Pétert támogatja a demokrata ellenzéki szövetség közös miniszterelnök-jelöltjének a 2022. évi országgyűlési választásokra.

Az MSZP közleményében – mások mellett – elismeri mindkét versenyben maradt miniszterelnök-jelölt politikai teljesítményét, és rögzíti, hogy a demokrata ellenzéki szövetségen belül továbbra is „vállvetve harcolnak az Orbán-rendszer ellen”.

Az MSZP elnökségének állásfoglalása alapján – bár mindkét miniszterelnök-jelölt hasonló, a párt elvárásaival összhangban álló baloldali-zöld programot képvisel – Márki-Zay Péternek van nagyobb esélye arra, hogy 2022-ben megnyerje az országgyűlési választást. Az MSZP vezetése tehát a csütörtöki döntése értelmében arra kéri valamennyi tagját és szavazóját, hogy az előválasztás hátralévő időszakában Márki-Zay Pétert támogassák.

Mint arról korábban az Infostart is beszámolt, a korábbi napokban, Karácsony Gergely visszalépése után több vezető szocialista politikus a DK-s Dobrev Klára mellé állt. Így tett többek között Hiller István, a választmány elnöke, Gőgös Zoltán parlamenti képviselő, Horváth Csaba, Zugló és Nemény András, Szombathely polgármestere.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Félnek a befektetők, veszik a dollárt

Félnek a befektetők, veszik a dollárt

Hatalmasat estek tegnap a mesterséges intelligenciához kötődő részvények, és a zuhanás hatása több más piacra is átterjedt. A befektetők az amerikai kötvényekben és a dollárban kerestek menedéket, miközben az olaj ára is emelkedett. Mindez a forintra is komoly nyomást gyakorolt, így a magyar fizetőeszköz reggel 326 körül állt a dollárral és 364,6 körül az euróval szemben. Délután friss amerikai munkaerőpiaci adatok jelentek meg, amelyek jelentősen felülmúlták a várakozásokat: októberben a várt 65 ezer helyett 165 ezer új munkahely jött létre, a munkanélküliségi ráta pedig 4,2 százalékról 4,1 százalékra csökkent, miközben a dollár tovább erősödött.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×