1944. július végén, augusztus elején Varsó környékére mintegy húszezer fős magyar katonai egységet vezényeltek át ukrán területekről: a 2. tartalékhadtestet és az 1. lovashadosztályt. Augusztus 19-ig a 2. hadtest élén Vattay Antal altábornagy, ezt követően pedig Lengyel Béla altábornagy állt. Horthy Miklós kormányzótól a következő utasítást kapták: "Nekünk magyaroknak nincs semmi keresnivalónk sem Lengyelországban, sem Varsóban. A lengyelek a barátaink, a németek viszont csak bajtársaink, nem szabad hagynunk, hogy bevonjanak minket a vitájukba."

A magyarok augusztus első napjaiban foglalták el állásaikat Varsó és környéke területén. A Kabaty-erdőben és Ursynów területén helyezkedtek el az 5. gyalogos hadosztály egyes alegységei, mások Góra Kalwaria helységtől egészen a varsói magaspartig terjedő területet szállták meg. Laskiban és Hornówekben a 12. tartalék hadosztály törzse állomásozott, az 1. hadosztály pedig Jablonna, a Kampinosi-erdő és a Pilica folyó menti Nowe Miasto területét foglalta el.

A magyar tisztek jóindulattal viszonyultak a megszálló németek ellen harcoló lengyel felkelőkhöz. Tárgyalásokra is sor került, amelyeken a lengyel felet Jan Stepien lelkész alezredes, a magyart pedig Lengyel Béla altábornagy, korábbi varsói magyar katonai attasé és Szabó László vezérőrnagy képviselte. Ezek eredményeként a magyarok vállalták, hogy nem fognak ellenséges hadicselekményeket indítani a lengyelek ellen, továbbá megengedik, hogy az állomáshelyük körzetében a lengyel felkelő egységek és a civil lakosság szabadon mozoghasson. A magyar tábori lelkészek által celebrált vasárnapi szentmiséken a lengyel lakosság is részt vett, és a magyarok élénk kereskedelmet is folytattak a helyiekkel. Hasonló volt a helyzet a Varsótól délre fekvő térségben és a Kampinosi-erdő, Lomianki és Kielpin körzetében is.

1944. augusztus elsején kitört a varsói felkelés. A németek kezdettől fogva bizalmatlanul tekintettek a magyar katonákra, mert azok nem tettek eleget a felkelők elleni harcra és a Varsóba vezető utak teljes lezárására vonatkozó parancsnak, átengedték a menekülő felkelőket, sőt orvosi ellátásban részesítették a sebesülteket.

A magyar katonák, akik számára tilos volt a fegyverhasználat a lengyelekkel szemben, nem akadályozták a varsói felkelők felé áramló utánpótlást, egyes esetekben a lengyelek fegyvert, ruhát és élelmiszert is szerezhettek a honvédektől. A magyar katonák annyira kívülállónak érezték magukat, hogy harcállásaikon háromnyelvű - magyar, német és lengyel - felirat volt látható: "Semleges terület".

A Kampinosi-erdő környékén állomásozó magyar csapatok fegyverszüneti megállapodást kötöttek az erdőségben tartózkodó lengyel partizánokkal. A földalatti lengyel Honi Hadsereg (Armia Krajowa) kampinosi csoportja több mint 2800 harcosból állt. Lengyel források szerint olyan magyar katonák is akadtak, akik átálltak a lengyelek oldalára, és a varsói felkelés végéig a németek ellen harcoltak. Mindezek miatt a türelmüket vesztett szövetséges németek egyre többször kerültek összetűzésbe, fegyveres konfliktusba honvédekkel. Olyan eset is történt, hogy az erdőségből kivonuló lengyel partizánokat a magyarok látszólag "őrizetbe vették", nehogy német fogságba kerüljenek. A partizán csoport sok tagja a magyaroknak köszönhetően kerülte el a német fogságba esést vagy a halált.
Végül a magyarokat német parancsra lecserélték a németekkel kollaboráló, kegyetlenségéről híres "orosz felszabadító nemz
eti hadsereg" (RONA) csapataira.

A vasárnapi emléktábla-avatáson jelen volt Tadeusz Budzynski, a még élő két lengyel veterán egyike, akiket a magyarok mentettek meg.

Budzynski a varsói felkelés idején 19 éves volt. A Varsótól délnyugatra fekvő Jaktorów mellett csapata összeütközésbe került a németekkel. A lengyelek megpróbáltak kitörni az erdőből. A magyarok ezt észrevették, az egyik honvéd odament hozzájuk, és átadott egy papírt, amelyre lengyelül ez volt felírva: "Ne menjetek ki az erdőből, mert a németek körülzárták". A lengyelek az erdőben maradtak, és így megmenekültek.

A másik még élő, de az ünnepségről betegsége miatt távol maradó Zygfryd Bernardt százados 17 éves volt a varsói felkelés idején. Részt vett a felkelésben, az egyik ütközetben a bal térdén megsebesült. A németek a sebesülteket agyonverték vagy fogságba hurcolták. Bernardtot egy magyar katona rejtette el, aki fegyverrel őrizte a búvóhelyet.

A háború után az egykori kampinosi lengyel partizán parancsnok, Józef Krzyczkowski indítványára Partizán Kereszttel tüntették ki Kovács Pál, Darvas István, Garami István és Jakab Miklós magyar katonákat. Varsó környékén több olyan hadisír található, amelyben a háború idején elesett magyar katonák nyugszanak. Ezeket a helybeli lengyel lakosság máig gondosan rendben tartja, a sírokra virágot visznek, mécseseket gyújtanak. A Varsótól délnyugatra fekvő Podkowa Lesna temetőjében például három magyar katona nyugszik. A kétnyelvű, Kossuth-címeres sírfeliraton ez áll: "Magyar katonák - Tóth Antal, Véner József és Hunyadi Pál sírja. Meghaltak lengyel ügyért, 1944. szeptember 5-én".

A települést övező erdőben négy tömegsír található a németellenes harc áldozataival, ott is pihennek magyarok.