Infostart.hu
eur:
364.38
usd:
324.81
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Ungár Péter LMP-s képviselő az Országgyűlés plenáris ülésén 2020. március 24-én.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Ungár Péter: nevetséges a parlament alakuló ülésének bojkottálása

Az ellenzék korlátozott lehetőségeinek a megoldását nem a további önkorlátozásban látják – olvasható az LMP elnökségi tagjának Facebook-bejegyzésében. A Momentum a bojkott mellett döntött.

Fekete-Győr András, a Momentum alapítója és Hadházy Ákos parlamenti képviselő szombati sajtótájékoztatóján ismertette, hogyan fogja a párt folytatni az ellenzéki politizálást. Fekete-Győr András úgy fogalmazott, „a Fidesz mindent leuraló hazug és korrupt rendszere ellen nem lehet hagyományosan képviselői szerepben felvenni a kesztyűt, pártja pedig nem akar a Fidesz díszellenzéke lenni”. A két politikus bejelentette, hogy a Momentum frakciója bojkottálni fogja az országgyűlés alakuló ülését, amennyiben nem teljesülnek a párt demokratikus garanciát biztosító követelései.

Az LMP – Ungár Péter posztja alapján – viszont részt kíván venni a parlamenti munkában, és az alakuló ülést sem fogják bojkottálni. A párt elnökségi tagja úgy fogalmaz: „Legyünk egyértelműek: tudtuk milyen feltételekkel lehet politizálni ellenzékből Magyarországon, de elindultunk ezen a választáson.

Súlyos vereséget szenvedtünk, de ezt csak súlyosbítja, ha utólag a körülményekre próbáljuk fogni. Nagyobb vereség volt ez annál, mint amit a Fidesz túlhatalma magyarázhatna,

ezért érdemes először magunkba keresni a hibát” – húzta alá. „Mi nem fogjuk bojkottálni az alakuló ülést, mert a jelenlegi helyzetben nevetségesnek éreznénk” – olvasható Ungár Péter közösségi oldalán.

„Nem fogunk bojkottálni semmit, mert az ellenzék korlátozott lehetőségeinek a megoldását nem a további önkorlátozásban látjuk. És nem fogunk bojkottálni semmit, mert megértettük, hogy a legelkötelezettebb ellenzéki szavazókon kívül senkit nem érdekel a siránkozásunk. Ott leszünk és el fogjuk mondani, hogy a kormány cserben hagyta a szociális dolgozókat, hogy a klímaváltozás tragédia lesz hazánk számára, és hogy megfizethetetlen hazánkban a lakhatás. Ennek látjuk értelmét” – sorolta hozzátéve, hogy lesznek az ellenzéken belül is, akik bojkottálni fognak, akik éppen emiatt bírálják majd őket.

De ők azt a következtetést vonták le a vasárnapi eredményekből, hogy „ez a verseny egyre távolabb visz a kormányváltástól, ezért a bírálatokkal együtt tudunk élni, annyit kérünk, hogy ha egy mód van rá, akkor zavarjuk le gyorsan, hogy több időnk maradjon ápolási díjról, pedagógusok fizetéséről és klímaváltozásról beszélni”.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×