Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 16. vasárnap Ábrahám
Nyitókép: Martin Barraud/Getty Images

Az elsőlakás-vásárlók bukták a legnagyobbat az ingatlanárak emelkedése miatt

Budapesten egy kis lakást átlagosan 9 millió forinttal drágábban hirdetnek most, mint tavaly ilyenkor – derül ki a zenga.hu felmérésből. Az ingatlanhirdetési portál elemzési vezetője az InfoRádióban azt mondta, a 40-60 négyzetméteres lakások esetében óriási mértékű drágulás figyelhető meg, hiszen egy év alatt 56 millióról 73 millió forintra emelkedett az átlagár.

Az elsőlakás-vásárlók körében népszerű garzonlakások négyzetméterárai emelkedtek leginkább 2025 első felében – derül ki a zenga.hu által közölt adatokból. Az ingatlanhirdetési portál felmérése szerint Budapesten egy kislakást átlagosan 9 millió forinttal drágábban hirdetnek most, mint tavaly ilyenkor. Ennek oka, hogy a befektetői érdeklődés felhajtotta a garzonlakások árait.

A zenga.hu elemzési vezetője az InfoRádióban elmondta: az elsőlakás-vásárlók jellemzően kisebb méretű, olcsóbb lakásokat keresnek, így ők érzik meg legjobban a drágulást, ugyanis az elmúlt fél-egy évben éppen a 40 négyzetméter alatti vagy a 40-60 négyzetméter közötti méretű ingatlanok ára emelkedett a legnagyobb mértékben a fővárosban. Futó Péter hozzátette: a garzonlakások fele a budapesti kínálatot fedi le, ahol átlagosan nagyjából másfél millió forintos négyzetméterárak vannak jelenleg, miközben a nagyobb méretű lakások fajlagosan ennél jóval olcsóbbak.

Egyértelműen Budapesten a legdrágábbak a lakások, a megyeszékhelyeken jóval alacsonyabb árak tapasztalhatók. Országos átlagban egymillió forint alatt is bőven lehet találni kisebb méretű lakásokat is, a fővárosban viszont a legnagyobb ütemben nőttek az árak Magyarországon az elmúlt egy évben.

Az elemző tájékoztatása szerint az összes lakás tekintetében Budapesten átlagosan 23 százalékos az éves áremelkedés, míg a 40 négyzetméter alatti lakások esetében még ennél is nagyobb drágulás (27 százalékos) figyelhető meg. A 40-60 négyzetméteres, jellemzően kétszobás lakások esetében majdnem 30 százalékkal emelkedtek az árak a 2024-es évhez képest, majd ahogy haladunk felfelé az ingatlanok méretében, úgy csökken az éves áremelkedés. A 60 négyzetméternél nagyobb lakásoknál már csak 20, míg 80 négyzetméter felett 15 százalékos az áremelkedés üteme a tavalyi adatokhoz képest.

Futó Péter emlékeztetett: 2024-ben a garzonokat átlagosan 38 millió forintért kínálták eladásra Budapesten, idén viszont már 9 millió forinttal drágábban, 47 millió forintért. Az eggyel nagyobb kategóriában,

a 40-60 négyzetméteres lakások esetében óriási mértékű drágulás figyelhető meg, hiszen egy év alatt 56 millió forintról 73 millió forintra emelkedett az átlagár.

Az áremelkedést elsősorban a befektetési célú vásárlások hajtották, hiszen az év elején nagy kamatkifizetés valósult meg állampapírokból, melyeknek a kamata lecsökkent, így sok befektető a kamatkifizetést követően a pénzét inkább az ingatlanpiacra forgatta át, magyarán az állampapírból ingatlant vásárolt. Futó Péter megjegyezte: az egy- és kétszobás lakások a legkelendőbbek, éppen ezért nagyon kedveltek ezek a lakástípusok a befektetők körében, akik értelemszerűen kihasználják, hogy magas a kereslet az elsőlakás-vásárlók körében. Ez a fő oka, hogy ennyire elszabadultak az árak a kisebb lakástípusoknál, főleg a fővárosban.

Az elemző emlékeztetett, hogy a zenga.hu és az OTP Bank tavaly készített egy közös tanulmányt, amelyben azt vizsgálták mennyire szánják el magukat a fiatalok lakásvásárlásra ilyen árak mellett. A felmérésből az derült ki, hogy már tavaly is meglehetősen pesszimisták voltak a fiatalok: a 25-34 éves korosztály csaknem 40 százaléka nem bízott abban, hogy élete során valaha is saját lakást vásárolhat, és nemcsak a fővárosban lakó fiatalok, hanem a megyeszékhelyeken élők is hasonlóan magas arányban nyilatkoztak így. A felmérések alapján a fiatalok eléggé borúlátók a saját lakásvásárlás tekintetében.

A zenga.hu adatbázisa szerint a használt garzonlakások négyzetméteréért országszerte átlagosan csaknem 1,2 millió forintot kérnek el. A befektetők lemorzsolódásával és a felsőoktatási felvételi miatt ismét előtérbe kerültek a kisebb lakások. Az elsőlakás-vásárlók, illetve azok a szülők, akik a magas albérleti díjak kifizetése helyett gyermeküknek saját ingatlant vásárolnak, általában 40 négyzetméter körüli ingatlanokat keresnek.

Az ingatlanhirdetési portál felmérése szerint Budapesten csak két kerületben (XVII. és a XX.) hirdetik a garzonlakások négyzetméterét egymillió forint alatt. Az I. és az V. kerületben ezzel szemben kétmillió forint felettiek az átlagos négyzetméterárak ezen lakástípusoknál. A drága kerületek közé tartozik a budai oldal, illetve a XIII. kerület is, ahol 1,7-1,9 millió forint körüli átlagos hirdetési négyzetméterárral kell számolnia annak, aki garzonlakást venne.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Lengyel különgép érkezik Magyarországa a buszbaleset miatt

Az M3-as autópályán történt buszbaleset miatt a lengyel kormány a varsói külügyminisztérium és az egészségügyi szolgálatok képviselőit szállító különrepülőgépet küld Magyarországra - jelentette be Donald Tusk kormányfő.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
A második Kína-sokk

A második Kína-sokk

Néhány évvel ezelőtt részt vettem Párizsban egy zártkörű eszmecserén, ahol kutatók és az európai autóipar nagyágyúinak képviselői vitatták meg az akkor éppen fellendülő kínai gépjárműexport várható hatásait. Meglepetésemre a megbeszélésen részt vett az Airbus egyik képviselője is, akit a kávészünetben kifaggattam jelenléte okairól. Elmondta, hogy ők ugyan nem autókat gyártanak, de már ekkor aggódtak amiatt, hogy ahogy Kína szorongatni kezdte az európai gépjárműipart, úgy fogja majd nehéz helyzetbe hozni a légijármű-gyártókat is néhány év múlva. Pedig ekkor még nem is volt felkapott téma második Kína-sokk ügye. Ma már egészen más a helyzet, Európának pedig lépéseket kell tennie ipari bázisa megőrzése érdekében.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×