Infostart.hu
eur:
382.13
usd:
328
bux:
109110.89
2025. december 5. péntek Vilma

Molnár Gyula pirosbetűs ünnepet vár

Az MSZP elnöke a demokrácia fényes győzelmeként értékelte a magas választási részvételt vasárnap este és úgy látta, a szavazáson meghozott döntés legitim lesz.

Molnár Gyula az MSZP-Párbeszéd újbudai eredményváróján újságíróknak azt mondta, a választás a demokrácia ünnepe, és a mostani voksolás reményei szerint piros betűs ünnep lesz. Sokan mentek el, a döntés biztos, hogy legitim lesz - közölte.

Arra a kérdésre, van-e esély a kormányváltásra, a szocialista politikus azt mondta, a szakértők szerint minél magasabb a részvétel, annál nagyobb a kormányváltás valószínűsége. Én arra számítok, hogy ez a valószínűség most még nagyobb lett - hangoztatta.

Egy felvetésre, miszerint ha többsége lesz az ellenzéki pártoknak, hogyan működnek együtt, a pártelnök azt mondta, ők készen állnak arra, hogy az alapvető törvények átalakítása után egy normális, új országot építsenek, de ez a kérdés csak később dönthető el.

Emlékeztetett arra, a partnerek többsége a kampányban elzárkózott az együttműködéstől. De egy dolog a választási kampány és egy másik, hogy mi történik a valóságban - jegyezte meg.

Arra a kérdésre, kinek a felelőssége, hogy az átjelentkezések miatt hatalmas sorok voltak és néhány szavazókört nem tudtak időben bezárni, Molnár Gyula azt mondta, egy választást a kormánynak kell megszerveznie. Nem érti - folytatta -, miért nem lehet ilyenkor több szavazókört kinyitni, mikor előre lehetett tudni, hogy hányan szavaznak.

Egy másik kérdésre, ki lesz hétfőtől az ország miniszterelnöke, a pártelnök azt mondta, "holnaptól Karácsony".

Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője szerint az már biztos, hogy a következő kormánynak nagyon nagy lesz a legitimációja.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor péntek reggel: a következő napokban derül ki, hogy a háború továbbterjed a mi irányunkba vagy letekerik a lángját

A Kossuth rádióban kezdte pénteki munkanapját a miniszterelnök. Elmondta: ha a háborút a harctéren kell megoldani, a fenyegetettség nőni fog – fogalmazott. Beszélt az orosz energiától való függésünkről, a gyenge Európáról, a Tisza Párt állítólagos programjáról és a kettős állampolgárság népszavazásának évfordulójáról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.05. péntek, 18:00
Bódis László
a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára, a Nemzeti Innovációs Ügynökség vezérigazgatója
Fogy a lendület a tőzsdéken, újabb impulzusokra várnak a befektetők

Fogy a lendület a tőzsdéken, újabb impulzusokra várnak a befektetők

November végén volt egy kisebb megingás a világ tőzsdéin, az AI lufi kipukkanásától is tartottak a befektetők, de persze azt az esést is megvették a befektetők, és mostanra újra a történelmi csúcsok közelében állnak a világ részvénypiacai. Az elmúlt napokban azonban kezdett elfogyni a lendület, újabb impulzusokra várnak a befektetők. Legkésőbb jövő hét szerdán érkezik is ilyen impulzus, akkor tart kamatdöntő ülést az amerikai jegybank, de a mai inflációs adatot is érdemes figyelni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×