Gyakori félreértés, hogy a magánnyugdíjpénztári tagság egyfajta önkéntes megtakarítás. Valójában ez a kötelező nyugdíjrendszer része. Az egyéni számlán lévő egyenleg a nyugdíjjárulékok átirányított részéből és annak hozamaiból gyűlt össze. Emiatt a pénztártagok állami nyugdíja alapesetben nem lehet azonos azokéval, akik sosem léptek be a rendszerbe. Ennek oka, hogy a járulékuk egy jelentős része 2010 októbere előtt hiányzott az állami kasszából – idézi Farkas András nyugdíjszakértőt a Pénzcentrum.

Ha a nyugdíjba vonuló tag nem lép vissza az állami rendszerbe, az ellátását egy szorzó alkalmazásával csökkentik. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a 2010. szeptember 30-ig terjedő biztosítási időszakra csak az állami nyugdíja 75 százalékára lesz jogosult. Az ezutáni évekre viszont megkapja a 100 százalékot. A kieső összeget a pénztári járadéknak kell fedeznie. Ennek pontos összegéről a pénztárnak tájékoztatnia kell a tagot – olvasható.

Farkas András kiemeli, hogy a számítás során az egyéni számla egyenlegét osztják el a várható további élettartam hónapjainak számával; jelenleg kizárólag a Horizont Magánnyugdíjpénztár tud járadékot fizetni, így más pénztár tagjainak ehhez előbb át kell lépniük oda – teszi hozzá.

Amennyiben a tag a visszalépés mellett dönt, a rendszer úgy kezeli, mintha végig teljes egészében az állami kasszába fizette volna a járulékokat. Így semmilyen veszteség nem éri. Pontosan azt a levonások nélküli nyugdíjat kapja, mint aki sosem volt magánnyugdíjpénztári tag, ráadásul egyösszegű juttatásként kifizetik neki az egyéni számláján felhalmozódott reálhozamot is.

A nyugdíjszakértő szerint a döntés meghozatalakor ökölszabályként elmondható: ha a megállapított állami nyugdíj meghaladja a várható pénztári járadék ötszörösét, érdemesebb visszalépni a társadalombiztosítási rendszerbe. A pénztárban maradás kizárólag akkor kifizetődő, ha a havonta utalt járadék pontos összege magasabb, mint a tagság miatt elveszített állami nyugdíjrész.