Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska
Nyitókép: Getty Images/ Thanasis Zovoilis

Kiszámolta a nyugdíjguru, hogy pontosan mennyi pénzt kaphatnak novemberben az idősek

A KSH adatai és a kormány becslése alapján 3,6 százalékos nyugdíjemelésre számít idén a nyugdíjszakértő. Az átlagnyugdíjak ezzel 216 ezer forintra emelkedhetnek, az egyszeri kiegészítés összege pedig mintegy 80 ezer forint lehet.

Feltétlenül szükség van kiegészítő nyugdíjemelésre novemberben – jelentette ki az InfoRádióban Farkas András nyugdíjszakértő. A pontos mértékét szeptember végén dönti el a kormányzat, és október elején jelenik meg az erről szóló kormányrendelet, majd a novemberi nyugdíjak érkeznek már emelt összegben. Mivel ez egy január elsejétől visszamenőleges kiegészítő korrekció lesz, ezért egy egyösszegű emelési különbözetet is kézhez kapnak a jogosultak.

"Minden számítás arra mutat, hogy az infláció idén 15 százaléknál magasabb lesz. A nyugdíjasok szerint sokkal, de sokkal magasabb, de a KSH eddigi számai is azt mutatják, hogyha az átlagát nézzük az első nyolc hónap tényadatainak, akkor az általános inflációnak az átlaga az 21,98 százalékos, a nyugdíjas infláció első nyolchavi átlaga meg 23,28 százalékos, tehát látszik, hogy a 15 százalékhoz képest sokkal magasabb a tényadatok szerinti átlag, de természetesen nem az első nyolc hónap átlaga számít, hanem az egész éves átlag. A nyugdíjtörvény szerint a magasabb mértékű inflációhoz kell igazítani a kiegészítő nyugdíjemelést, ha a nyugdíjas infláció magasabb, mint az általános, akkor a nyugdíjas inflációhoz kell viszonyítani, és ha az tényleg 19,1 százalék körül alakul, akkor azt jelenti, hogy 3,6 százalékos emelésre lesz szükség" – mondta a NyugdíjGuru alapítója.

Farkas András arra is felhívta a figyelmet, hogy még a korrekcióval sem feltétlenül marad meg a nyugdíjak vásárlóereje, mert a dupla becslés alapján tartják karban a nyugdíjak reálértékét, és az éves, tényleges infláció ettől eltérhet, viszont utána már nincs korrekció.

"Ez csak akkor lenne lehetséges, ha lenne egy kiegészítő intézkedés, hogy utólag is meg kell nézni, a tényleges infláció hogy alakult, és ha az magasabb lenne, mint amennyivel emelkedtek a nyugdíjak, akkor azzal is ki kéne egészíteni a következő évben, de erről egyelőre nincs szó" – tette hozzá.

A kiegészítő nyugdíjemelés költsége elérheti akár a 200 milliárd forintot is, mert egy százalékpontnyi plusz emelés körülbelül 55 milliárd forintba kerül. Farkas András emlékeztetett, ennek a fedezetét meg kell teremteni a költségvetésben, miközben az erre az évre tervezett hiányt már összegyűlt augusztus végéig.

"Komoly feladat lesz összekaparni a fedezetét a nyugdíjemelésnek, de ezt előírja a törvény, végre is fogják nyilván hajtani"

– mondta a nyugdíjszakértő, aki kiszámolta, ha valóban 3,6 százalékos lesz az emelés, akkor a 208 500 forintos átlagnyugdíj felmehet 216 ezer forintra, és mellé egy összegben a jogosultak megkapnak egy 82 ezer forintos kiegészítést, ami az előző 10 hónapra, meg a 13. havi nyugdíjra vonatkozik.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Oeconomus: megváltoztak a turistacélpontok Görögországban a migráció miatt

Évente több millió turista látogat Görögországba. A görög gazdaság a 2008-as világválság után éppen 2015-re tért magához, amikor viszont a menekültválság tette próbára a nemzetgazdaság hosszú ideje meghatározó ágazatát. A hatásokról készített tanulmányt az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Tízezrek menekültek el a kommunista diktatúrából: megdöbbentő, mi vár rájuk új hazájukban

Tízezrek menekültek el a kommunista diktatúrából: megdöbbentő, mi vár rájuk új hazájukban

Az elmúlt évtizedekben több tízezren menekültek el Észak-Koreából Kínán keresztül Dél-Koreába, és kezdtek ott új életét, a legnagyobb számban nők. A többnyire egyedülálló fiatal nők dél-koreai férjet keresnek maguknak, a dél-koreai férfiak körében pedig népszerűek az észak-koreai nők. Egy menekült nő, Judzsin, aki maga is dél-koreai férjet talált magának, kifejezetten északi nők és déli férfiak összeismertetésére hozott létre házasságközvetítő irodát, miközben saját házassága válságba kerül. Róla és a jelenségről szól egy új dokumentumfilm, az Észak-dél férfi-nő, amelyet hamarosan Magyarországon is bemutatnak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×