Infostart.hu
eur:
385.65
usd:
331.17
bux:
120651.59
2026. január 14. szerda Bódog
György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára a Business and Finance Summit 2019 konferencián a Sofitel Budapest Chain Bridge Hotelben 2019. szeptember 12-én.
Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

György László: a munkaerőpiaci folyamatok jól alakultak

Ötödik hete csökken a regisztrált álláskeresők száma a munkahelyteremtő bértámogatási program eredményeképpen, amely csaknem 38 900 új munkahely létrejöttéhez járul hozzá - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.

György László hangsúlyozta, hogy a munkaerőpiaci folyamatok jól alakultak, júniusban már 12 ezerrel többen dolgoztak, mint januárban, és csak 30 ezerrel kevesebben, mint tavaly júniusban. Felidézte azt is, hogy a tíz évvel ezelőttihez képest júniusban 742 ezerrel dolgoztak többen a magyar gazdaságban.

Az államtitkár a legfőbb célnak továbbra is a munkahelyek megvédését, illetve a megszűnt állások helyett újak létrehozását nevezte. Mint mondta,

a kormányzat a Gazdaságvédelmi akcióterv keretében csaknem 920 ezer munkavállalót támogat valamilyen módon.

Kiemelte, hogy a vállalkozások versenyképességének javítása érdekében a tárca bürokráciacsökkentő intézkedéseket dolgoz ki a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával (MKIK) közösen.

A javaslatcsomag részleteiről György László elmondta, tovább egyszerűsítenék az európai uniós és a hazai forrásokból megvalósuló pályázatokat, támaszkodva a 2014-2020-as programozási időszak eredményeire.

Megjegyezte, hogy a tervek szerint augusztus végére a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak kiírt magyar, hightech és zöld pályázati konstrukcióban a támogató okiratok döntő többségét átadják, ettől kezdve a vállalkozásokon múlik, hogy mikor jutnak forráshoz.

Az államtitkár a fontos bürokráciacsökkentő intézkedések között említette a közjegyzői díjak csökkentését is. Úgy fogalmazott, szeretnék, ha a hazai díjak arányban lennének a térségbeli versenytársaknál megszokott közjegyzői díjakkal.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) állásfoglalása alapján a koronavírus-tesztek költségként elszámolhatóak.

György László a munkahelyteremtő bértámogatások célzottabbá tételéről elmondta, a munkaerőpiac folyamatai bizakodásra adnak okot, ezért a támogatás július 16-tól a nehezebben foglalkoztathatók, a 25 év alatti regisztrált álláskeresők és a tartós álláskeresők esetében igényelhető.

Jelezte azt is, hogy rugalmasabbá tennék a távmunkát ősztől, mint mondta, a távmunka szabályainak egyszerűsítése a tartós továbbfoglalkoztatást szolgálja.

Az államtitkár kitért arra, hogy a vállalkozói szervezetekkel történt egyeztetés alapján vállalati fehér könyvet, ajánláscsomagot állítanak össze; a munkahelyi szabályok és eljárások betartásával a minimálisra csökkenthető a koronavírus terjedésének kockázata.

György László ismertette, hogy csaknem 145 ezer embert támogatnak, aki munkát keres, a Diákhitel pluszt már közel 16 ezer hallgató vette igénybe, a támogatási programokkal 496 ezer álláshelyet védenek meg. A nyolchetes informatikai alapképzésre több mint 61 ezren jelentkeztek, a munkahelyteremtő programokkal több 70 ezer munkahely létrehozását segíti a kormány. A közfoglalkoztatásban 90 ezren vesznek részt, de a keretszámot 200 ezerre emelték erre az évre.

Munkahelyvédelmi bértámogatást mintegy 200 ezer foglalkoztatott kap, 5400-zal több, mint két héttel ezelőtt, a beérkezett kérelmek 94 százalékát elfogadják. A támogatott vállalatok kétharmada kis- és középvállalkozás - jegyezte meg az államtitkár.

Kutatói-fejlesztői bértámogatást több mint 18 500-an kapnak, 950-nel többen, mint két héttel ezelőtt - tette hozzá.

Az államilag támogatott hitel- és garanciaprogramokról György László elmondta: mintegy 12 400 a befogadott hitel- és garanciakérelmek száma. Összesen 609,5 milliárd forint értékben érkeztek be kérelmek, a leszerződött állomány pedig 271,2 milliárd forint, ami 41, illetve 46 százalékkal haladja meg a két héttel ezelőttit.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Dánok a Fehér Házban a tárgyalás után: Grönland ügyében „alapvető nézeteltérések vannak az Egyesült Államok és Dánia között”

Dánok a Fehér Házban a tárgyalás után: Grönland ügyében „alapvető nézeteltérések vannak az Egyesült Államok és Dánia között”

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások a vita rendezése érdekében – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter Washingtonban szerdán, miután Grönland külügyminiszterének oldalán tárgyalt J. D. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Szakadatlan a feszültség a Közel-Keleten. Sajtóhírek szerint Donald Trump több opciót is mérlegelhet egy Irán elleni esetleges katonai beavatkozás kapcsán, miközben a teheráni rezsim brutálisan lép fel az országszerte zajló tüntetésekkel szemben. A német hatóságok arra figyelmeztetik a légitársaságokat, hogy kerüljék el az iráni légteret, a brit kormány pedig ideiglenesen bezáratta teheráni nagykövetségét a Politico értesülései szerint.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×