- Hát a győztes gól! Voronin gyönyörűen megcsinálta, igaz, jó passzt kapott Rafaeltől. Meg persze a mérkőzés utáni hangulat. Azt nem lehet megfizetni. Örök élmény a nézőnek, de a játékosnak, az edzőnek, mindenkinek. Most úgy mászkálunk majd a jövő héten a városban, sőt, hónapokban, hogy mindenki kacsint ránk.

- A Hertha az elmúlt években győzte le már a Bayern Münchent (persze, a fordítottjára is volt példa), de most a sikerrel a táblázat élére kerültek, s ez talán külön értéket jelent.
- Így van! Úgy mentünk neki ennek a találkozónak, hogy az egyik csapat a második, a másik a harmadik helyen állt. Ilyen pozícióban még nem találkoztunk a Bayernnel. Ezért is különleges a győzelem. Meg azért, mert a mostani szezonban jó sorozatban vagyunk, a topcsapatok közül itt volt a Hoffenheim és a Hamburg is, idegenben játszottunk a Leverkusennel, s ezeket a mérkőzéseket is meg tudtuk nyerni egy góllal. Ez is mutatja a csapat képességeit, hogy ezeket a mérkőzéseket meg tudjuk nyerni. Nagyon szilárdan is védekezünk. Drobnynak tegnap volt három nagy védése - de a Bayernnek nem is nagyon volt több helyzete. Pedig a Bayern általában minden csapat ellen tud kialakítani hat-hét helyzetet. A masszív védekezésből pedig aztán tudtunk kontrázni, tudtunk két gólt szerezni.

- Mennyire lepte meg, hogy végig tudta játszani a mérkőzést a sérülése után?
- Nagy volt rajtam a nyomás. A nagyobbik fiam minden nap megkérdezte a héten, hogy tudok-e játszani a Bayern ellen. Az edző, Lucien Favre is kérdezgette. Mindenkinek azt mondtam, majd pénteken kiderül, tudok-e játszani. Kedden úgy mentem haza, hogy ebből nem lesz meccs, szerda reggel már úgy gondoltam, lehet, hogy mégis. Ez így ment egészen péntekig. Aztán a pénteki edzés után mondtam az edzőnek, hogy egy félidőt mindenképpen tudok vállalni. Aztán a szünetben kérdezték, bírom-e még. Mondtam, menjen el valaki melegíteni. Aztán a második félidőben, ahogy ment előre az idő, magamat motiváltam, na, még öt perc, na, még öt perc, mondtam. Aztán vége lett a mérkőzésnek. Az edző a mérkőzés után külön odajött és gratulált, hogy végigjátszottam a rangadót. A ma reggeli újságok fenoménnek kiáltottak ki, hogy négy héttel a sérülés után végig tudtam játszani egy ilyen mérkőzést. Négy héttel ezelőtt még benne turkáltak a térdemben az orvosok.

- Gondolom, nagyon elfáradt. Most, egy nappal a mérkőzés után, hogy van?
- A térdem nem fáj, az izmaim fáradtak el nagyon. Nem voltam még igazán felkészülve ilyen terhelésre. Harminc perc felelt volna meg a fizikai állapotomnak. Hasonló esetben az lett volna a dolgok normális menete, hogy játszom harminc percet az amatőrcsapatban, aztán a jövő héten, esetleg beszállok csereként, s így tovább. De közben az élet mást hozott, Cicero, aki a keretből még ennek a posztnak a specialistája, a sárga lapjai miatt nem játszhatott, így nem volt más, aki korábban játszott ezen a poszton. Ezért is volt fontos, hogy, ha tudom, vállaljam el a játékot. Szerencsére minden jól alakult, itt volt az édesapám, az édesanyám, a nagybátyám, nagyon szép emlék kerekedett.- Mitől ilyen jó a Hertha? Húsz mérkőzésen tizenkét győzelem, négy döntetlen, négy vereség a mérleg.
- Nagyon sokat gyakorolunk, taktikai elemeket is, sokszor talán még unalomig is, de ettől lesz egy ilyen automatikus mozgása a csapatnak. Fegyelmezett, s kifejezetten sokat futó a társaság. Nincsenek olyanok, akik csak magukért játszanának. A csapategységben van az erőnk.

- Hogyan számol, hány kulcsembere van a mai Herthának?
- Négy-öt futballista kihozza magából, szó szerint, a maximumot, s a többiek is jól teljesítenek. De a vége még nagyon messze van. A mi célkitűzésünk még mindig az Európai Kupa-indulást jelentő helyek egyike. Ha ügyesek leszünk, lehet még belőle akár Bajnokok Ligája-szereplés is.

- Ez utóbbihoz az kell, hogy az első három között végezzenek a Bundesligában, illetve, ha harmadikok, majd nyáron megnyerjék a selejtezőjüket.
- Így van. Azt is kell nézni, hogy a hatodik helyezett hét ponttal áll mögöttünk, ami nagyjából azt jelenti, hogy háromszor nyernie kell, amikor mi kikapunk, s ez, az ő szempontjából, nem lesz egyszerű. Most, ha ügyesek vagyunk, két-három mérkőzést meg tudunk nyerni, amire megint jönnek a rangadók.

- Hogy számol, hány pont kell körülbelül ahhoz, hogy a dobogón zárjanak? Vagy még nem számolgatnak?
- Számolni nem szoktunk, de tény, hogy itt vagyok már tizenkét éve a klubnál, s ebben a periódusban most szereztük a legtöbb pontot az őszi idényben, harminchármat. Ha tavasszal is tudnánk ugyanannyit gyűjteni, igaz, hogy a csodával határos lenne, de az talán tényleg elég lenne a Bajnokok Ligájában való induláshoz.

- Kicsit térjünk át a magyar válogatottra! A csapat, Ön nélkül, kikapott szerdán Izraelben. Nem tudom, mennyit beszélt már a meccsről a válogatottbeli társakkal, de hogy érzi, mennyi esély van a tavaszi világbajnoki selejtezőkön, Albánia, majd Málta ellen?
- Ma már az edzőmérkőzéseknek, szinte semmi jelentősége sincsen. Kicsit együtt van a csapat, tudnak beszélgetni egymással a játékosok, de más nem. A játékból semmiféle következtetést nem lehet levonni. Régen a barátságos meccseken többször is sziporkázott a csapat, aztán jöttek a tétmérkőzések... Most volt egy edzőmeccs, van, aki éppen csak túl volt a felkészülésen, volt, aki fáradt volt, volt, aki frissebb, attól függően, hogy a klubjában milyen munkát végzett. Van még jó öt hét a világbajnoki selejtezőig, addigra mindenki teljesen más állapotban lesz. Fontosabb, hogy azok a játékosok, mint Gera Zoli, akik a klubjukban kevesebbet játszanak, ott is több lehetőséghez jussanak. A támadójátékosoknak önbizalomra van szükségük, azt pedig csak a meccseken lehet megszerezni. A selejtezők? Azokon teljes önbizalommal, kockáztatva, a győzelemre törve kell futballozni. Csak annak van értelme. Az albánok elleni idegenbeli döntetlennel és a máltaiak elleni hazai győzelemmel nem lennék elégedett.