Infostart.hu
eur:
356.12
usd:
311.98
bux:
139892.19
2026. június 30. kedd Pál
Man with apron and face mask working in cafe.
Nyitókép: Halfpoint Images/Getty Images

Kapaszkodik a vendéglátás, de a külföldiek nélkül nehéz

2020-hoz képest szépen alakult 2021 vége, de még távol a tökéletes.

Az egy évvel ezelőtti alacsony bázishoz képest, amit a koronavírus-járvány második hulláma elleni védekezések korlátozó hatása okozott, múlt novemberben 65,5 százalékkal nőtt a vendéglátás forgalmának volumene, 79 százalékkal pedig az árbevétele, míg a két évvel ezelőttihez képest az árbevétel 1,7 százalékkal csökkent – olvasható a Takarékbank vezető elemzőjének kommentárjában.

Továbbra is kedvező, teszi hozzá Suppan Gergely, hogy az előzetes pénztárforgalmi adatok alapján december 4. és december 31. között a vendéglátás árbevétele 7,2 százalékkal meghaladta a két évvel ezelőtti szintet, amiben ugyanakkor a vendéglátói árak jelentős emelkedése is szerepet játszik.

Az elemző úgy véli, hogy a következő hónapokban folytatódhat a vendéglátói szektor helyreállása, azonban a negyedik/ötödik hullám némileg fékezheti a kilábalást, nem beszélve arról, hogy a vállalati karácsonyi rendezvények túlnyomó többségét lemondták.

A Takarékbank munkatársa hozzáteszi, hogy a harmadik negyedévben 23,5 százalékkal nőtt a vendéglátás árbevétele az egy évvel, míg 53,6 százalékkal az előző negyedévvel korábbihoz képest. A vendéglátás meredek felpattanása így a harmadik negyedévben is érdemben hozzájárult a GDP növekedéséhez, míg a második és harmadik járványhullám ellen hozott korlátozó intézkedések miatt a tavalyi negyedik és az idei első negyedévben is látványos növekedést mutathat a visszaeső bázis miatt.

Azonban a teljes helyreálláshoz a nemzetközi turizmus helyreállása is szükséges,

ami csak fokozatos lehet. Ennek megfelelően a vendéglátás helyreállása leginkább a belföldi turizmus által kiemelten érintett területeken látványos, míg a külföldi vendégek által domináns területeken még elmarad – mutat rá Suppan Gergely, megjegyezve, hogy egyes országokkal megkötött kölcsönös megállapodások – az oltási igazolványokról – lassan elindította a külföldi utazásokat is, de az Európán kívüli vendégek fogadása még kérdéses.

Nagyobb hazai sportrendezvények már jelentősebb számú külföldi nézőt vonzottak, csakúgy, mint egyes őszi nagyrendezvények (Eucharisztikus Világkongresszus, Vadászati Világkiállítás), amelyek szintén növelték a külföldiek itthoni fogyasztását. Ugyanakkor számos tömegfesztivál tavaly még elmaradt, így az ebből származó vendéglátóhelyi forgalom továbbra is kiesett, ezért a vendéglátás teljes helyreállása csak a következő években várható – zárul a Takarékbank elemzőjének közleménye.

Címlapról ajánljuk
Bendarzsevszkij Anton: Vlagyimir Putyin olyan eszközhöz nyúl, amit 20 éve nem alkalmazott

Bendarzsevszkij Anton: Vlagyimir Putyin olyan eszközhöz nyúl, amit 20 éve nem alkalmazott

Szeptemberben parlamenti választásokat tartanak Oroszországban, és a kormánypárt több meglepő húzással próbálkozik. Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója az InfoRádióban úgy fogalmazott, abdszurd, hogy Dmitrij Medvegyev, az Egységes Oroszország elnöke nem is szerepel a pártlistán, miközben rákerültek olyanok is, akik részt vettek a háborúban. A szakértő beszélt a többi párt esélyeiről, az oroszországi üzemanyag-ellátási problémákról, Vlagyimir Putyin retorikaváltásáról és a fronthelyzetről is.

42 fok Magyarországon: soha ilyen meleg nem volt még, megdőlt az abszolút rekord

Soha ilyen meleg még nem volt, majdnem húsz éve tartotta a csúcsot a közel 41,9 fok. Most sajnos meglett a 42 fok Szécsényben, és a budapesti abszolút rekord is megdőlt, Lágymányoson 41,0 Celsius-fokot mértek ma. De ezek a számok estig még tovább nőhetnek, ami biztos: ez az eddig valaha volt legmelegebb nap Magyarországon.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×