Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert
Nyitókép: Unsplash

Négy góllal kikaptak a magyar focisták Portugáliától

A magyar válogatott második mérkőzésén 5-1-re kikapott a címvédő Portugáliától a lett-litván-szlovén rendezésű futsal Európa-bajnokság hétfői játéknapján Ljubljanában.

A magyar válogatott legjobbja Alasztics Marcell volt, aki az első félidőben tizenegy, míg szünet után a lecseréléséig további öt védéssel segítette csapatát. A hat ponttal csoportelső portugálok legutóbb 2024 szeptemberében veszítettek tétmeccsen.

Sergio Mullor szövetségi kapitány együttese így két mérkőzés után egy-egy győzelemmel és vereséggel áll.

A válogatott harmadik, s egyben utolsó csoportmérkőzését csütörtökön 20.30-tól játssza a szintén kétszeres Eb-győztes Olaszország ellen, az összecsapást a Duna World és a Nemzeti Sportrádió élőben közvetíti.

A tizenhat csapatos kontinenstorna négy csoportjából az első két-két helyezett jut a negyeddöntőbe. Pontazonosság esetén az egymás elleni eredmény rangsorol, továbbá, ha szükséges, a gólkülönbség, majd a több szerzett gól.

Férfi futsal Eb, csoportkör, 2. forduló, D csoport:

Portugália–Magyarország 5-1 (2-0)

Címlapról ajánljuk
Kiderült, hogy mi a legnagyobb gond a buszsávokkal

Kiderült, hogy mi a legnagyobb gond a buszsávokkal

Egy friss tanulmány szerint a főváros jelentősebb buszfolyosóinak célzott fejlesztése évente akár 20–30 millió euró társadalmi hasznot is hozhat. A kutatás szerint ehhez még költséges nagyberuházásokra sincs feltétlenül szükség.

Jön egy választás, amelyen a Fidesz legyőzheti a Tiszát

Október 4-én időközi önkormányzati képviselő-választást tartanak Nagykáta 5. számú egyéni választókerületében. Bár a szavazás eredménye a testületi többség erőviszonyait nem befolyásolja, az összecsapás túlmutat a városhatáron: a kormánypárti jelölttel szemben a helyi Tisza Sziget támogatását élvező civil induló áll rajthoz.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Fontos diplomáciai lépést tettek az oroszok és a németek, előrenyomultak az ukrán erők - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Fontos diplomáciai lépést tettek az oroszok és a németek, előrenyomultak az ukrán erők - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Az ukrán erők jelentős előrenyomulást értek el a Borova és Szlovjanszk közötti frontszakaszon, miközben Oroszország a kijevi adatközpontok elleni támadássorozattal internetkimaradásokat és médialeállásokat okozott. Az Egyesült Államok a Reuters szerint kihagyta a Patriot elfogórakétákat az ukrajnai katonai segélycsomagból. Lengyelországban felgyújtottak egy Starlink-földállomást, a nyomozásban felmerült az orosz hírszerzés szerepe. A diplomáciai fronton a háború óta először tárgyalt egymással az orosz és a német külügyminiszter, Zelenszkij pedig megerősítette, hogy Washington ismét aktívan dolgozik a béketárgyalásokon, ugyanakkor elutasította a moszkvai találkozót Putyinnal.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×