Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia
Nyitókép: Pexels.com

Ingatlanpiaci szakértő: az önazonossági törvénynek súlyos következményei látszanak

Az új törvényjavaslat nemcsak a kisebb települések, hanem a nagyobb városok és a budapesti kerületek önkormányzatai számára is új lehetőségeket nyit meg – mondta az InfoRádiónak nyilatkozó ingatlanpiaci szakértő.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes benyújtotta az önazonosság védelméről szóló törvényjavaslatot, melynek értelmében az önkormányzatok eldönthetik, hogy ki vásárolhat ingatlant a településen, illetve ki költözhet be. „A túlzott mértékű lakosságbővülés vagy a tömeges ingatlanvásárlás több településen a fiatalok kiszorulását és a település jellegének sérülését vagy elvesztését eredményezték. Az új jogi eszközökkel a közösségek hatékonyabban védhetik meg életformájukat a kívántnál nagyobb mértékű betelepülés és ingatlanvásárlások negatív hatásaival szemben” – áll a Navracsics Tibor által kidolgozott, Semjén Zsolt által benyújtott törvénytervezetben.

A törvényjavaslat célja, hogy a települések szabályozhassák a betelepülést, valamint szabályozzák a településen kívülről érkezők ingatlanvásárlásait. Ez az önkormányzatoknak akár többmilliós helyi adónövekedést hozhat, ugyanakkor a lakás- és háztulajdonosoknak hátrányokat is okozhat, amennyiben korlátozzák a lakások adásvételét.

„Csok plusszal és a falusi csokkal ingatlant vásárlók korlátozás nélkül költözhetnek be az adott településre” – mondta az InfoRádióban a törvényjavaslatról Balogh László. Az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szerint ehhez elég beleírni az adásvételi szerződésbe, hogy a vételár egy részét babaváró támogatásból vagy munkáshitelből finanszírozzák. Mint elmagyarázta, a mentességet jelent, ha támogatott, kamatmentes kölcsönt fordítanak lakásvásárlási vagy otthonteremtési célra.

Az új szabályozás a lakásárak szempontjából különösen érzékeny időszakban érkezik a szakértő szerint. „2025 elején, főleg Budapesten, igazi őrület lecsengését láthatjuk. Nagyon sok ingatlanbefektető tért vissza a lakáspiacra a prémium államkötvények világából” – mondta Balogh László, és adatokkal is alátámasztotta állítását: az ingatlan.com lakásárindexe 2025 áprilisában Budapesten 19 százalékos drágulást mért, és ez jelentősen erősíti a kiköltözési hullámot. Pest vármegyében a havi lakásdrágulás üteme a márciusi 0,8 százalékról áprilisban 1,7 százalékra gyorsult. Budapest mellett az ipari fejlesztésekben érintett Debrecen és Szeged környéki agglomerációs településeken is átlagon felüli áremelkedést mértek a lakáspiacon.

„Sokan úgy vélik, hogy a jogszabályt elsősorban a kisebb települések fogják alkalmazni, de a törvénytervezet a nagyobb városok és a budapesti kerületek kezébe is új eszközt adhat a lakásárak szabályozására és az adók beszedésére” – mondta még Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Hol talizzunk? – Így alakította át a digitalizáció és a Covid a szociális infrastruktúrát

Hol talizzunk? – Így alakította át a digitalizáció és a Covid a szociális infrastruktúrát

Az emberek találkozására lehetőséget adó szociális infrastruktúra (például könyvtár, kávézó, sétálóutca, vasútállomás) szerepe egyéni és társadalmi szinten is jelentős: elősegítheti a társadalmi kohéziót, a jobb életminőséget, az egészséget, vagy az elmagányosodás ellenszere is lehet. Cikkemben a szociális infrastruktúraként működő helyek átalakulását és az azokra ható tényezőket mutatom be, különös tekintettel a digitalizáció és a Covid okozta hatásokra.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×