Infostart.hu
eur:
388.64
usd:
330.38
bux:
110890.99
2025. december 22. hétfő Zénó
Kövér László házelnök (b) beszédet mond az Esterházy-díjak ünnepélyes átadásán az Országház Felsőházi üléstermében 2018. március 20-án. Az Esterházy János kultuszának ápolásáért Marek Jedraszewski krakkói érsek és az alsóbodoki Esterházy-emlékhely létrehozásáért Paulisz Boldizsár vehette át az Esterházy-díjat.
Nyitókép: Máthé Zoltán

Így nézhet ki a parlament a választások után – itt a legújabb mandátumbecslés

A Republikon Intézet legfrissebb mandátumbecslése szerint a Fidesz abszolút többségére lehet számítani a vasárnapi választások után.

A közvélemény-kutató szerint

a Fidesz 113, az MSZP-Párbeszéd 33, a Jobbik 29, a DK 13, az LMP 7, az Együtt pedig 2 mandátumot szerezhet.

A pártok jelöltjei mellett két függetlenként induló, de a baloldali pártok által támogatott jelölt bejutására is számítani lehet. Azt láthatjuk, hogy annak ellenére, hogy a Jobbik a második legnépszerűbb párt, az egyéni választókerületek alakulása miatt az MSZP-Párbeszéd szövetség összességében több mandátumot szerezhet, mint a Jobbik – áll a Republikon honlapján.

Az intézet által becsült támogatottságok mellett 30 egyéni választókerületet nyerne ellenzéki jelölt, ugyanakkor van további 21 olyan választókerület, ahol 5 százalékpontnál kisebb a különbség a győztes kormánypárti, illetve a második helyezett ellenzéki jelölt között, e kerületek elvesztése pedig egyben az abszolút többség elvesztését jelentené a Fidesz számára.

Az említett 30 körzetből 16-ban az MSZP-Párbeszéd által támogatott jelölt tudná megverni a Fidesz jelöltjét. Ezek jellemzően Budapesten, Pest megyében (például Szigetszentmiklós, Érd), illetve nagyvárosokban (például Pécs, Szeged, Miskolc) található kerületek. Mandátumbecslésünk szerint a Demokratikus Koalíció jelöltjei 4 fővárosi választókerületben számíthatnak győzelemre. A visszalépéseknek köszönhetően az LMP 2 választókerületben tudna mandátumhoz jutni: Szél Bernadett Budakeszin, valamint Csárdi Antal a belvárosban. Szintén a visszalépések miatt van komoly esélye a győzelemre az Együtt által jelölt Szabó Szabolcsnak Csepelen, valamint Vajda Zoltánnak a 16. kerületben. A Jobbik az ország keleti részében elhelyezkedő választókerületekben számíthat egyéni győzelmekre, két Heves megyében található választókerületben (amiből az egyik Vona Gábor körzete), Miskolcon, valamint Törökszentmiklóson. A független jelöltek közül Mellár Tamás Pécsen, Kész Zoltán pedig Veszprémben győzheti le a kormánypárt jelöltét.

A Republikon összegezve azt állítja,

három biztos bejutónak tűnő párt, pártszövetség van: a Fidesz-KDNP, a Jobbik, valamint az MSZP-Párbeszéd.

A legmagasabb listás támogatottsággal rendelkező párt a Fidesz-KDNP lesz, a második legtámogatottabb párt a Jobbik, a harmadik pedig az MSZP-Párbeszéd szövetség lesz.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.22. hétfő, 18:00
Vecsei Miklós
felzárkóztatásért felelős miniszterelnöki biztos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke
Csúcson az arany, pattan az olaj - Mi történik a piacokon?

Csúcson az arany, pattan az olaj - Mi történik a piacokon?

Emelkedéssel zártak pénteken az amerikai tőzsdék, amelyet az ázsiai piacokon szintén erősödés követett ma reggel. A mesterséges intelligencia körüli feléledő optimizmus hozzájárult a jó hangulathoz. Európában ehhez képest visszafogott mozgások látszanak a mai kereskedésben, enyhe esés jellemző a tőzsdéken. Közben a nemesfémek ralija tovább folytatódik, az arany új történelmi csúcsra ment, de jól teljesít az ezüst is. Emelkedik az olaj ára is a Venezuela közelében fokozódó geopolitikai feszültségek miatt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×