Infostart.hu
eur:
364.35
usd:
325.04
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Nyitókép: police.hu

A rendőrség folytatja az eljárást a buszban felejtett, ma elhunyt kislány ügyében

Halált okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétsége miatt, szakértők bevonásával vizsgálja a rendőrség az eset körülményeit.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság folytatja az eljárást a buszban felejtett négyéves kislány ügyében, miután a gyermek pénteken elhunyt - közölte a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

Mári Ilona elmondta: a továbbiakban halált okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétsége miatt, szakértők bevonásával vizsgálja a rendőrség az eset körülményeit.

A kislányt a debreceni gyermekklinika intenzív osztályán ápolták. A Debreceni Egyetem (DE) sajtószolgálata péntek délutáni közleményében azt írta: az intenzív osztály szakemberei mindent megtettek, hogy megmentsék a kislány életét, de a legmagasabb szintű ellátás ellenére a gyermek meghalt. Korábban a szoljon.hu adott hírt arról, hogy "életveszélyes állapotban vittek kórházba egy négyéves kislányt, akit egy gyermekeket szállító kisbuszban felejtettek kedd reggel Tomajmonostorán és csak délután találtak rá".

Kardos József, az Országos Mentőszolgálat Jász-Nagykun-Szolnok megyei vezető mentőtisztje az MTI-nek akkor megerősítette: a mentők a kislányt életveszélyes állapotban, mentőhelikopterrel vitték kórházba, Debrecenbe. A megyei rendőr-főkapitányság az MTI-vel azt közölte, hogy még aznap eljárást indított a Karcagi Rendőrkapitányság foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt, és egy ötvenhat éves kunhegyesi lakost hallgattak ki gyanúsítottként.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×