Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 26. vasárnap Anikó, Anna
A The Killers zenekar tagjai.
Nyitókép: Frazer Harrison/Getty Images/RRHOF

Lehullt a lepel: ők lesznek a májusi, budapesti BL-döntő sztárfellépői

Egy rövid promóciós klipet is forgattak, amelyben feltűnik David Beckham.

A zenekar és az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) is megerősítette, hogy a The Killers lép fel a májusi, budapesti Bajnokok Ligája-döntő előtt. A promóciós videóban felbukkan David Beckham, a Real Madrid és a Manchester United korábbi futballistája is, a felvételből pedig egyértelműen kiderül, hogy az amerikai együttes kiemelt szerepet kap a legrangosabb európai kupasorozat idei fináléjának felvezetéseként – írja a 24.hu.

A rövid koncert negyedórával a 18 órakor kezdődő meccs előtt indul, és az UEFA honlapján, valamint hivatalos YouTube-csatornáján is látható lesz majd. A Bajnokok Ligája döntőjét május 30-án rendezik a Puskás Arénában.

Az eddig több mint 35 millió albumot eladó és számos zenei elismerést bezsebelő ikonikus banda Indul a verseny címmel a fellépés előtt egy rövid klipet is kiadott, amelyben a frontember, Brandon Flowers és David Beckham méri össze tudását egy rövid országúti gyorsasági verseny keretében.

„Amikor felkértek bennünket, hogy játsszunk a Bajnokok Ligája döntőjének kezdőrúgása előtt, habozás nélkül igent mondtunk – bizonyos események önmagukért beszélnek. Hatalmas megtiszteltetés lesz két remek csapat összecsapását megünnepelni, amely minden bizonnyal feledhetetlen lesz” – idézi az UEFA közleménye az együttest.

Címlapról ajánljuk
Vitorlázás, tanítás, munka a futballakadémián – Orbán Viktor a magánjellegű terveiről, vágyairól is beszélt egy nagyinterjúban

Vitorlázás, tanítás, munka a futballakadémián – Orbán Viktor a magánjellegű terveiről, vágyairól is beszélt egy nagyinterjúban

Egy hosszú interjút adott a Tusványoson a beszéde után Orbán Viktor Fidesz-elnök, volt miniszterelnök, aki esetleges politikai visszavonulásáról („még nem jött el a pillanat”), és magánjellegű terveiről is beszélt. Az interjúban egyik tévedésének említette, hogy nem kezdte el időben a Fidesz fiatalítását, mint mondta, azt hitte, ezzel ráér a 2030-as választásokig.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Rég várt segítség vagy trójai faló? - Megoszlanak a vélemények az EU új terveiről

Rég várt segítség vagy trójai faló? - Megoszlanak a vélemények az EU új terveiről

Vegyes, összességében inkább óvatosan bizakodó fogadtatásban részesült az ipar és a villamosenergia-ágazat részéről az Európai Bizottság által július 17-én bemutatott, az uniós kibocsátáskereskedelmi rendszer (EU ETS) rég várt átalakítását célzó reformterv, illetve az új elektrifikációs cselekvési terv. A megújuló energia szektor, a villamosenergia-szolgáltatók és a környezetvédelmi szervezetek többnyire pozitív lépésként értékelik az elektrifikációs tervet, az ETS reformmal kapcsolatban azonban jóval kritikusabbak, és azokat a klímacélokra nézve veszélyesnek tartják. Akad olyan vélemény is, miszerint az terv "trójai faló", amely lehetővé teszi a nagy szennyezőknek a zöldülés késleltetését. A bejelentés után közel féléves csúcsra emelkedett a kibocsátási engedélyek árfolyama.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×